SG.hu·

Hét páncél a Vasember 3 első forgatási képén

Elkezdődött a jövő tavasszal bemutatásra kerülő Vasember 3 forgatása, s már fel is került a netre az első fénykép, mely a díszletben készült és a háttérben pár menő páncélt mutat meg.

A Marvel Studios bejelentette, hogy tegnap megkezdődött a Vasember harmadik részének forgatása Wilmington városában Shane Black rendező vezetésével. Wilmington után a produkció Raleigh/Durhambe és Miamiba látogat, s végül Kínában fognak befejeződni a forgatási munkálatok. A hivatalos közleményt, mely főszereplőként Robert Downey Jr.-t, Gwyneth Paltrow-t, Don Cheadle-t és Jon Favreau-t emeli ki, egy hivatalos forgatási képet is tartalmaz.

Klikk
ide!

A Vasember 3 a tervek szerint Amerikában május harmadikán kerül bemutatásra, itthon viszont valószínűleg már áprilisban láthatjuk a képregénymozit, mely egyébként a negyedik film lesz 2008 óta, melynek a Robert Downey Jr. által alakított szuperhős a főszereplője. A nagy kérdés, hogy A bosszúállók hatalmas sikere meg fogja-e lendíteni a filmsorozat szekerét, mert a Marvel Studios igencsak meglepődött, amikor a remekül fogadott és meglepetés sikert elérő első Vasemberhez képest a második rész bevételei nem nőttek, hanem csökkentek Amerikában. (Nem is csoda, hogy visszavették a 3. rész tervezett költségvetését 140 millió dollárra, bár az elmúlt napokban, hála a The Avengers sikerének, ez ismét 200 millióra ugrott.)

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© billbester2012. 06. 08.. 17:02||#15
Lehet viccesen néz ki és, hogy sokszor kerül vicces helyzetbe, de õ is egy elég jó ellenfél, mert amúgy nagyon eszes hihetetlenül 😄 Akinek egy kis háttérsztori kell MODOK-hoz
© Szolnokboy12012. 06. 08.. 13:42||#14
MODOK önmagában egy enyhén szólva is röhejes karakter, nem tudom, hogy adaptálják filmre. én nem erõltetném, de bízom a Marvelben. 😊
© Laza2012. 06. 07.. 20:52||#13
Valszeg a ruhába külön is be lehet szerelni 😊
© Harkat 892012. 06. 07.. 17:52||#12
Köszi a választ. Így már érthetõbb.
Viszont van még valami, ami nem világos nekem. Ha jól tudom, Stark azért tudja mûködtetni a "ruháját", mert az a mellkasában lévõ szerkezet termeli az energiát. Viszont ugyebár Rhodynak nincs ilyen a testén, akkor õ hogy tudta mûködtetni a MARK II ruhát?
© Beast Machine2012. 06. 07.. 10:44||#11
Aztán Stane összeszedeti a homokinégerekkel, és elszállíttatja Amerikába, hogy az alapján építse meg a Vasmongár páncélt - látni is az elsõ filmben, amikor a S.H.I.E.L.D. és Potts betörnek a mûhelybe, ahol fel van akasztva, Potts megnézi.
© billbester2012. 06. 06.. 19:37||#10
Ja amúgy az AIM alkotta meg a Kozmikus Kockát azon belül is MODOK 😄 Össze fog állni a kép mi? 😄 Fõleg, hogy, ha belegondolunk Mandarin miatt lett Tony Stark Vasember, továbbá, ha valakinek felvetõdne a kérdés, hogy akkor a HIDRA-nál, hogy volt ott a kozmikus kocka( Tesseract) már a 2. világháborúba. Még a HIDRA elõtt alakult meg az AIM, ha MODOK-ot belevesszük õ nem igen öregedik szerintem 😄 Ez az eredeti szála a sztorinak, hogy filmbe mi lesz ki tujda 😄
© billbester2012. 06. 06.. 19:19||#9
a MARK II-t meg elvitte Rhodey és megalkotta belõle Gépágyút 😄 Tuti, hogy csak úgy emlékül csinált mindegyikbõl egy másikat. Õ a bélyeg helyett a saját páncéljait gyûjti egy darabban 😄
© Harkat 892012. 06. 06.. 19:15||#8
A MARK I páncél mit keres itt ilyen jó állapotban? Nekem úgy rémlik, hogy az darabokra esett, amikor a sivatagban földet ért vele Stark.
© billbester2012. 06. 06.. 19:07||#7

Nézzétek csak ezt gondolom sokan rájönnek, hogy itt született meg MODOK. Aki simán benne lehet a Vasember 3 filmben Mandarin mellett. Jó sok ellenség lesz ebbe szerintem nagyon sok harccal 😄
© PheCho2012. 06. 06.. 17:45||#6
Igazad van. Visszanéztem. 😊
Tényleg a hetest veszi fel a Bosszúállók végén.
Jarvis mondja is.