SG.hu·

Egyszerre készül a Halálos iramban 6 és 7

Nem csak a Transformers 4. és 5. részét tervezik egyszerre forgatni, hanem a Halálos iramban 6. és 7. epizódját, ami azonban azt is jelentheti, hogy elhalaszthatják a 2013. májusára kiírt premiert.

A The LA Times értesülései szerint a Halálos iramban-sorozat következő két részét egyszerre fogja leforgatni a Universal stúdió, ami egyben annak a megerősítését is jelenti, hogy nem csak a Halálos iramban 6, hanem a Halálos iramban 7 elkészülte is biztosra vehető. Sőt, annyiban még csavarint is egyet a híren a lap, hogy megemlíti annak lehetőséget, hogy a két film első és második rész lesz, azaz Chris Morgan, forgatókönyvíró lehet, hogy egy hosszú történetet ír, melyet a stúdió ketté választva mutat be, mint arra több példa is volt mostanában.

Az egyelőre hivatalos címmel még nem rendelkező hatodik Halálos iramban-film 2013. május 24-i premierre van kiírva, de a két epizód egybevont forgatása feltehetően a premier dátumának halasztásával fog járni. Azt természetesen nem kell indokolni, hogy miért a Universal magabiztossága a sorozattal kapcsolatban, hiszen a 207 millió dolláros összbevételt produkáló első részt egy még sikeresebb második (236 millió) és egy bukást jelentő harmadik epizód (158 millió) követte, ami után hirtelen új életre kelt a franchise, hiszen a negyedik rész már 363, az ötödik pedig 626 millió dollárt termelt az egész világon, ami arra utal, hogy egyre többeket érdekel a Halálos iramban.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kriszwells2011. 10. 29.. 21:15||#16
Idõrendben, hogy jönnek akkor a filmek? Azt olvastam hogy az 5.ik az 2. és 3. elõtt van? ööö...???

Egy okés, aztán 4ik, majd 5. a másodikban meg nincs Diesel, csak Tyrese teljen külön vehetjük, a 3ikat meg mivel senki sincs benne megint.
Illetve az 5ben a japcsi csávó volt a 3ikban ha jól látom.
De ha 5ben lesz gyereke és csaja Brianek akkor az a 2ikban holt van?

Valaki mondja el rendesen pls. 😄 kösz.
© Skynet2011. 10. 27.. 12:10||#15
Mind pofon egyszerû popcorn mozi volt,az elsõben viszont minimálisra volt faragva az autós jelenetekben a blõdli.
Ezek mint pofon egyszerü mozik,de míg az elsõben és a 3.-ban valamennyire törekedtek az "életszerüségre" amikor épp az autós jelenetek mentek,addig a többi részben inkább felröhögtem az autós jeleneteken, annyira szánalmasakat alkottak...
És a hangsúly itt azon van hogy a színvonal az 1. és az 3. részben nem volt rossz,a többi részben az autós jelenetek amik a filmek javarészét teszik ki kritikán aluli blõdséggel voltak tömve. Az 5ben az autók mellékvágányra kerültek, érezhetõ hogy úgy van bele erõltetve a sztoriba az autós szál (pl a kamerát kijátszani próbáló tök értelmetlen próbálkozások), és a film végén megint egy hatalmas blõdséget sikerült összehozni.
-1
© pokolfiu2011. 10. 26.. 20:13||#14
az elsõ rész mondjuk egy az egyben a holtpont filmet idézi.... pontosabban az, más köntösben, percrõl percre.
© cateran2011. 10. 26.. 16:40||#13
Jaja, azert mondom klise volt benne rengeteg, de legalabb olyasmivel volt kapcsolatban, amit nem nagyon erintettek filmek addig..(beepulo zsarurol szolo sztori van millio😊)
© NovaTerra2011. 10. 26.. 16:02||#12
Ha emlékeim nem csalnak arról szól az elsõ rész, hogy a (volt) rendõr álcázva magát beáll a bandába. A cél, hogy lebuktassa õket. Közben összebarátkozik velük, beleszeret természetesen a bandavezérhez közelálló nõbe. Majd el kellene kapni õket, jön a bonyodalom, hova álljon. Majd dönt. Az, hogy ez most illegális versenyekkel van körítve, nem pedig más fajta cselekménnyel, mint bankrablás vagy csempészet a történet szempontjából olyan sokat nem jelent. Szóval ezt a sztorit láthattuk sokszor más köntösben. Persze, akiket maga a verseny érdekel, azoknak már kevesebb a választék filmek terén.
© cateran2011. 10. 26.. 15:38||#11
Mar annyiban sem lehetett klises a story, hogy nem sok film szolt az illegalis versenyekrol (mondjuk volt benne klise rengeteg, alairom..)
Olyan ez, mint a romantikus filmek...mindig van 1 meleg haver...Nem vagyok homokos, de mar alig varom, hogy a foszereplo a csaj helyett a meleg pasival jojjon opssze a vegen..Az mekkora csavar lenne..😄D
© NovaTerra2011. 10. 26.. 15:31||#10
Az elsõ is pofon egyszerû popcorn mozi volt. Klisé történettel, sablon karakterekkel. A második szintén. A többirõl nem tudok nyilatkozni, azokat nem láttam és vélhetõleg nem is fogok rá idõt szakítani. Egyébként amíg sikeres egy ilyen film, addig folytatni fogják. Láttunk már ilyet.
© Skynet2011. 10. 26.. 15:06||#9
Lássuk csak....Az elsõ részben kevés blõdség volt,az autók és a sztori volt elõtérben.
Második rész...hemzsegett a blõdségektõl,ide értve szinte az összes autós jelenetet.
Harmadik rész. Újra minimálisra csökkent a blõdli,javarészt a film az autókról és a sztoriról szólt.
Negyedik rész. Újra blõdli,már maga a sztori is,de legfõbbképpen a végjáték,amikor is a bányajáratokban repesztenek kétszázzal mintha sínen mennének a verdák,aztán kiugratás,visszaváltásos kétkerékre állítás stbstb...Színvonal ismét a második rész szintjén ha nem lejjebb.
5. rész. Az autót szinte teljesen mellékvágányra kerültek,a sztori volt a lényeg meg az akció ami nem is lett volna gond ha a végjátékban már megint nem egy hatalmas adag blõdség került volna (pl egy éjszaka alatt full bebukócsövezett benitrózott átfényezett rendõrautók,széf vonszolás és széf csere, a nagy hõsies visszafordító jelenet stbstb...
Jön a 6 amiben ki fog derülni hogy a 4. résznek még értelme sem volt mert VD nõje valahogy mégsem halt meg,megint mellémegy valami minimal sztori és valszeg megint nem az autók lesznek a fõ vonalon,és újrqa csak a blõdli fog menni.
Kajakra mint mókusnak az erdõtûz....
© hdo2011. 10. 26.. 14:48||#8
"Egyszerre készül a Halálos iramban 6 és 7"

Meg az Avatar, meg a Harry Potter, meg a Twilight ... ez az új módi, forgatási költséget több mint felezi, miközben a 2 külön premier ugyanúgy termeli a bevételt, mintha külön forgatták volna õket.
© nlght2011. 10. 26.. 14:05||#7
Egyértelmû hogy az 1. volt legjobb, az 5-ben ha nem lett volna földönkívüli fizika a végén a széffel (bár lehet hogy valami vígjátéknak szánta a rendezõ vagy valami paródiának) akkor nagyon jó lett volna, persze még mindig 10x olyan jó volt, mint bármelyik transzformersz shit sájjá löböffel és a filmbeli családjával...

Miért olyan rohadt nehéz egy filmhez jó forgatókönyvírót ÉS jó rendezõt szerzõdtetni? Mintha direkt arra mennének a stúdiók, hogy elkúrják a filmeket valami észbontó hibával...