Szekeres Viktor

8 évet ugrik előre az időben az új Batman-film

Christopher Nolan a záró epizódra új lapot akar kezdeni Batman történetében, éppen ezért 8 évet előre ugrik az időben, hogy egy teljesen más Bruce Wayne lehessen története főszereplője.

A napokban megjelent Empire filmes magazin oldalainak egy részét Christopher Nolan új Denevérember-mozifilmjének, A sötét lovag: Felemelkedésnek (The Dark Knight Rises) szentelte. Az ütős képek mellett szerencsére olvasnivaló is bőven van az itthon is elérhető lapban. A háttérinformációk mellett a filmjeiről előzetesen legtöbbször hallgató rendező is nyilatkozott. A tőle kapott egyik legérdekesebb információ mindenképpen az volt, hogy a The Dark Knight Rises 8 évvel az előző epizód után játszódik, és valóban az a célja, hogy befejezze Batman és Bruce Wayne történetét.

A nyolc évvel idősebb Bruce Wayne közel sincs olyan jó állapotban, mint előző mozis kalandja során, Nolanék pedig ennek a leharcolt figurának választottak specifikusan egy olyan fő ellenséget, aki mind mentálisan, mind fizikálisan próbára tudja tenni. Mint az ismeretes, a hatalmas Bane-ről van szó, akinek a küzdőstílusa nem a megszokott, hiszen az nem a harcról, hanem inkább a vérengzésről, brutalitásról szól, amerre jár, ott reccsennek a koponyák, roppannak a bordák. A készítő interjúk során Bane eredetéről is meg lehetett tudni ezt-azt. Például, hogy a történet elején megsérül, szenved a fájdalomtól és a túléléshez valamilyen fájdalomcsillapító gázra van szüksége, s ezért van rajta a maszkja, melybe két cső csatlakozik, amik a hátán lévő tartályból adagolják neki a szert.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pokolfiu #13
    mindegy, részletkérdés... :) akkor lehet ellopta batman biciklijét, amivel forgatáson feldöntötte az IMAX kamerákat? :D
  • kalapos01 #12
    Bane már benne volt anno egy korábbi Batmanben, lehet, hogy ő volt.
  • NovaTerra #11
    "tartotta a rendet"? Macskanő bűnöző, nem rendfenntartó.
  • pokolfiu #10
    míg távol volt, megjelent macskacsaj pl, tartotta a rendet... a kezdetekben is eltűnt a világ végére ahol lopkodta saját vállalatát, s kitanulta a mesterséget, akkor is kereste mindenki, mégsem találták... mit rozzatn meg? pl Bane elleni első küzdelemtől...

    nem félek a válaszoktól, kb nekem is ezek merültek fel, de nézve Nolan eddigi munkásságát Batman kapcsán, kilehet jelenteni: jólesz.
  • Darth Sith #9
    Mondjuk arra kiváncsi vagyok, hogy a közte eltelt 8 évben, azután, hogy az egész város őt üldözte, mennyit volt aktív, miket csinált, hogy-hogy nem kapták el stb.. Mitől rozzant meg annyira stb-stb.. kiváncsi vagyok ezeket hogyan válaszolja meg Nolan
  • RoyalPredator #8
    Melyik az a pankrátor kinézetű ellenség, akit a növényes csaj félig-meddig átalakított?
    Ilyen girnyó srác, akit vmi gázzal felpumpáltak.

    Nem Bane?
  • Okisz #7
    Én sosem szoktam csesztetni Viktort, de ez most tényleg elég spoileres címre sikerült.. :/
  • dripkidd #6
    Ma legalább 3 helyen láttam ezt a hírt, mindenhol el tudták kerülni, h a lídbe kerüljön az info (h kinek spoiler kinek nem, egy felesleges vita), te pedig beírtad a CÍMBE. Gratulálok.
  • NovaTerra #5
    Macskanővel nincs gond, a képregény egyik legjobb karaktere. Az, hogy milyen lesz filmen más kérdés. Van egy sejtésem, hogy nem a bordélynegyed mocskát otthagyó Selina Kyle-t fogjuk a vásznon látni.
  • creed13 #4
    Ez tetszik eddig, bár még mindig nem örülök Macskanőnek....