Szekeres Viktor

Már készül A tetovált lány 2

A Sony-nak állítólag nincs oka arra, hogy ne folytassa az év végén bemutatott A tetovált lányt, ami azt jelenti, hogy 2013-ban talán már láthatjuk is A lány, aki a tűzzel játszik című második részt.

Az Entertainment Weekly értesülései szerint a Sony folytatni fogja a december végén bemutatott A tetovált lányt (The Girl with the Dragon Tattoo). A lap a Sony egyik illetékesétől megtudta, hogy a stúdiónak nincs oka leállítania a már jó ideje készülő második részes szkriptet, mely A lány, aki a tűzzel játszik címet viseli.

A Stieg Larsson-féle Millennium-trilógiából Steven Zaillian által adaptált filmet David Fincher rendezte és december 21-i premierje óta 60 millió dollár bevételt hozott hazájában. Ez, ha a 90 millió dolláros gyártási költségeket vesszük, nem számít rossz eredménynek, de persze a kiemelkedőtől is messze van. Az amerikainál sokkal érdekesebb lesz nézni az Amerikán kívüli bevételek alakulását, hiszen A tetovált lány svéd verziója 100 milliós bevételre tett szert a világon. Az új A tetovált lány egyelőre csak pár országban, többek közt a skandináv államokban lett bemutatva és 14 millió dollárt termelt, a premierdömpingre világszerte csak januárban fog sor kerülni.

Azt nem tudni, hogy David Fincher visszatérne-e megrendezni a folytatást, az azonban biztos, hogy a két főszereplő, Rooney Mara és Daniel Craig benne lesz, hiszen ők három filmre írták alá szerződésüket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zetortraktor #4
    Bukás? Arról szól a hír, hogy jön a második rész. De Prüntyőke, miért zavar, hogy megcsinálják? Időhatáros a feldolgozás? Milyen jó lett már az Engedj be remake-je, pedig az is egy éves. Ha jobb lesz a film, akkor meg pláne megérte.
  • viasz #3
    Szerintem jó film, az eredeti, ráadásul 2009-es film. 2-3 évente remake? Remélem jó nagyot bukik. Ez csak az amerikai baromság, hogy majd mi megcsináljuk a sajátunkat, mert az lesz a tuti... Csinálnák inkább meg Hitchcock, madarak c. filmjének felújított változatát, annak már lenne értelme.
  • kalapos01 #2
    "Nem tudom, miért erőltetik ennyire ezt a filmet, én még a régebbi filmet láttam, nem a remake-et, de szerintem nem volt annyira hű de elájulós"

    Pontosan ezért. Mert a régebbi nem lett elájulós.

    Az, hogy szerinted nem fog érdekeset kapni, csak egy vélemény. Sokkal többen vannak, akik szerint zseniális.
  • Rotcsa #1
    Nem tudom, miért erőltetik ennyire ezt a filmet, én még a régebbi filmet láttam, nem a remake-et, de szerintem nem volt annyira hű de elájulós.
    Komor, nyűglődős, kicsit beteg, perverz film, amiben egy lelkileg sérült lány küzdelmeivel és egy kis nyomozós, krimis hangulattal próbáltak meg összehozni valamit, ami a könyvben bizonyára sokkal jobban sikerült.
    Már arra sem emlékszem, h mi volt a filmen, csak h szegény csaj nyelte a brét,ha akarta ha nem, meg h a végén volt pár náci, akik régen valami nagyon gonosz dolgot csináltak és az is náci volt, akiről elvileg azt gondolták velük van és rendes ember. Számomra egy felejtető film, amit már akkor félbe kellett volna hagynom, amikor khm.. orálisan kizsákmányolják a lányt....
    Csak azért néztem végig, mert nem volt akkor egy filmem sem, amit megnézhettem volna.
    Aki mégis rászánja magát arra, hogy megnézi, annak mondom, h szeirntem semmi érdekeset nem fog kapni, amolyan da vinci-kód szerű, nézi-nézi az ember, néha már unja is, majd már sejti mi a vége.