SG.hu·

Hónapokkal is csúszhatnak a mozis világpremierek

Legutóbb a Warner szüntette meg nem létező világpremierjeit, most pedig a Parlament foglalta törvénybe a bemutatók késleltetését.

Fontos neked a mozis világpremier?

Furcsa dolog a mozis világpremier, a hazai közönség általában szereti akkor megnézni a filmeket, mint az amerikaiak, hiszen jó érzés az elsők között lenni, pedig valójában semmi kár nem éri azt, aki később ül be egy filmre. Egyesek szerint a filmek kamerás verziói is azért olyan népszerűek a neten, mert sokan hajlandóak csak azért lemondani a jó minőségről, hogy az elsők között lehessenek, akik látják a filmet. Szerencsére, ami a mozis világpremiereket illeti nem panaszkodhattunk, hiszen talán még sosem láttunk annyi filmet Amerikával egy időben, mint tavaly, ráadásul előfordult, hogy egy héttel vagy másfél hónappal megelőztük őket.


Nyáron a hazai világpremiereket csak nagy ritkán kínáló Warner Bros. befenyítette a magyarokat a (nem létező) világpremierjeinek késleltetésével (az ok: egy film esetében egy hazai kamerás kalózverzió terjedt el elsőként a neten), ezúttal azonban lehet, hogy az állam tesz keresztbe a filmkedvelőknek. Az Origó számolt be arról, hogy ha a forgalmazók betartják a január elsején hatályba lépett Filmtörvényt, akkor előfordulhat, hogy itthon csak több hónapos késéssel kerülhetnek bemutatásra az amerikai filmek, melyek egyébként a világpremierrel egy időben vagy pár hét spéttel kerülnének idehaza moziba. Ennek az az oka, hogy a hozzáértő törvényhozók többek között egy olyan módosítást eszközöltek a törvényben, ami szerint a forgalmazó a bemutatás előtt álló film egy példányát legalább 30 nappal a tervezett premier előtt köteles benyújtani a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak.

Mindennek a korhatár-besorolás az oka. A Korhatár Bizottság tagjai eddig is kivételezett helyzetben voltak, minden filmfanatikus álma lehet egy olyan pozíció, ahol az ember jó fizetésért néz premier előtt filmeket, hogy a megtekintésüket követően odafirkantson egy számot (és egy indoklást) az adatlapra, mely az esetek többségében rímel a korhatár-besorolást végző amerikai szervezet döntésével. Eddig a KB illetékes tagjai privát vetítések során tekinthették meg a filmeket vagy 30 nappal a premierjük előtt, de nagyon friss bemutató esetében 100 ezer forintos sürgősségi díj kifizetésével akár 72 órával az első vetítések előtt is megtörténhetett az ajánlott korhatár meghatározása. Ez a folyamat a január elsején érvénybe lépett változtatásoknak köszönhetően módosulhat, hiszen a törvény szerint a filmforgalmazók kötelesek minden filmjük egy példányát legalább 30 nappal a bemutató előtt "fizikai formában" is átadni az NMHH-nak.


Azonban a világpremierek esetében ennyivel a bemutató előtt nagyon ritka, hogy DVD-n vagy bármilyen megtekintő formájában létezzen a film, így vélhetően nem is lehet időben eleget tenni az előírásoknak. A filmeket ugyan a forgalmazó általában megkapja digitális adathordozón, azokat azonban csak digitális vetítésre alkalmas moziteremben lehet levetíteni, így az NMHH nem menne velük sokra. Hogy szándékosan vagy véletlenül történt, nem tudni, de a törvényből az előző bekezdésben szereplő, eddig érvényes, általában világpremierek esetében igénybe vett 72 órás "kegyelmi ablak" is kimaradt. Így, ha a forgalmazó betartja a törvényt, előbb meg kell várnia, míg DVD-n vagy más adathordozón is elérhető lesz számára a film, ami lehetetlenné teszi annak gyors bemutatását.

Az új törvény, illetve a módosítások átgondolatlansága persze nem csak a fentiekben érhető tetten, hanem más pontokban is. Ugyancsak bemutatókat késleltethet az a passzus, ami szerint a filmek magyar nyelvű dialóglistáját is be kell nyújtani 30 nappal a bemutató előtt. Ez, jó pár világpremier előtt ugyancsak teljesíthetetlen lenne, hiszen sokszor a magyar szöveg pár nappal a film mozikba kerülése előtt készül csak el, s véglegessé csak a szinkronizálás folyamata során válik. (Arról nem is beszélve, hogy a fordítás, valamint a szinkron készítése során a magyar fél sokszor nem látja a teljes filmet, csak mindenféle homályos, betakart képet.)


A fenti, bemutatót késleltető tényezők, valamint a törvény betartása közvetve egyértelműen a magyar forgalmazók és mozik bevételeit csökkentenék, ráadásul a letöltések volumenét is növelnék. Sőt, az sem a mozis bevételek növekedését segíti elő, hogy 2012-re megszüntették az előzetesek előtt, illetve plakátok alsó sarkában lévő BA, azaz "besorolás alatt" kategóriát. Ez azt jelenti, hogy ha a forgalmazó hű akar maradni a törvény betűjéhez, akkor addig nem reklámozhatna egy filmet, míg annak korhatárát nem határozza meg a Korhatár Bizottság, erre pedig a premier előtt szokott sor kerülni. Ezt az abszurdumot szerencsére sikerült azzal feloldani, hogy a forgalmazó is besorolhatja ideiglenesen filmjét egy korhatár-kategóriába, s hirdetheti így, azonban, ha megtörténik a korhatár-besorolás és a végső döntés nem egyezik a forgalmazóéval, akkor minden reklámanyagot annak megfelelően át kellene alakítani, amely jelentős többletköltsége miatt ugyancsak a forgalmazói bevételeket csökkentené.

Buda Andrea, a Cinema City marketingvezetője az Origónak el is mondta, hogy az összes olyan reklámanyagukat bevonták, amelyeken a "besorolás alatt" jelzés szerepelt, és a hó elejétől nem játsszák a BA-jogóval ellátott előzeteseiket sem. Így előfordulhat, hogy A sötét lovag - A felemelkedés vagy a Prometheus képsorait sem lehet látni a mozikban, mint ahogy az eredeti, Amerikából hozott plakátok és egyéb marketinganyagok sem hirdetik már azon filmeket, melyek nyáron vagy év vége felé kerülnek bemutatásra.


Mikor nézel meg egy általad várt premierfilmet?

A törvénykezés átgondolatlanságát remekül bizonyítja, hogy a Filmtörvény módosításainak megalkotása közben a honatyák nem kérdezték meg a forgalmazókat, akik hiába küldték el ennek ellenére javaslataikat és kritikáikat az NMHH-nak, a szervezet azokat nem vette figyelembe. Fényt a proverbális alagút végén az jelenthet, hogy január 25-én sor kerül egy egyeztetésre a hivatal és a forgalmazók közt, melyen utóbbiak meggyőzhetik az NMHH-t a törvény abszurditásáról.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© zetortraktor2012. 01. 28.. 11:04||#55
Ha én az vagyok, akkor te mi? Fõleg, hogy olyanba szólsz bele, amihez semmi közöd.

A kisgyerek lent bagatellizálta a korhatárkarikákat meg az értelmüket, mert nem érti a lényegüket. Ha lesz gyereke, akkor meg fogja érteni. Addig mást nem lehet csinálni, mint hülyézni. Õt rohadtul nem érdekli, hogy mi látnak a gyerekek, de próbálja elmagyarázni nekik elõbb azt, hogy miért nincs télapó.
© figyu2012. 01. 28.. 10:09||#54
Attól, hogy nem látja minden aspektusát nem lesz hülye.
De az, hogy te felesleges és otromba személyeskedéssel nyitsz és zársz jól mutatja, hogy bunkó troll vagy.
Szerintem.
© KP272012. 01. 24.. 11:54||#53
te sem lehetsz egy iq bajnok ha ilyeneket írogatsz másoknak egy fórumon. Képzeld el van akit érdekelnek a mozifilmek és nem akar hónapokat várni egy premierre. Egy évben körülbelül 5-6 filmet nézek meg moziban, és általában nem a premier napján. De ez nem jelenti azt, hogy hónapokat akarok várni.

Ezzel az egésszel megint a warezt erõsítik csak. Néhány hónap és kint van a blue ray rip. Az eddig is csökkenõ számú moziba járó közönség még tovább fog csökkenni.
© szomferi2012. 01. 23.. 22:33||#52
képzeld, rajtam kívül kurva sok filmszeretõ embert érdekel hogy mikor láthatja a nagy filmeket...

és szerinted a szülõ megnézi elõre hogy milyen besorolású a film, mielõtt a gyereke elmenne rá moziba a barátaival? hát persze...
© zetortraktor2012. 01. 23.. 22:21||#51
Te nagyon buta kisgyerek lehetsz.

Kit érdekel, hogy egy, két vagy tíz héttel késõbb látom az Avengerst? Ha ennyire szánalmas vagy, hogy neked csak a premier napján mûködik, akkor meg is érdemled.

A 16-os karika meg nem hülyeség, csak nem érted a lényeget. Az a szülõt tájékoztatja, hogy milyen filmrõl van szó. És nem arra van, hogy egy 12 éves ne nézzen meg 16-os karikás filmet, hanem arra, hogy a szülõ tudja, hogy milyen lesz a film, amit nézni akar a gyerek. Mert a szülõ nem biztos hogy filmes oldalakat olvas, hogy tudjon mindenrõl.

Ekkora hülyét.
+1-1
© szomferi2012. 01. 23.. 22:11||#50
ha The Avengers és a többi nagy film emiatt fog késni, megb@szom a száját annak amelyik ezt a faszságot kitalálta <#violent><#violent>

amúgy meg ki az isten viszi a 10 éves fiát egy keményebb akciófilmre (amit ráadásul nem is adnak mozikban...)

én anno moziban láttam a M:I2-t, és kurvára nem lettem se milliomos terrorista, és nem szórok szét a nagyvárosokban vírusokat...

meg amennyi szar megy a TV-ben, hamarabb látnak ott olyan dolgot a "kicsik"... hülyeség ez a 16-os karika is, semmi értelme sincs, ne mondjátok már hogy egy lassan agyilag érett kölyök 14-15 éves nem nézheti meg, mert szellemi károsodást szenved, pf hagyjuk már... <#falbav>
© kalapos012012. 01. 23.. 16:33||#49
Ezt csak egy kicsit nézted be, mert egyrészt nincs sok világpremier, csak a legnagyobb filmeknél, azoknál meg érthetõ, hogy azonnal akarják mindenhonnan a pénzt, plusz a "rossznak" tûnõ filmeket eleve nem mutatják be világpremierként, hanem megvárják, hogy sikerül-e eladni õket Amerikában, és, ha nem, akkor nem is erõltetik a nemzetközi forgalmazást.

Ha ilyen egyszerû lenne, ahogy Mórickaként gondolod, akkor a The Devil Inside mindenhol moziba került volna azonnal.
-2
© Crane2012. 01. 23.. 16:00||#48
Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy egyidejû világpremier tényleg azért van, mert dollár milliókat nem sajnálva, az ámmerikai producerek a "vevõk" kedvében akarnak járni? :D
Az egyidejû világpremier azért van, hogy a film rossz híre ne tudja megelõzni a vetítést. Hogy nehogy egy másik országban ezért bukjon a film, mert a média útján megérkezik a hír, hogy mekkorát bukott a film máshol. A kalózkodásról már nem is beszélve.

És egy jó film 10 év múlva is jó film, és 10 év múlva is el lehet adni. ;)
© zserrbo2012. 01. 23.. 13:25||#47
A cikkrõl eszembe jutott egy film a
Hülyék paradicsoma. Gondolom, akik hozták ezt a törvényt is a 2. típusú családból valók...Igazából más "kisebbségi" dologban is aktuális ez a film, de ebbe ne menjünk bele.
© Wlanseraf2012. 01. 23.. 13:00||#46
Mekkora öngól bazzee:))) mire ide ér megnézem HD-ban grat!!!!! csak így tovább!!:)

Nem mintha kurvára érdekelne a mozi.. tegnap megnéztem a Sherlock2-õt.. tõk jó volt a homály képet nézni.... akkor inkább itthon a kényelmes kanapé HD-ban igaz csak 120 centin.. de a hang az max azonos vagy inkább jobb..