Szekeres Viktor

A Bourne-rejtély 4-et is halasztják

Bár jól sikerültek a tesztvetítések és csak jelentéktelen utóforgatásra volt szükség, a Bourne-hagyaték című Jeremy Renner-film premierjét a gyártó Universalk stúdió mégis elhalasztotta.

A Universal pár napja bejelentette, hogy egy héttel elhalasztják A Bourne-hagyaték (The Bourne Legacy) amerikai premierjét. A filmet eredetileg augusztus harmadikán akarta bemutatni a stúdió, de végül másfél hónappal a tervezett időpont előtt a változtatás mellett döntöttek. Az eredeti időpont valamilyen szinte merész volt, hiszen a Sony ugyanazon a napra tette az új Emlékmás premierjét is, azonban a Universal cáfolja, hogy megfutamodásról lenne szó..., illetve valamilyen szinten elismerik a "menekülés" tényét, azonban mindennek nem az Emlékmás az oka, hanem a július 20-i A sötét lovag: Felemelkedés. (A stúdió szerint A bosszúállók példája mutatja, hogy három hét is kell egy ilyen, várhatóan gigantikus, 4-500 milliós bevételt hozó film esetében a kifutáshoz.)

Az augusztus 10-i időpont egyébként valóban jobbnak tűnik, ha a konkurenciát nézzük, hiszen bár két nagyobb premier is lesz, de egyik sem akciófilm. Egyrészt ekkor érkezik Will Ferrell és Zach Galifianakis főszereplésével a The Campaign című politikai komédia, valamint a Hope Springs című dramedy is Steve Carellel, Meryl Streeprel és Tommy Lee Jonesszal. A csúszás sajnos a hazai bemutatót nem érinti, ugyanis nálunk eleve csak szeptember hatodikán mutatják be a Jason Bourne nélküli Bourne-mozit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ktamas74 #2
    Bourne-rejtély 4? Viktor, megint elromlott a fordító? :))
    Legalább is a címben...
  • birdo #1
    Ez már majdnem összeesküvés elmélet ))
    Tehát nézzük .... minden hónapra jut egy....eeegy ??? Mozibamenetel