Szekeres Viktor

Nem lett kirobbanó siker a vámpírokat ölő amerikai elnök

A közönség végül mégsem indult be a legújabb vámpíros horrortól, az Abraham Lincoln, a vámpírvadásztól, mely úgy tűnik, hogy még az R-es korhatár-besorolás ellenére sem lett túl vonzó.

A szinkronos előzetest már hónapok óta lehet látni, azonban, ha be is mutatják a magyar mozik az Abraham Lincoln, a vámpírvadászt (Abraham Lincoln: Vampire Hunter), akkor arra nem júniusban vagy júliusban kerül sor, hanem leghamarabb augusztus elején. Addig kénytelenek vagyunk beérni az Amerikából érkező hírekkel, melyek közül az egyik legfrissebb az, hogy pénteken bemutatásra került Timur Bekmambetov 3D-ben forgatott, 69 millió dolláros költségvetéssel rendelkező filmje, azonban a papírformának megfelelően a nagy siker elmaradt, a horror mindössze 16,5 millió dollár bevételt termelt három nap alatt, ami a toplista harmadik helyéhez volt elegendő.


Ezzel a film a múlt heti első két helyezett közé férkőzött be, hiszen a hétvégét 66,7 millió dollárral uraló Merida, a bátor mögött a toplista második helyét a Madagaszkár 3 szerezte meg, mely 3 hét alatt 157,5 millió dollár bevételt könyvelhetett el Amerikában - és még 208 milliót a világ többi országában. A negyedik helyen pedig az újabb nagy esést elkönyvelő Prometheus tartózkodott hétvégén, a 10 milliós harmadik hétvégi teljesítményével Ridley Scott scifije már 108,5 milliós bevétellel büszkélkedhet hazájában. (Amerikán kívül eddig 152,5 millió dollárt kalapozott össze a film.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #13
    Pedig, minz producer nem csak a pálya széléről nyilatkozik, hanem eléggé magának érzi a produkciót!:D
  • Ender Wiggin #12
    Ez még regényben is nonszensz, nemhogy filmen. A pattogatott kukorica zabáló népnek már elzsibbadt a nemlétző agya a sok szartól, amit eléjük öntenek a vájúba.
  • Béka Benő #11
    "erről most hallok először... "
    Nem Dögöljbeleapusztában kéne élned, vagy gyakrabban kéne netezned !
  • Merces #10
    nem nyerget tesz a hátukra és nem szál le még meg nem döglenek.......
  • dresden1 #9
    Ez mindig olyan vicces, amikor valaki azt hiszi, hogy ő már a kezdetektől fogva megmondta volna. :)) Ez is épp úgy lehetett volna siker, mint egy élőholtakkal bunyózó kalóz, vagy egy mitikus teremtményeket kardozó görög hős sztorija.

    Főleg, hogy egy sikerkönyvből készült.
  • Zombee #8
    Bátor, ámde balga tett volt erre így rögtön elsőre 69 milliót költeni, így első ránézésre eléggé B filmes, trash sztori, aztán persze a regényt elolvasva kiderülhet, hogy nem így van, de én nem hinném.
    Ez pont ugyanaz a szitu, mint a Cowboys vs. Aliens, bár ott az alkotók még bátrabbak voltak, több pénzből, sztárokkal forgattak.

    nlght: az sg-n is volt cikk a filmről, plakát, trailer, miegymás.
  • GaborT28 #7
    "Nem lett kirobbanó siker a vámpírokat ölő amerikai elnök"
    Ki hitte volna...
  • nlght #6
    lol erről most hallok először... és mivel öli a vámpírokat? Lincolnnak öltözteti őket, a vámpírok meg kirohannak a napra? :D
  • Zombee #5
    Így van. Láttam a plakátot, mintha nagy betűvel rajta is lenne a neve, gondolom sokakat megtéveszt, illetve el sem olvassák az apró betűs részt. Ő csak az egyik producer, a pénzt hozta, nem valószínű, hogy nagyon belefolyt volna az alkotásba.
  • Wittgen #4
    Nem Tim Burton filmje, olvasd el újra a cikket. Amúgy meg nem kell leoltani őt sem, mivel VAN egyedi látásmódja.