Szekeres Viktor
A Film+ már a harmadik legnézettebb hazai csatorna
Az RTL Kábeltelevízió filmcsatornája a 15. héten annyira jól teljesített, hogy a harmadik legnézettebb csatorna lett az RTL Klub és a TV2 után - megelőzve a VIASAT3-at.
A Film+ a kereskedelmi célcsoport 5,4%-át vonzotta főműsoridőben az előző héten, ez pedig azt jelenti, hogy ebben az évben először sikerült a csatornának heti átlagot tekintve az előkelő harmadik helyet megszerezni a két országos kereskedelmi csatorna mögött. A jó eredményhez nagyban hozzájárult a kedd-szerda-csütörtök este sugárzott Steven Seagal maraton.
Az elmúlt hét estéit vizsgálva vasárnap volt a legsikeresebb a Film+, ugyanis a fiatal felnőtt nézők 6,6%-a választotta. Az est legjobb filmje az Utánunk a tűzözön, Geena Davis és Samuel L. Jackson főszereplésével a kereskedelmi célcsoport 8,1%-át ültette a képernyő elé. A múlt kedden 60. születésnapját ünneplő színészt köszöntötte a csatorna hat filmjével. Mind a hat akciófilm 7% feletti közönségarányt ért el, legjobban a csütörtök este vetített Úszó erőd teljesített, amely 8,1%-ot ért el, kicsivel utána következik a szerdán sugárzott Tisztítótűz 8%-kal.