SG.hu·

Készül a Csillagközi invázió rebootja

Az 1997-es Csillagközi invázió igazi kultfilmmé nőtte ki magát, annak ellenére, hogy sokan a mai napig nem értik a lényegét. Ha minden jól alakul, 2014-ben már a feldolgozását nézhetjük a mozikban.

A Vulture infói szerint az elmúlt időszak egyik legmeglepőbb feldolgozása, illetve rebootja van készülőben, a Csillagközi invázióé (Starship Troopers). Neal Moritz, producer ugyanis miután a Paul Verhoeven-féle Emlékmás feldolgozásával végzett, egy újabb Verhoeven-filmet akar ismét vászonra vinni - ráadásul a holland rendező művei közül a Robotzsarunak is készül a remake-je. A tervek szerint a reboot történetén a Thor és az X-Men: Az elsők, valamint az egykori terminátor: Sarah Connor krónikái tévésorozat forgatókönyvírói, Ashley Edward Miller és Zack Stentz dolgoznának.


A Robert A. Heinlein 1959-es, kommunistaellenes regénye alapján 1997-ben készült Csillagközi invázióban Casper Van Dien, Dina Meyer, Denise Richards, Jake Busey, Neil Patrick Harris, Patrick Muldoon és Michael Ironside voltak a főszereplők, s a film világszerte 121,2 millió dollárt jövedelmezett, tehát semmiképpen sem számított sikeresnek, főleg a 100 milliós költségvetés fényében. (A rendező elmondása szerint nem csak a nézők, hanem még a színészeinek egy része sem fogta fel, hogy miről szól a film.) Később a film még megért két folytatást is (Csillagközi invázió 2. - A szövetség hőse, Csillagközi invázió 3.), valamint egy tévésorozatot (Csillagközi invázió - Az űr zsoldosai).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tyty2011. 12. 05.. 18:16||#35
Köszi, megvan! Valahogy majd csak átrágom magam rajta! 😊
© Vereshegyi2011. 12. 05.. 13:40||#34
Az S-sel kezdõdõ és cribd-del végzõdõ névre hallgató honlapon megtalálhatod... szánalmasan olvashatatlan tördelésben.
© zetortraktor2011. 12. 05.. 11:41||#33
Amúgy az ilyen szánalmas vergõdés, hidd el, minden korban megvolt: fúj, hangosfilmek, meg színesfilmek, meg fúj videó, meg fúj tévé. Hisztispicsákkal van tele a világ, akik nem képesek elfogadni, hogy nem körülöttük forog a világ és azt hiszik, hogy minden nekik készül. A különbség, hogy az intelligensebbek ezt nem hangoztatják, mások meg sokadrendû fórumokon kapirgálnak és írják be ugyanazt a mantrát mindenhova. Szánalmas életed lehet, ah ez neked ennyire fontos.
-1
© zetortraktor2011. 12. 05.. 11:36||#32
Attól, hogy trendi színészekkel volt tele a Starship troopers, még jó volt.
© Ender Wiggin2011. 12. 05.. 10:58||#31
Minden klasszikus, jó Verhoeven filmet lemészárolnak. Trendi színészek, trükkök, s közben tök egyforma, értelmetlen szar az összes (a rebootok, remakek szuperhõsfilmek is ebben a kategóriában). Remélem lesz Elemi ösztön is Timberlakkel meg Kim Kardashiannal. A fasz ki van a sivár, képzelet és ötlet nélküli hállivúddal.
-1
© Wittgen2011. 12. 05.. 08:26||#30
Oltári jó filmet csinált Verhooven, a mai napig az egyik legjobb akció-scifi a számomra. Egyébként több filmjében is visszaköszön a reklámosdi/hírblokk Pl Emlékmás, Robocop, csak hogy a jobbakat említsem.

Én olvastam a könyvet is, föld és ég a kettõ közti különbség, maximum a dúrva vázlataik azonosak. Verhooven teljesen más irányba vitte a filmet, mint ami a könyv. Persze nem nagyon emléxem, mivel a film megnézése utáni elsõ héten olvastam, az meg kb 1997-ben volt 😊
© Tyty2011. 12. 05.. 06:58||#29
Valakinek nincs meg a könyv elektronikus formában, magyarul? Igazán megköszönném, ha elküldené!
© mrzed0012011. 12. 04.. 17:10||#28
Bevallom a terminátortól fogva az emlékmáson és dûnén keresztül igen sok film-könyvet olvastam, de ez valahogy kimaradt.
© Alfa Of NS2011. 12. 04.. 11:26||#27
Népszerû dolog leírni a filmmel kapcsolatban, hogy a nézõ nem érti a mondanivalóját. Az egyik fõ gond ezzel az, hogy a rendezõ feladata, hogy átvigye a mondanivalót a nézõnek. Ha sokan nem értik, akkor a rendezõ rosszul dolgozott. A másik probléma, hogy ami 1959-ben, a film alapjául szolgáló regény idejében, megfogalmazódott, az már nem biztos, hogy 1997-ben is ugyanúgy érvényes. Tehát részben azért nem értik meg az eredeti mondanivalót, mert ugyanaz a dolog mást vált ki most az emberekbõl, mint váltott ki 1959-ben.
© JMáté2011. 12. 04.. 11:18||#26
Ezeket mindenki más is észrevette, csak vannak akiknek nem elég óvodás szinten bemutatni ezeket, ezért õk inkább elolvasták a könyvet és megállapították hogy az jobb.