SG.hu·
Madagaszkár 3 - Ilyen egy tömeganimáció
A Madagaszkár 3 sokak számára élvezhető lett, ami a szokásos animációs trendeket mutatja be, tartalmatlan akciójeleneteket és menő popszámokat mixel össze.
Hogy tetszett a Madagaszkár 3?
A Madagaszkár a modernkori mozis animációs filmek világának tipikus állatorvosi lova: annak ellenére nagyon sikeres (főleg Amerikán kívül zabálják), hogy abszolút középszerű, sőt. Persze a gyerek célközönségre hivatkozva lehet azt állítani, hogy nekik készül, s nekik bármi megfelel, ez majd minden animációra elmondható, melyek között sok jobb és kevésbé sikeres alkotás is akad. A tömegek mégis a Madagaszkárokat választják.
Az egyik legnagyobb hibája a Madagaszkár-filmeknek, hogy rettenetesen érdektelenek a főszereplői. Sem Alex, sem Melman, sem Marty, sem Gloria nem izgalmas vagy vicces karakter, szinte mindegyikőjük egyszólamú, ha jut is poén nekik, akkor azt a három filmben hétszer elsütik. Persze arról szó sincs, hogy ne lennének jó karakterek a Madagaszkárban, elég csak a mellékszereplő pingvinekre gondolni, akik egyszerűen zseniálisak, s előbb saját DVD-extra kisfilmet, majd önálló tévésorozatot kaptak, amit itthon a Comedy Central műsorán lehet látni.
De sajnos egy fecske, vagy esetünkben négy pingvin nem csinál nyarat, hiába a pár perc zsenialitás, az a filmeket nem teszi jóvá, ráadásul a Madagaszkár 3-ban, akárcsak a második részben, kifejezetten a háttérbe vannak szorítva a pingvinek, s szinte minden jelenetükre rátelepednek a készítők által jópofának vélt, de távolról sem humoros majmok. Pedig a történet katalizátorát is a pingvinek jelentik, Alexék ugyanis Afrikában várják őket, hogy visszatérjenek Montecarlóból, hogy hazavigyék őket Amerikába. Azonban Kowalskiéknak eszükbe sincs visszatérni, s feladni a kaszinózást, valamint az azzal járó aranyéletet, így Alexék mennek/úsznak el Monacóba. Hogy ott mindent felforgassanak. És életveszélybe kerüljenek, ugyanis valakinek épp egy oroszlántrófea hiányzik a gyűjteményéből.
Hogy hőseink miképp érnek el Monte Carlóba vagy, hogy miért nem indultak el hamarabb, azt sosem tudjuk meg, egyszerűen odakerülnek, mi meg felkészülhetünk arra, hogy akárcsak a Verdák, a Madagaszkár is turnézzon egyet Európában. Azonban hiába húzzák el előttünk a mézesmadzagot, hogy Európáról fog szólni a film, hiába van meg egy városokat átszelő történet megvalósításának illúziója, hamar kiderül, hogy az egész montecarlói körítés csak álca. Ugyanis egy hosszan elnyúló, techdemónak jó akciójelenet, egy autós üldözést követően jóformán a négy fal közé kerülnek hőseink, legyen az a négy fal egy vonaté vagy egy cirkuszé. (Van egy "rosszfiú" a filmben, aki helyenként vicces is, de nem zavar sok vizet, s amikor már azt hinnénk, hogy elfeledkeztek róla a készítők, 1 másodperc alatt likvidálásra kerül.)
Kár, hogy a készítők nem voltak elég merészek ahhoz, hogy egy nyüzsgő világot teremtsenek Alexék köré, igaz kvázi mikrouniverzumnak a cirkusz is megteszi, hiszen sok új és nem túl érdekes, akcentusukkal viccesnek szánt karaktert ismerhetünk meg. (A szófukar medve magasan a legjobb figura.) Mindez persze végképp csak arra volt jó, hogy a Madagaszkár 3-at afféle vásári látványossággá züllesszék le: kapunk bőven színrobbanásokat, gyorsan pörgő akciójeleneteket trapézon és ágyúban, és ami a legfontosabb, popdalokat, hiszen az már az első részből kiderült, hogy milyen hatalmas népszerűséget vívott ki Julian, amint a Reel 2 Read I Like To Move It-ját énekelte. Ezúttal azonban nemcsak a retró tánczene kap támogatást, hanem például Katy Perry vagy a Yolanda Be Cool.)
A Madagaszkár 3 nem lett túl jó film, a második rész mindenképpen jobb volt, de nem valószínű, hogy csalódást okozna a rajongóknak, aki pedig már az első résszel kiszeretett a franchise-ból, az nyilván a harmadik epizód közelébe sem fog szagolni. Az ütős poénok és a jópofa utalások már rég eltűntek a szériából. A legnagyobb gond, hogy a készítők a legkisebb ellenállás fele indultak el, túlságosan nem erőltették meg magukat, az agyuk kreatív részét más projektekre tartogatták, hiszen pontosan tudták, hogy mi kell ahhoz, hogy sikert arasson a film, örüljön a rajongó és az alkalmi néző is az elégedettség illúziójával menjen haza.
Kár, hogy az efféle felületesség kezd trenddé válni a hollywoodi animációs világban. A Madagaszkár 3-ban például nagyon jól néz ki a fent említett üldözési jelenet, nagyon gyors, az ember szinte fel sem fogja, hogy mi történik, de hiába változatos, az 5. perc után erősen monotonná válik. És egyre több animációs film van tele efféle üres, tartalom nélküli jelenetekkel. Amiket persze nem bánnak azok, akik csak és kizárólag a látványra kíváncsiak, azonban a poénok, karakterek és a történet iránt áhítozók az effélében biztos, hogy csalódni fognak, ráadásul a látványjelenetek nélkül 45-50 percessé silányulna a végeredmény. (Hasonló a helyzet, amikor éneklés vagy trendi popszám veszi át a hatalmat, azzal is meg lehet úszni 2-3 perc írást a sokszor csak alig 80 perces játékidőből. Persze arról szó sincs, hogy ezekben az esetekben a fantáziátlanság uralkodna, csak ilyenkor nem az írók dolgoznak, hanem a vizualitás megtervezéséért felelős szakemberek, akik ezúttal is remek munkát végeztek.)
Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

|
Madagaszkár 3. (Madagascar 3: Europe's Most Wanted)
színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 85 perc, 2012 6 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott rendező: Eric Darnell forgatókönyvíró: Noah Baumbach zeneszerző: Hans Zimmer producer: Mireille Soria, Mark Swift szereplők: Ben Stiller - Zámbori Soma (Alex hangja) David Schwimmer - Seder Gábor (Melman hangja) Chris Rock - Molnár Lecente (Marty hangja) Jada Pinkett Smith - Liptai Claudia (Gloria hangja) |