SG.hu·

Megtalálták az új Robotzsarut?

Egy svéd színész lehet a Peter Weller utódja az új Robotzsaruban, melynek eredetije a 80-as évek egyik meghatározó akciófilmje volt. A filmet az Elit halálosztók rendezője fogja készíteni.

A Deadline értesülései az MGM stúdió megtalálta a Robotzsaru feldolgozásának új főszereplőjét a svéd Joel Kinnaman személyében. Szerződés aláírására egyelőre még nem került sor, azonban a meghallgatások végeztével az MGM hivatalosan is felajánlotta a színésznek az akciófilm főszerepét, s nem valószínű, hogy sokan visszautasítanának egy ilyen lehetőséget. Kinnaman 2010-ig csak hazájában készített filmeket, a nagy kiugrása az itthon is bemutatott, jól sikerült Instant dohányban volt. Azóta olyan amerikai filmekben szerepelt, mint A legsötétebb óra, A tetovált lány és a Védhetetlen, mindezt úgy, hogy a The Killing című tévésorozatban is főszereplő.


Az új Robotzsarut egyénként Jose Padilha fogja rendezni, aki a remek brazil Elit halálosztókat készítette, mely akkora siker volt 2007-ben nemzetközileg, hogy azóta a második részét, a Tropa de Elite 2 - O Inimigo Agora É Outrót is leforgatta. A forgatókönyvet az újoncnak számító Josh Zetumer írta, de nemrég a Gran Torinót jegyző Nick Schenk kapta meg a feladatot, hogy azt írja újra, illetve javítsa, ahol szükséges.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2012. 03. 06.. 16:14||#5
Persze. Nem tudnak mit kitalálni. Ezért készült évente több ezer forgatókönyv és több millió könyv. Nem tudnak mit kitalálni...

A nézõket nem érdekli más csak feldolgozás meg folytatás. Inkább megnéznek egy Robotzsarut, mert tudják, hogy mi az, mintsem egy Erõ krónikáját, mert arról nem tudják.
© Jawarider2012. 03. 06.. 15:49||#4
Olyan érzésem van, hogy azért van ennyi remake mert már nem tudnak mit kitalálni.
© Zombee2012. 02. 27.. 23:06||#3
A forgatókönyvíró és a rendezõ bizakodásra ad okot, a fõszereplõ csóka meg majdnem mindegy 😊.
De te, aki beszorultál a zetorba, ne tekints megkérdõjelezhetetlen dogmaként eme kijelentésedre.
Félek, kevés lesz a költségvetés, így fos CGI-t kapnak majd a hagyományos makettes-jelmezes megoldásoktól tartózkodó fiatalok. Én _maximum_ mérsékelt sikert jósolok neki, ami nem feltétlenül lesz elég indok egy folytatásra.
© zetortraktor2012. 02. 25.. 14:02||#2
Éppen ezért sikergyanús.
© Mardekár2012. 02. 25.. 11:34||#1
Bukás gyanús... mivel az eredeti film is teljesen megállja a helyét, jobban mondva nem csak megállja a helyét, hanem n1.