Szekeres Viktor

20 nap alatt már minden idők 9. legsikeresebb filmje a The Avengers

Már minden idők kilencedik legsikeresebb filmje A bosszúállók, aminek eléréséhez 20 napra sem volt szükség. Ráadásul jövő héten ilyenkor feltételezhetően már a negyedik helyet fogja elfoglalni a toplistán.

Ez kell a népnek! Sok szuperhős egy csapatban. Még akkor is, ha az X-Men- vagy a Fantasztikus Négyes-filmek közel sem robbantottak ekkora kasszát. Valószínűleg Hollywood e tanulságot fogja leszűrni, hogy az ikonikus szuperhősök egy csapatban szerepeltetése igazi aranybánya. Most már csak az a kérdés, hogy a Warner mikor fogja bejelenteni az Igazság Ligája-projekt felélesztését, illetve mondjuk Superman és Batman közös filmjét, amit elég sokáig inkább kerülni látszottak. (Na, és persze, ha lesz közös film, akkor lesz az új Batman?)

Hollywood, de leginkább a Disney részéről a lelkesedést az táplálja, hogy A bosszúállók 20 nap alatt egymilliárd dolláros bevételt ért el világszerte, köszönhetően 396 milliós amerikai és 647 milliós nemzetközi jegybevételeinek. Ezzel pedig a milliárdos klubjának három korábbi tagját, A sötét lovagot, a Baljós árnyakat, valamint az Alice Csodaországbant is lejjebb szorítva már a kilencedik helyen áll minden idők legsikeresebb filmjeinek listáján. Persze ez csak átmeneti állapot, hiszen pár nap múlva a második és a negyedik Karib-tenger kalózai-filmet, valamint a Toy Story 3-at is megelőzi a képregényfilm, s ugyancsak nem kell sok a 4-5. helyezett Gyűrűk ura 3 és Transformers 3 lehagyásához sem. (Ekkor már csak az 1,32 milliárdos bevétellel dicsekedő utolsó Harry Potter, valamint a kétmilliárdosok klubjának két tagja, a Titanic és az Avatar fog a The Avengers előtt állni.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #21
    Nem nagyon:D Utos latvany es akcio, par poenos benyoges, storyline meg...hat...de ettol meg jo buli a film es megeri a mozijegy arat boven (ellentetben par olyannal , amik meg a letoltesi savszelesseget sem erdemlik meg..)
  • Aldo Moro #20
    Most már letöltöm a filmet, aztán megmondom, hogy a látványon kívül van-e valami értelme is?
  • Aldo Moro #19
    Tündér virágszálam! Ekkora baromságot már rég olvastam. Mit sir neked a szád, ha 300-400 ezret keresel? Cseréljünk, azt megtudod, milyen beosztani a pénzt.
    Ekkora egy barmot.
  • Merces #18
    jó azért tisztázzuk már le a hülye fejeinkben hogy az illegális letöltőknek valószinűleg tiz százaléka sem vásárolná meg a filmet, és van egy két százalék aki pont ennek a hatására szeretné moziban látni, vagy egy szép dobozos példányt a polcán.....
  • WoodrowWilson #17
    Nem vicc, hanem az imdb userek véleményének kissé korrigált átlaga. Az, hogy neked nem azok a filmek tetszenek, még nem jelenti azt, hogy szar a lista, csak azt, hogy neked jelentősen eltér az átlagtól az ízlésed.
  • hammerjoe #16
    És ez a "szemfüles" Te lennél. Igaz? Csak az a gáz, hogy ezt már mindenki tudta előre, mert a Vasember 2-ben is utalnak rá(a végén), hogy összehoznak egy csapatot, és Tony Stark-ot kérik fel tanácsadónak.
    Ébresztő!!!!! Mossuk ki a csipát a szemünkből, szemfüles, összeesküvés elméleteket gyártó barátom!! Különben is hülyeségeket beszélsz....A képregények is ezt a metódust követik/követték. Sőt, volt olyan is, amikor elrabolták az összes szuperhőst, és egy másik bolygón kellett szembenézniük, megküzdeniük az aktuális fő gonosszal.

    Dresden1! Azért ez is egy nagy túlzás. Kíváncsi volnék, hogyan lehet ekkora bevétel mellet "az egyik legnagyobb összeget bukni". Ennek a filmnek a fő vonzereje a mozis vetítés. Soha nem lesz meg ugyanaz a feeling egy házimozin, vagy projektoron keresztül, mint a vásznon. Ezért is mennek az emberek a moziba megnézni! Azt meg ugye nem lehet warezolni. És ez a trend, követendő például kellene szolgáljon a többieknek is, hogy: így kell filmet csinálni! Mert ez vonzza az embereket a moziba, amiből a legnagyobb bevételük származik. És nem egy sokadrendű silány sz*rt összedobni, utána meg siránkozni, hogy azért nincs bevételünk, mert warezolják. Pedig csak arról van szó, hogy tényleg sz*r az amit összehoztak, és a kutya sem kíváncsi rá. Ez a film ékes bizonyítéka annak, amit mondok.

    További szép napot!
  • Molnibalage #15
    Az IMDB TOP 250-es lista egy vicc.
  • Tower Guard #14
    Erre a filmre nem lehet mást mondani, szinte kizárólag csak jót. Aki nem moziban nézte meg azt őszintén sajnálom. Ez a film valóban megéri, hogy csúcsminőségben nézze meg az ember.
  • zetortraktor #13
    Persze. Nem túl nagy sikerű filmek. Kivéve a Vasembert.
  • Neton #12
    Mondjuk akkor már most el kéne kezdeni csinálni egy Wonder Woman, Martian Manhunter, Flash, Aquaman/Green Hunter/Hawkgirl filmet. Batman, Superman és Green Lantern film van már (némelyikből nem is egy).