Szekeres Viktor
Itthon már csak egy sorozatot néznek egymillióan
Lehet, hogy most vagy jövő héten meglódul ismét a tévésorozatok hazai nézettsége, az azonban biztos, hogy a múlt heti teljesítményekre nem nagyon lehetnek büszkék a csatornák.
Bár az időjárás nem mindig akarja az igazságot, de azért kijelenthetjük, hogy kitört a nyár és ez a tévés nézettségeken is meglátszik. Kiváltképp igaz ez a tévésorozatokra, hiszen a múlt héten, ha eltekintünk a Barátok közt és a Jóban rosszban szereplésétől, akkor mindössze egy széria éppen aktuális epizódja érdekelte egymilliónál több honfitársunkat. Ez a sorozat pedig nem volt más, mint a CSI: Miami helyszínelők az RTL Klubon. A sorozat teljesítménye pedig már csak azért is megsüvegelendő, mert egyrészt a foci-Eb találkozó ellen produkált 1,12 milliós nézettség, másrészt pedig, mert egy 7. évados epizódról van szó, azaz olyan részről, amit még 2009-ben forgattak. (A friss, 10. évados CSI: Miami-részeket itthon a VIASAT3 sugározza.)
Az uralkodó Miami helyszínelők mellett múlt héten szokás szerint nézett volt A mentalista című krimisorozat is, valamint két ismétlés, a Castle és az NCIS. Uóbbi egyébként a TV2 sorozata, de a két csatorna nyári aktivitásáról mindent elmond, hogy a sorozatos nézettségi lista első 10 helyezettjéből 9 az RTL Klubhoz tartozott. (Igaz ezek közül több is a napi rendszerességgel sugárzott Castle nevéhez fűzhető,)