SG.hu·

A Taken 2 előzetese is büntet

Liam Neeson új akciófilmjének az előzetese is megérkezett. Igen, a hatalmas sikerű Takenről, azaz az elrabolva című filmről van szó, mely reméljük, nem csúszik el a rendezőn.

Vannak filmek, melyek esetében az ember tudja, hogy csak nagyon nehezen lehet elrontani őket, de még ebben az esetben is remek és figyelemfelkeltő előzetest lehet rittyenteni hozzájuk. Az Elrabolva 2 (Taken 2) ilyen, hiszen minden pillanatában a remekül sikerült első részt idézi meg, Liam Neeson pedig ismét megbízhatóan hozza a nyugállományú CIA-ügynök figuráját.


A nagy kérdés az lesz, hogy Luc Bessonnak sikerült-e gatyába rázni Olivier Megaton rendezőt, aki eddig bizony csak erősen közepes filmeket készített. Pályájának elején az Exitet, valamin a Vörös szirént, majd következett nemrég két Besson-produkció, A szállító 3 és a Colombiana, melyek lehetőségekkel teli alapanyagát sikerült csúnyán eltolnia. Már csak ezért is érdekes, hogy a producer miért őt választotta az Elrabolva folytatásának elkészítésére.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Fenrir2012. 06. 25.. 10:38||#11
Vajon Maggie Grace 29 évesen megint eljátssza, hogy 16 éves?
© zetortraktor2012. 06. 24.. 14:35||#10
Albánokat ölt meg. Nem törököket.
© adampierson2012. 06. 24.. 12:57||#9
Ne már, hogy Franciaországban ki nyír hét tonna törököt, erre Isztambulba mennek nyaralni?!?! Beszarok!! Értem miért miért nincs már a C.I.A.-nál. XD
© Ender Wiggin2012. 06. 22.. 21:47||#8
Ez a Rade Serbedzija akkora klisé mint a ház. ha vérgeci kelet-európai kell, akkor evidens, hogy õ kapja a szerepet. Uncsi.
© Jawarider2012. 06. 22.. 19:36||#7
Bírom én is a figurát. Ezt meg fogom nézni.
© xido2012. 06. 21.. 23:41||#6
Csávókámat meg kifejezetten imádom fõgenya szerepben is az Angyal Trtyiak-ja óta 😊
© pokolfiu2012. 06. 21.. 20:53||#5
hmmmm.... jöhet.
© jarlaxxe2012. 06. 21.. 20:45||#4
Az elsõ rész nagyon tetszett és ez a trailer is nagyon jó.
© nessboth2012. 06. 21.. 20:14||#3
Hááát, ütõs elõzetes, de félõ, hogy nem egy tucat bosszúállós film lesz ez?
© tomboy0132012. 06. 21.. 20:05||#2
Piszok jó film lesz. Ezt biztos moziba nézem.