Szekeres Viktor

2011 legócskább filmjei Tarantino szerint

Úgy tűnik, hogy Quentin Tarantino is hatalmasat csalódott Zack Snyder első saját filmjében, az Álomháborúban, mely szerinte is a tavalyi év egyik legpocsékabb műve volt.

Quentin Tarantino, rajongói kedvenc filmrendező szokásához híven ismét előállt pár év végi toplistával, de ezúttal nem csak a legjobb filmekről nyilatkozott (2011-ben az Éjfélkor Párizsban volt nála a király, míg 2010-ben Toy Story 3), hanem a legrosszabbakról is. Tarantino a rossz filmeket nem is igazán rangsorolta, inkább csak felsorolta, s akad benne ugyanúgy hatalmas bukás, mint meglepetés siker és 100 milliót is meghaladó bevételű film.


Első helyen 2011 egyik leginkább várt és abszolút elrontott filmjét emelte ki. az Álomháborút, mely akár kegyetlen jó is lehetett volna, de Zack Snyder első nem feldolgozás- vagy adaptált filmjét elbaltázta a nézők zöme szerint. Ugyancsak a legrosszabbak között kapott helyet két horror, az Insidious és a Parajelenségek 3, valamint a Szalmakutyák 2011-es remake-je. Abszolút nem jött be a rendezőnek Woody Harrison korrupt zsaruja, a Rampartban, Deneuve és Depardieu komédiázása a Született feleségben, Julian Schnabel terrorista sztorija, a Miral, valamint a Meek's Cutoff, mely egy eléggé elhallgatott western volt Michelle Williams főszereplésével.


Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • PheCho #10
    Nem kukacoskodás, de azért megérdemli az úriember, hogy rendesen írják a nevét, ezért kérném Woody nevét Harrison-ról Harrelson-ra korrigálni.
    Köszönöm!
  • finizlik #9
    Az Álomháborún meglepődtem, mert azt 2x meg kelett néznem, hogy felfogjam és így sem értem a felét...

    Persze aki buta az csak azt látja hogy jujdejó mint az avatar.. (nem QT-re értem)

    Bírom Tarantino-t, de ez -1 :(
  • endrev #8
    Zetotraktor, én inkább ezzel röhögtetem ki magam.. ;)
  • Bendzs #7
    Hát igen... nem mindegy, hogy valaki az effektek miatt néz meg egy filmet, vagy a tartalma miatt...
    Ezzel nem Tarantino-t hülyézem le, félreértés ne essék.
  • beef #6
    Aki 1bites popkorn mozit várt a filmtől, az biztos csalódott. Nekem kifejezetten tetszett. Mivel a cikkben nincs kifejtve, hogy Tarantínónak miért nem tetszett, így nehéz vele vitatkozni.
  • zetortraktor #5
    Haha, elég butácska vagy, ha odáig terjed a gondolkodásod, hogy ha valakinek nem tetszik egy film, akkor az nem érti. Aki meg megérti, annak tetszik. Persze, Pistike, ülj le szépen. Lehet, hogy azért tartja rossznak, mert megértette. Lehet, hogy te azért tartod nem rossznak, mert nem értetted.

    Ne röhögtesd már ki magad ilyen hülyeségekkel, hogy akinek nem tetszik, az nem érti. Pláne egy ilyen rettentő bonyolult filmnél. Ami szar, az szar.
  • endrev #4
    Az Álomháborút nagyon sokan nem értették. Furcsállom hogyha Tarantino sem...
    Jó, én is mást vártam (nem tudom mit vártam, de meglepetés volt ami lett), de értettem és megértettem. Szerintem rendben volt mint alkotás, mégha a hangulatát és a végét utáltam is.

    Ez olyan mint egy megrázó festmény. Attól hogy nem szívesen tenném be a hálószobámba, még lehet igazi műalkotás. A hálószobába mondjuk szép tájat teszek (amelyek NEM igazi műalkotások). Tarantinobácsi kéremszépen.... :S
  • es5eNCe #2
    Én csak au Insidious-t láttam ami nem is volt rossz film. Sőt a tavalyi felhozatalból talán a legjobb horror film. Volt sztorija is meg a színészek is jók voltak!
  • Pretorian #1
    Egyiket se láttam.