SG.hu·

45 millió dollárt kaphat a Másnaposok 3 három főszereplője

A Másnaposok három főszereplője az első részért összesen kétmillió dollár fizetést kapott, a folytatásért már 15 milliót, most pedig 45 milliót kaphatnak, ami fejenként 15 milliót jelent.

A The Hollywood Reporter értesülései szerint Bradley Cooper, Zach Galifianakis és Ed Helms együtt kezdte meg a tárgyalást a Másnaposok-sorozatot készítő stúdióval, melynek célja, hogy a harmadik epizód elkészítéséért fejenként 15 millió dollárt kapjanak - s ezzel párhuzamosan, bár vagylagosan részesedést a bevételből, értelemszerűen a nagyobb összeget. A lap szerint ezek a megbeszélések csak formalitást fognak jelenteni, ugyanis a Másnaposok és a Másnaposok 2 hatalmas sikerét követően a stúdiónak eszébe nem fog jutni, hogy akceptálja a színészek kérését, esetleg annyi történhet, hogy megfelelő anyagi ösztönzés kíséretében egy negyedik részre is aláírják velük a szerződést.

Érdekesség, hogy az első filmért mindhárom színész, ismertségének megfelelően még bőven egymillió dollár alatti fizetést kapott, amely a folytatásra már 5 milliós gázsira nőtt, s ez a záró epizódra tehát megtriplázódhat. A Másnaposok annak idején, 2009-ben 35 millió dollárból készült és 467 milliós bevételt hozott világszerte (277 millió Amerikában, 190 millió Amerikán kívül), míg a 80 millió dollárba kerülő folytatás 581 millióig jutott el: az érdeklődés Amerikában ugyan csökkent (254 milliós bevétel), de nemzetközi viszonylatban sokkal könnyebb volt rávenni a nézőket a farkasfalka thaiföldi kalandjainak megtekintésére (327 milliós bevétel Amerikán kívül).

A tervek szerint a forgatásra nyáron kerülhet sor és a film 2013. májusában kerülhet bemutatásra Amerikában.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© majom132012. 01. 27.. 12:49||#6
Gyerekek.... Nem hallottátok hogy mi lesz a 3. rész állítólag??? Én azt hallottam hogy Allen diliházba kerül mert valami legénybúcsú mániája meg függõsége lesz vagy valami ilyesmi... és õt fogják kiszabadítani.... de ez nem tuti... csak valahol olvastam...
© berserk872012. 01. 26.. 21:09||#5
Nagyon örülnék a folytatásnak, nekem nagyon tetszett mind a két rész. Ha továbbra is a legénybúcsú szálat fûzik tovább, akkor Alannek lesz legénybúcsúja (a többiek megházasodtak már) és az nem lenne semmi. Meg a második rész után nem is tudom másként elképzelni, hogy még egyszer meghívják bárhova is.
© zserrbo2012. 01. 26.. 20:39||#4
Nemtom mit lehet még ûberelni a 2. rész után. Én sztem 90%-ban hasonlítani fog az elsõ kettõre. más helyszín mást hagynak el és kifújt. Rem tévedek, mert úgy meg se nézem.
© tomboy0132012. 01. 26.. 18:22||#3
Remélem a 3. rész nem az elsõ rész totális másolata lesz mint a 2. Amúgy jó volt mindkét rész. Az elsõbe jobb poénok voltak szerintem, a 2-be viszont durvábbak(1-2 részen a röhögés mellett azért elszörnyülködtem =D )
© zetortraktor2012. 01. 26.. 18:02||#2
Vagy nekik nincs érzékül, vagy neked nincs érzéked? Utóbbi is lehet, nem kell nagyképûsködni. A közönség legnagyobb részének mindenesetre volt érzéke, így én a készítõk hozzáértésére tippelek.
-2
© shenmuedc2012. 01. 26.. 17:36||#1
Szerintem eszméletlenül nyögvenyelõs a film. Még csak azt sem mondanám hogy ötlettelen, csak semmi érzékük a készítõknek hozzá hogy milyen ritmusban kell egy poént elsütni.