Szekeres Viktor

Láthatatlan ellenség az új inváziós scifiben - itt az előzetes

Az elmúlt években hihetetlen nagy népszerűségre szert tevő Stephenie Meyer nem csak az Alkonyat-regényeket írta, hanem ő a szerzője A burok című scifinek is, melyet jövőre mutatnak be a mozik.

Az éhezők viadala premierjének köszönhetően nem csak az ötödik Alkonyat-film első előzetese kerül a héten bemutatásra, hanem a legújabb Stephenie Meyer-adaptációé is. Azt ugyanis mondanunk sem kell, hogy akadt olyan stúdió, mely látott lehetőséget az Alkonyat-saga szerzőjének regényének, az itthon A burok címmel megjelent The Host-nak a megfilmesítésében. A jogokat az Open Road Films vásárolta és már meg is lehet nézni a több mint egy év múlva (2013. 03.29) bemutatásra kerülő film első, kedvcsináló előzetesét. A főbb szereplők: Saoirse Ronan, Max Irons, Jake Abel, Diane Kruger, William Hurt és Frances Fisher


Általában a kisebb stúdiók filmjei nem szoktak komoly eséllyel indulni a dollármilliókért vívott harcban, de az Open Road Films meglepően jól debütált. Igaz, a jól sikerült Válogatott gyilkosok 25 milliós bevételével csúnyán elhasalt Amerikában, de a harmadannyiba kerülő Fehér pokol már 50 millió fölött jár. Idén még a vágás nélküli horrorként hirdetett Silent House-t mutatta be az ORF, de a film a 15 milliós bevételt sem fogja elérni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • 0Hanga #13
    Most biztos hülyének fogtok nézni, de nekem tetszett ez a könyv. Viszont az Alkonyat sorozatból csak az elsöt olvastam el, azt is kiváncsiságból.De csak az elsö könyvet tudtam elolvasni azt is csak azért , mert háta ha a végén jobb lesz , de nem lett. Életem egyik rosszabb könyve volt.

    A burok viszont tetszet nem éreztem annyira nyálasnak mint,az Alkonyatott. Nem hiszem, hogy tini lányoknak írta volna ezt. Vagy is én nem nevezném romantikus lány regénynek.
  • Hirvaer #12
    Lassan már itt tart ez a nő is:
    http://www.youtube.com/watch?v=Nc7ZaZz4CoU
  • raven505 #11
    Mintha innen-onnan a Csillagkapu sorozatból vett volna az írónő. Hadd ne magyarázzam... aki látta az tudja mik is azok a kis részletek.
  • Wittgen #10
    Tanulva az Alkonyat förmedvényből ennek a filmnek még a reklámjait is kerülni próbálom - bár azt nehéz kivédeni.
  • IMYke2.0.0.0 #9
    Azt-a-büdös... na, ez valami rettenet!
  • adampierson #8
    Asszony olvasta. Tudom miről szól. Sose fogom megnézni. :D
  • NEXUS6 #7
    Hát vagy öt pézsét elhasználtam a monitor törölgetésre miközben olvastam, elég nyálas egy sztori.
    Olyan női scifi-nek hangzik.

    Vagy is bukta.
  • KillerBlue #6
    Fülszöveg (csak, hogy senkit ne érjen meglepetés):

    A Földet elfoglalta a világûrbõl érkezõ idegen faj, amelynek tagjai irányításuk alá vonják az emberek elméjét, miközben testüket érintetlenül hagyják. Az emberiség túlnyomó része feladta, az õ testük már csak egy burok. A betolakodók a Földet paradicsommá változtatták. Saját maguk számára. Amikor egy nagyhírû, különc, világról világra vándorló lélek érkezik a bolygóra, az utolsó lázadók egyikének testét kapja ittlétéhez. A Vándor, aki Melanie Stryder testébe költözik, ismeri a nehézségeket, amelyekkel szembe kell néznie egy emberi burokban élve. Egyvalamire azonban nem készült fel: hogy új testének elõzõ lakója nemhogy nem költözött ki a burokból, de egyenesen visszaköveteli a tulajdonát. Melanie megtölti a Vándor elméjét az emlékeivel és képekkel a szerelmérõl, aki egy távoli helyen bujkál, és még
    mindig nem adta fel a harcot az idegenek ellen. Mivel a Vándor képtelen ellenállni a rátörõ érzelmeknek, vágyakozni kezd a férfi után, akivel még soha nem találkozott. Aztán egy váratlan fordulatnak köszönhetõen Melanie és a Vándor szövetségesekké válnak, és a két lélek ugyanabban a burokban vág neki az arizonai sivatagnak, hogy megtalálják a férfit, akibe mindketten szerelmesek...
  • NEXUS6 #5
    Amúgy ezzel a címmel volt egy 2006-os koreai sci-fi szatira is. Elég jó kis film, de tök más sztori.
    Címeknél is lehet jogdíj vita, vagy hogy van ez?
  • IMYke2.0.0.0 #4
    [Irónia mód be]

    És majd kiderül, hogy az "idegenek" meghalnak a víztől... (vagy egy bacitól, vagy a macskaszőrtől, vagy a...)

    [Irónia mód ki]