SG.hu·

Méretes husángot tart kezében a félmeztelen Riddick az új képen

Befejeződött a Riddick forgatása, Vin Diesel és a rendező, David Twohy már az utómunkákat végzi a scifin, de ez nem jelenti azt, hogy a színész abbahagyta volna a forgatási képek közzétételét.

Vin Diesel ismét egy Riddick-forgatási képpel kedveskedett több tízmillió Facebook-követőjének, amihez pár lelkendező sort is mellékelt. A színész egyrészt elárulja, hogy a forgatás már véget ért, hiszen az utómunkákat végzik, majd hozzáteszi, hogy nagy izgalommal figyeli azt, ahogy filmmé válik a leforgatott anyag. Végül pedig köszönetet mond követőinek, akik mind részesei voltak annak, hogy elkészülhetett a harmadik Riddick-mozi és megemlíti, hogy nyáron már a Halálos iramban hatodik részének fog nekilátni.

A nagy kérdés már csak az, hogy mikor kerülhet bemutatásra a Riddick, illetve, hogy valóban ez lesz-e a film címe. Minderre egyelőre nincs válasz, csak sejthetjük, hogy már 2013-ban láthatjuk a filmet. 2004-ben a Riddick krónikái nagyszabású nyári film volt, júniusi premier, de bukása miatt a mostani epizód valószínűleg inkább februárban mutatkozhat be, mint a Pitch Black annak idején, vagy ősszel.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zoliz2012. 08. 01.. 15:31||#17
Husáng amit a kezében tart Ridik.
Azzal hessegeti a legyeket az izzadt hónalaja körül.
© Zomil2012. 05. 10.. 14:51||#16
Én azért sajnálom, h nem konkrétan a 2. részt folytatják, mert sztem nagyon jo univerzumot hoztak létre és lett volna még potenciál benne böven.
© Szefmester2012. 05. 09.. 11:15||#15
két kezes "tüskés" buzogány.. vagy valamiféle alabárd szerûség, de semmiképpen sem husáng..
© bcrics2012. 05. 09.. 10:40||#14
Igen, sokkal inkább egy dorong ez.
© IMYke2.0.0.02012. 05. 09.. 10:04||#13
Azt a részt én is imádtam.
A játék honosításának telepítõje alatt is ez megy 😊
© csabipapo2012. 05. 09.. 07:56||#12
Imádtam mind a két részt. Remélem ebben se fogok csalódni,mert eléggé Bad Ass-nek néz ki!
© zsimborgo2012. 05. 09.. 01:39||#11
De hát a második részben nyert magának egy egész legyõzhetetlen hadsereget.
Most meg husángokkal vagdalkozik.
Lehet,hogy elment a hadseregével az elsõ rész bolygójára és írtja a szörnyeket csak úgy gyakorlás és kedvtelés képen...<#banplz><#banplz>
© pokolfiu2012. 05. 08.. 23:21||#10
és nem husáng, hanem csont(ok), s ha jól nézem koponya van felül, két méretes szemfoggal... 😄
© cateran2012. 05. 08.. 23:05||#9
A cikkiro szives figyelmebe ajanlanam a husang szo jelentesenek megvizsgalasat...A kepen NEM 1 husang lathato....
© cateran2012. 05. 08.. 23:03||#8
Kis grammarnazizas😄
"Half-gram heavy on the back end"
Az en kedvencem ez a 2 volt:
"You made three mistakes. First, you took the job. Second, you came light – a four-man crew for me? Fuckin' insulting. But the worst mistake you made, merc … that's right. Empty gun rack."
Aztan joval kesobb:

"Let me guess. A five-man crew this time."😄D