SG.hu·
Jim Carrey kiszállt a Dumb és Dumber 2-ből
Ha lesz is Dumb és Dumber 2, akkor az Jim Carrey nélkül fog forogni - legalábbis a jelenlegi helyzetet elnézve, ugyanis a népszerű komikus megunta, hogy a gyártó stúdiók húzzák a szájukat.
Az Entertainment Tonight értesülései szerint Jim Carrey mégsem lesz benne a Dumb és Dumber második részében. A lap mindezt egy, a produkcióhoz közel álló forrásra hivatkozva írta meg, mondván, hogy a színésznek az nem tetszett, hogy a New Line és a Warner Brothers nem mutatott különösebb lelkesedést a projekt iránt, melybe Carrey mellett Jeff Daniels is visszatért volna, no meg a Farrelly-testvérpár is rendezőként.
Peter Farrrelly még áprilisban nyilatkozta azt, hogy terveik szerint szeptemberben kezdenék forgatni az egykor igencsak sikeres komédia folytatását. Persze a szituáció a stúdiók esetleges pálfordulásával megoldódhat még, de Carrey lemondó nyilatkozata, miszerint azt hitte, hogy egy ilyen filmet gondolkodás nélkül finanszírozna Hollywood, arra utal, hogy a színész már nem nagyon látja a filmterv megvalósulásának lehetőségét.