Szekeres Viktor

2011 legjobb filmjei - a hozzáértők szerint

Aki sok filmet látott 2011-ben, az pontosan tudja, hogy melyek voltak a legjobbak, sokan sajnos viszont csak az általuk látott 10-20 alkotásból tudnak No.1-t választani.

Hiszel a kritikusoknak?
  • Igen. Általában igazuk van.
  • Hülye kérdés. Van, hogy jól látják, máskor meg nem.
  • Soha. Az ellenkezője igaz annak, amit mondanak.
Azt pár napja már átrágtuk, hogy 2011-ben a nézők szerint mely filmek voltak a legjobbak, s az is kiderült, hogy ezek zömét egyelőre még viszonylag kevesen látták. A közönség ízlésének vizsgálata után mindig érdekes megnézni, hogy az újságírók, az éves szinten 200-250 filmet látó, egyesek szerint a munkájukba folyton belefásuló kritikusok mely alkotásokat találják a legjobbnak, hiszen ők mégiscsak jóval több jelöltből dönthetik el, hogy mi kerül fel az éves toplistákra. Hasonló a helyzet a filmes szakmával, hiszen a színészek, az írók, a rendezők és a producerek is megnevezik minden évben az általuk legjobbnak tartott filmeket. Ezekkel már csak azért is érdemes tisztában lenni, mert ötleteket adhatnak arra, hogy mit érdemes még megtekinteni a tavalyi termésből.


Ha a 2011-ben megjelent filmekről szóló kritikákat vesszük figyelembe, akkor az év legjobb filmje meglepetésre az IMDb-szavazók által is legjobbnak tartott Nader és Simin - Egy elválás története (Jodaeiye Nader az Simin / The Separation) lett: a RottenTomatoes kritikaösszesítő oldalon például 69 recenzensből 69 vélekedett pozitívan a nálunk is bemutatott iráni filmről, ami 100%-os értéket eredményezett, s ezt egy másik, nagyobb nyilvánosságot kapó filmnek sem sikerült elérnie. Természetesen mindezt a helyén kell kezelni, hiszen a RottenTomatoes csak bináris skálával dolgozik, azaz egy filmre vonatkozó értékelés vagy "pozitív" vagy "negatív" plecsnit kap. Tehát egy olyan alkotás, mely csupa 7-es, vagyis pozitívnak értékelendő osztályzatot kap jobb eredményt ér el, mint egy 10-esekkel kibélelt film, ami megosztja a közönséget, vagy akár csak 2-3 embernek nem tetszik.

A fentiekből tehát nem az következik, hogy a Nader és Simin - Egy elválás történetétől mindenki el fog ájulni, egyszerűen egy nagyon sok nézőnek tetsző filmről van szó. Hasonló a helyzet a kritikusok véleménye alapján alkotott lista további helyezettjeivel is, amelyek szerint olyan filmekkel nehéz mellélőni, mint a Kikötői történet (98%), The Artist - A némafilmes (97%), Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész, The Muppets (96%), Pénzcsináló, A guardista (95%), Drive - Gázt!, Mission: Impossible: Fantom protokoll, Fifti-fifti (93%), Karácsony Artúr, Éjfélkor Párizsban (92%). Az már csak hab a tortán, hogy itthon mindegyiket láthattuk moziban.


Máris más az élboly összetétele, ha azt vesszük figyelembe, hogy a sok jónak tartott film közül melyeket gondolták a kritikusok legjobbnak. A mindenfele megjelentett kritikusi toplistákat a MetaCritic összesítette, és ezen adatok szerint a filmértők szerint Az élet fája lett a legjobb 15 első és 8 második helyezéssel. Terrence Malick filmje egyáltalán nem szól mindenkinek és nem is tipikus hamburgermozi, csak olyannak érdemes megpróbálkoznia vele, aki tudja, mire számíthat, máskülönben elkerülhetetlen a csalódás és a végeredményt az "életem legpocsékabb filmje" szótrióval jellemző megállapítások.

E kritikusi lista a tavalyi év a független és nem amerikai produkcióké volt, hiszen a második helyezett 13 első és 7 második hellyel a The Artist - A némafilmes lett (francia rendező), a harmadik a Melankólia (dán rendező), a negyedik pedig a Drive - Gázt! (dán rendező). A legjobb tízben még két iráni rendező filmje, a fent már említett Nader és Simin, valamint Abbas Kiarostami legújabb filmje, a Hiteles másolat található, melyet itthon tévében is meg lehet nézni a hónap végén, a Cinemaxon. Malick filmje mellett a legjobb tízbe került filmek közül csak 4-et rendezett amerikai: Alexander Payne az Utódokat, Martin Scorsese A leleményes Hugót, Jeff Nichols a Take Sheltert és Bennett Miller a Pénzcsinálót.


Milyen filmek érdekelnek?
  • Csak Hollywood!
  • Elég sok függetlent is megnézek.
  • Főleg Európából és Ázsiából válogatok.
Aki nem hisz a kritikusoknak, az esetleg a szakmának, a színészeknek vagy a rendezőknek hihet. Például utóbbiak szervezete a tagok szavazatai szerint a következő öt film rendezését tartotta a legjobbnak 2011-ben: Éjfélkor Párizsban (Woody Allen), A tetovált lány (David Fincher), The Artist - A némafilmes (Michel Hazanavicius), Utódok (Alexander Payne) és A leleményes Hugó (Martin Scorsese). Cseppet sem meglepő módon a producerek is jelölték saját díjukra ezen öt filmet, azonban mivel tízes listát adtak ki az esélyesekről, ezért azon még szerepel a Koszorúslányok, A segítség, A hatalom árnyékában, a Pénzcsináló és a Hadak útján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SatanClaus #8
    Az élet fájáról én is bevallom én is kijöttem a moziból. Egy két eltalált jelenetet és múltba repítő rácsodálkozós - jé, tényleg ilyen volt gyereknek lenni - pillanatot leszámítva egy régi klasszikust idézva olyan volt, mint sajtreszelővel rejszolni...
  • IMYke2.0.0.0 #7
    Ha esetleg valaki rákérdezne: a 2. kép pedig - The Guard [2011]
  • IMYke2.0.0.0 #6
    Korr.: Live => Life
  • IMYke2.0.0.0 #5
    1. kép: The Tree of Live [2011]

    3. kép: Melancholia [2011]
  • IMYke2.0.0.0 #4
    Még szerencse, hogy nem egy ember (potenciális néző) véleménye alapján dől el egy-egy film sorsa.

    Például, lehet, hogy Te utáltad az Insomnia (2002), de Nekem tetszett...
    S ez csak egy példa volt.
  • Magiszter #3
    Valaki megmondaná hogy a legfelső és a legalsó kép milyen fimből van?
    Mert Viki Bácsi kicsi kacsója letörne ha egyszer is mellékelne magyarázatot hozzá. Kicsit nevetséges hogy a tineye-al kell rákeresnem a képre, hogy megtudjam milyen filmből van. Egy filmes ciknél...
  • WoodrowWilson #2
    "elkerülhetetlen a csalódás és a végeredményt az "életem legpocsékabb filmje" szótrióval jellemző megállapítások"

    Én is valahogy így voltam vele, bár nem a legpocsékabb, de azon kevés között van, amit nem bírtam végignézni.
  • gulyasandras #1
    Persze, lehet mondani, hogy Malick, Allen, Fincher, Scorsese stb. jó filmeket alkottak tavaly, de önmaguk korábbi filmjeihez képest roppant halovány produkciókról van szó. Kötve hiszem (hiszen ezt tapasztalom élőszóban, fórumokon), hogy ha valakit megkérdeznek, felsorolná-e a legjobb Malick, Allen, Fincher, Scorsese stb filmeket, hogy az utóbbi 10 év terméséből akár egyet is megnevezne.

    Kedvenc példámmal élve (R. W. segítségével, érdemes végignézni), Pacino (vagy Robert De Niro, Tom Hanks, de 100 nevet is fel lehetne sorolni) is csak lejáratja magát az utóbbi évtizedekben, ahelyett, hogy a csúcson (jó 30 évvel ezelőtt abbahagyta volna)

    Kell a pénz is, ezt elismerem, de azért ekkora reputációval bíró rendezők, színészek néha hallgathatnának az eszükre is.