Szekeres Viktor
Prometheus
Az amerikai premierrel egy időben mi is megnézhettük az év egyik legjobban várt és legtöbb vitát kiváltó filmjét. Zseniális vagy értékelhetetlen lett a Prometheus?
Hogy tetszett a Prometheus?
Egy valamiben meg lehet egyezni Ridley Scott, kvázi Alien-előzményfilmjével, a Prometheusszal kapcsolatban: nagyon sokan várták iszonyatosan, már-már valamiféle Messiásként (abból sosem sül ki jó...), szinte mindenki nagyon akarta szeretni, mégis rengeteg néző állt fel székéből csalódottan a stáblista legördülése után. Mondhatni meglepően sokan. Ők azok, akik nem azt kapták a filmtől, amire számítottak, a kritikusok véleményei is nagyon megosztottak, s aki a netet járja, az megannyi verbális csörtét olvashat, olykor oldalakon át, mindenféle filozofikus kérdésekről.
Valóban ennyire megosztó lenne a Prometheus? Vagy lehet, hogy csak azért, mert volt, aki az Alienes szemüvegét vette föl, más pedig egy új, 2012-es popcorn scifiként tekintett rá? Az mindenesetre öröm, hogy Ridley Scott azután, hogy kardozós, meg szandálos, meg romantikus, meg bűnügyi, meg kalandfilmet rendezett, visszatért scifis gyökereihez. Ennek épp ideje volt, hiszen utolsó ilyen műfajú filmjét, a Szárnyas fejvadászt 30 évvel ezelőtt mutatták be a mozik.
A film története egy űrhajós expedícióról szól, melyet egy bizonyos Peter Weyland szervez és két, az élet eredetét kutató tudóst tesz meg vezetőül, akik ősi barlangrajzok alapján úgy gondolják, hogy megtalálhatják az emberi lét teremtőit. A 17 fős legénység tagjai a több éven át tartó utazást követően arra ébrednek, hogy megérkeztek egy idegen bolygóhoz, az LV 223-hoz, s azonnal meg is kezdik annak felderítését. Bár ne tették volna, hiszen nemsokára kiderül, hogy az emberiség létével játszanak. Vagy mégsem?
A Prometheus már a kezdőjelenetével rengeteg csámcsognivalót ad a nézőknek, hiszen ekkor kiderül, hogy a film készítői nem a válaszok szájbarágásának bizniszében utaznak. A mezei néző minden bizonnyal tanácstalanul ingatta a fejét és tovább lépett, akik szeretik értelmezni a filmeket, azok többsége a földi élet teremtésének tartotta a látottakat. Ridley Scott is megerősítette, hogy a kezdőjelenet a Földön játszódik, mégis voltak rajongók, akiknek ez sem volt elég, s meg vannak győződve arról, hogy a rendező téved és tudni vélik, hogy pontosan mi történt (Érdemes elolvasni.).
Ez persze csak egy kiragadott szelet a filmből, amivel remekül rá lehet világítani a Prometheus kettőségére, miszerint a film abszolút működik egy sokadik scifis felfedezős, túlélős, menekülős horror szintjén is, s működik komoly filozófiai kérdéseket taglaló szinten is. A gond akkor adódik csak, ha valaki, aki a kaszabolást, az ijesztgetéseket, az izgalmakat várta előzetesen, inkább a filozofikus síkot veszi észre a filmben és unatkozik. Illetve viszont: vannak, akik a mély tartalmat várták, de valamiért csak a kommersz elemek, a scifi-horror csapódik le bennük. Nem tudjuk, hogy mennyire volt szándékos a készítők részéről ez a kettősség, hogy az volt-e a szándékuk, hogy a közönség minél nagyobb részét lefedjék, hogy egyszerre kedvezzenek a popcornt majszolni vágyóknak, illetve azoknak, akik a moziban mélységet keresnek. Az mindenesetre már most látszik, hogy valamit elmértek, s majdnem úgy végezték, hogy egyik oldalt sem tudták maradéktalanul kielégíteni.
Szerencsére csak "majdnem" végezték úgy, mert a Prometheus végeredményben nagyon kellemes filmélmény lett, de távol áll a klasszikustól. Ha sikerül ugyanis elvonatkoztatni az Alien-filmektől, akkor nagyszerűen lehet élvezni a szó szerinti és átvitt értelemben is vett utazást, az idegen bolygó felfedezését a karakterekkel együtt. És persze lehet bosszankodni az emberi hiszékenységen, csőlátáson, kicsinyességeken és ostobaságokon. A műélvezet persze Alien-szemüvegen keresztül is megy, de csak akkor, ha az ember nem várja minden pillanatban, hogy az ismert lények csapjanak le a szereplőkre. Rengeteg utalást is kapunk az Alien-univerzumra, a kérdés csak az, hogy a konkrét célzások mellett a többi ártatlan kikacsintás-e, vagy olyasmi, ami mögé érdemes további tartalmat gondolni.
Azonban a fentiek csak a szórakoztató-, illetve élményfaktort növelik (kell ennél több?), minőségi szempontból már gyakran sántít a film, s bizony, akit nem kötnek le a történések, az sok mindenen fenn fog akadni. Még ha túl is lépünk a legénységet alkotó karakterek bizonyos fura döntésein, azon már nehéz, hogy szinte minden nemű karakterizálás hiányzik a filmből. Mindössze egy, illetve másfél szereplőt ismerünk meg jobban, a többiek sajnos csak lebegnek a légüres térben, s az érzelmi kötődés hiánya miatt képtelenség a nézőtérről azt átélni, amit a készítők el szerettek volna érni némelyikük halálával, vagy éppen egyes nehéz döntések meghozásával.
Lehet, hogy a film pár jelenet kinyesésével jobban működik és a tempósabb is, de így utólag úgy véljük, hogy segített volna az a 20-30 perc, ami kikerült belőle, s talán fent lesz a DVD-n. Persze az mindössze bővített verzió lenne, a rendezői változat Ridley Scott elmondása szerint az, amit mi is láttunk a moziban. A legtöbb vágást nyilvánvalóan a Weyland-szál szenvedte el, Peter Weyland karaktere kavarhatta volna leginkább fel a Prometheus történetét, vele sajnos elég hanyagul bántak, mint ahogy lányával való kapcsolatával, illetve indítékaival. (És ha csak ezt a filmet vesszük figyelembe, akkor az is sajnálatos döntés volt, hogy az öregmaszkos Guy Pearce-szel játszatták el a karaktert. Más szempontból persze érthető volt a döntés.)
Tehát lehet vitatkozni azon, hogy milyen film lett Prometheus (illetve nem lehet, hiszen korrekt lett), az viszont biztos, hogy nagyon látványos és még a 3D-nek sem hódolt be annyira elvtelenül, mint a Men in Black 3, melynek készítői elfelejtették, hogy nem a film van a trükközésért, hanem a trükközés a filmért. A Prometheust, ha az ember 2D-ben nézi, nem ütközik zavaró elemekbe, nem szúrja ki azon snitteket, melyek 3D-ben igazán ütősek - így mindkét változat nézői meg lehetnek győződve arról, hogy a megfelelő számú dimenzióra fizettek be.
Hogy nézted meg a filmet?
A film alkotói pedig biztathatják azzal magukat, hogy sikerült olyan filmet készíteniük, amelyről az emberek még sokáig fognak beszélni. Hogy ez jót vagy rosszat jelent, illetve, hogy elismerés-e egyáltalán, az megint más kérdés - sokan biztosan annak vélik... A végeredmény olyan lett, hogy aki akarja, hátradőlve élvezheti, aki pedig gondolni és kombinálni akar, az is bőven kap rá lehetőséget. Kérdés, hogy a kevés választ, a szájbarágás totális hiányát felületességnek gondoljuk-e, vagy inkább arra utal, hogy alkotók a néző egyenrangúnak tekintették. (A Prometheus természetesen folytatás után kiált, Ridley Scott is szívesen elkészítené a második részt, de hogy lesz-e valami a tervekből, arról a stúdió fog később dönteni.)
Valóban ennyire megosztó lenne a Prometheus? Vagy lehet, hogy csak azért, mert volt, aki az Alienes szemüvegét vette föl, más pedig egy új, 2012-es popcorn scifiként tekintett rá? Az mindenesetre öröm, hogy Ridley Scott azután, hogy kardozós, meg szandálos, meg romantikus, meg bűnügyi, meg kalandfilmet rendezett, visszatért scifis gyökereihez. Ennek épp ideje volt, hiszen utolsó ilyen műfajú filmjét, a Szárnyas fejvadászt 30 évvel ezelőtt mutatták be a mozik.
A film története egy űrhajós expedícióról szól, melyet egy bizonyos Peter Weyland szervez és két, az élet eredetét kutató tudóst tesz meg vezetőül, akik ősi barlangrajzok alapján úgy gondolják, hogy megtalálhatják az emberi lét teremtőit. A 17 fős legénység tagjai a több éven át tartó utazást követően arra ébrednek, hogy megérkeztek egy idegen bolygóhoz, az LV 223-hoz, s azonnal meg is kezdik annak felderítését. Bár ne tették volna, hiszen nemsokára kiderül, hogy az emberiség létével játszanak. Vagy mégsem?
A Prometheus már a kezdőjelenetével rengeteg csámcsognivalót ad a nézőknek, hiszen ekkor kiderül, hogy a film készítői nem a válaszok szájbarágásának bizniszében utaznak. A mezei néző minden bizonnyal tanácstalanul ingatta a fejét és tovább lépett, akik szeretik értelmezni a filmeket, azok többsége a földi élet teremtésének tartotta a látottakat. Ridley Scott is megerősítette, hogy a kezdőjelenet a Földön játszódik, mégis voltak rajongók, akiknek ez sem volt elég, s meg vannak győződve arról, hogy a rendező téved és tudni vélik, hogy pontosan mi történt (Érdemes elolvasni.).
Ez persze csak egy kiragadott szelet a filmből, amivel remekül rá lehet világítani a Prometheus kettőségére, miszerint a film abszolút működik egy sokadik scifis felfedezős, túlélős, menekülős horror szintjén is, s működik komoly filozófiai kérdéseket taglaló szinten is. A gond akkor adódik csak, ha valaki, aki a kaszabolást, az ijesztgetéseket, az izgalmakat várta előzetesen, inkább a filozofikus síkot veszi észre a filmben és unatkozik. Illetve viszont: vannak, akik a mély tartalmat várták, de valamiért csak a kommersz elemek, a scifi-horror csapódik le bennük. Nem tudjuk, hogy mennyire volt szándékos a készítők részéről ez a kettősség, hogy az volt-e a szándékuk, hogy a közönség minél nagyobb részét lefedjék, hogy egyszerre kedvezzenek a popcornt majszolni vágyóknak, illetve azoknak, akik a moziban mélységet keresnek. Az mindenesetre már most látszik, hogy valamit elmértek, s majdnem úgy végezték, hogy egyik oldalt sem tudták maradéktalanul kielégíteni.
Szerencsére csak "majdnem" végezték úgy, mert a Prometheus végeredményben nagyon kellemes filmélmény lett, de távol áll a klasszikustól. Ha sikerül ugyanis elvonatkoztatni az Alien-filmektől, akkor nagyszerűen lehet élvezni a szó szerinti és átvitt értelemben is vett utazást, az idegen bolygó felfedezését a karakterekkel együtt. És persze lehet bosszankodni az emberi hiszékenységen, csőlátáson, kicsinyességeken és ostobaságokon. A műélvezet persze Alien-szemüvegen keresztül is megy, de csak akkor, ha az ember nem várja minden pillanatban, hogy az ismert lények csapjanak le a szereplőkre. Rengeteg utalást is kapunk az Alien-univerzumra, a kérdés csak az, hogy a konkrét célzások mellett a többi ártatlan kikacsintás-e, vagy olyasmi, ami mögé érdemes további tartalmat gondolni.
Azonban a fentiek csak a szórakoztató-, illetve élményfaktort növelik (kell ennél több?), minőségi szempontból már gyakran sántít a film, s bizony, akit nem kötnek le a történések, az sok mindenen fenn fog akadni. Még ha túl is lépünk a legénységet alkotó karakterek bizonyos fura döntésein, azon már nehéz, hogy szinte minden nemű karakterizálás hiányzik a filmből. Mindössze egy, illetve másfél szereplőt ismerünk meg jobban, a többiek sajnos csak lebegnek a légüres térben, s az érzelmi kötődés hiánya miatt képtelenség a nézőtérről azt átélni, amit a készítők el szerettek volna érni némelyikük halálával, vagy éppen egyes nehéz döntések meghozásával.
Lehet, hogy a film pár jelenet kinyesésével jobban működik és a tempósabb is, de így utólag úgy véljük, hogy segített volna az a 20-30 perc, ami kikerült belőle, s talán fent lesz a DVD-n. Persze az mindössze bővített verzió lenne, a rendezői változat Ridley Scott elmondása szerint az, amit mi is láttunk a moziban. A legtöbb vágást nyilvánvalóan a Weyland-szál szenvedte el, Peter Weyland karaktere kavarhatta volna leginkább fel a Prometheus történetét, vele sajnos elég hanyagul bántak, mint ahogy lányával való kapcsolatával, illetve indítékaival. (És ha csak ezt a filmet vesszük figyelembe, akkor az is sajnálatos döntés volt, hogy az öregmaszkos Guy Pearce-szel játszatták el a karaktert. Más szempontból persze érthető volt a döntés.)
Tehát lehet vitatkozni azon, hogy milyen film lett Prometheus (illetve nem lehet, hiszen korrekt lett), az viszont biztos, hogy nagyon látványos és még a 3D-nek sem hódolt be annyira elvtelenül, mint a Men in Black 3, melynek készítői elfelejtették, hogy nem a film van a trükközésért, hanem a trükközés a filmért. A Prometheust, ha az ember 2D-ben nézi, nem ütközik zavaró elemekbe, nem szúrja ki azon snitteket, melyek 3D-ben igazán ütősek - így mindkét változat nézői meg lehetnek győződve arról, hogy a megfelelő számú dimenzióra fizettek be.
|
Prometheus
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi, 126 perc, 2012 16 éven aluliak számára a megtekintése nem ajánlott rendező: Ridley Scott forgatókönyvíró: Jon Spaihts, Damon Lindelof zeneszerző: Marc Streitenfeld operatőr: Dariusz Wolski producer: David Giler, Walter Hill, Ridley Scott, Tony Scott szereplők: Noomi Rapace (Shaw) Michael Fassbender (David) Charlize Theron (Vickers) Idris Elba (Janek) Guy Pearce (Weyland) Logan Marshall-Green (Holloway) |
