SG.hu

Leonardo da Vinci remekművei az Uránia mozivásznán

A nagy sikerű Metropolitan operaközvetítések és balett vetítések után egy újabb művészeti műfaj jelenik meg az Uránia Nemzeti Filmszínház mozivásznán: február 16-án a világpremierrel egy időben láthatja a közönség a londoni National Gallery nagyszabású Leonardo da Vinci-kiállítását bemutató, élőben rögzített tárlatvezetést. A HD közvetítés során elismert művészettörténészek kalauzolják végig a nézőket a számos ritkaságot felvonultató tárlaton.

A National Gallery november elején megnyílt, Leonardo da Vinci: Festő a milánói udvarban című kiállítása az eddigi legnagyobb számú, több, mint 90 alkotást felvonultató gyűjtemény a reneszánsz mester képeiből. A kiállításra pillanatok alatt elfogytak a jegyek, melyekhez másodkézből nem ritkán 20-25-szörös áron lehetett csak hozzájutni. Ez is jelzi, hogy a művészetet kedvelők köreiben az év egyik szenzációjának számít és hazájában rendkívüli népszerűségnek örvend a számos ritkaságot felvonultató tárlat. "Lélegzetelállító és valóban figyelemre méltó kiállítás" - írta a The Daily Telegraph brit napilap.


A nagyközönség először láthatja egy helyen a Sziklás Madonna mindkét változatát: az 1483 és 1486 között festett képet, amelyet a párizsi Louvre őriz és a későbbi, 1491-1508 között készített másik verziót, amely 1880 óta gazdagítja a londoni galéria gyűjteményét. A kiállításon helyet kapott a sokáig elveszettnek hitt és a közelmúltban előkerült, Krisztust ábrázoló Salvator Mundi (A Világ Megmentője) című alkotás is, valamint számos ismert kép, mint például a világ egyik legértékesebb festményeként számon tartott Hölgy hermelinnel. Megtekinthető Az utolsó vacsora eredeti méretű, Leonardo kortársa által készített korabeli másolata, melyen a festmény olyan részletei is feltárulnak, amiket az eredeti alkotás 20 éves restaurálása során már nem tudtak helyreállítani.


A festmények sérülékeny volta miatt a kiállítást nem lehet a hagyományos módon utaztatni, azonban a Leonardo Live (Leonardo élőben) című produkciónak köszönhetően az egyedülálló tárlat hamarosan nemzetközi turnéra indul. 2012. február 16-án a művészetrajongók világszerte 18 ország digitális technikával felszerelt filmszínházában lehetnek részesei a kiállítás megnyitóján élőben rögzített tárlatvezetésnek. A 100 perces HD közvetítés során a nézőket nemzetközileg elismert művészettörténészek és műsorvezetők, Tim Marlow és Mariella Frostrup kalauzolják végig a kiállításon, a kiemelt festményeket részletesen bemutatva.


Az Urániában eredeti nyelven, magyar felirattal látható a közvetítés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!