SG.hu·

Új hírek a Transformers 4-ről

A Hasbro elnök-vezérigazgatója szerint már az év utolsó negyedévében bejelenthetik a Transformers negyedik részét. A játékcég az esetleges folytatásban minden bizonnyal csak producer Michael Bay-jel is tárgyal.

A The Hollywood Reporter tegnap kiemelt cikkben szánolt be arról, hogy a Hasbro jelenleg is tárgyal a Paramount stúdióval, Michael Bay rendezővel és Steven Spielberg producerrel egy esetleges negyedik Transformers-mozifilmről. A lap értesülései magától a játékgyártó elnök-vezérigazgatójától, Brian Goldnertől származnak, így a forrás meglehetősen autentikusnak tűnik. Goldner abban bízik, hogy az elkövetkező két-három hónapban bejelenthetik a Transformers 4-et.

Mindez persze csak a papírformát igazolná, hiszen botorság lenne nem rebootolni a rettentő sikeres Transformers-szériát, főleg miután a 2007-es első rész 710 millió, a 2009-es folytatás 836 millió, míg az idei harmadik rész 1,12 milliárd dollár bevételt hozott világszerte. A hatalmas sikerű harmadik rész bevételmegoszlása egyébiránt tanulságos, hiszen a pocsék második epizód után Amerika látványosan beintett, s ott a Transformers 3-at kevesebben nézték meg a mozikban, mint az első részt, s a film bevételei (352 millió dollár) még a 3D ellenére is elmaradtak a második részétől (402 millió dollár). Azonban Amerikán kívül a közönség látványosan bekapta a 3D-s horgot, s egyrészt jóval magasabb arányban nézték meg a film térhatású verzióját, mint Amerikában, másrészt pedig a harmadik film Amerikán kívüli bevételei (767 millió dollár) jókora mértékben múlták felül az előző részét (434 millió dollár).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© immovable2011. 10. 19.. 09:07||#18
<#taps>

jaj ne hari, fáj a pici szívednek? :D
© KP272011. 10. 19.. 01:17||#17
Az elsõ rész még oké volt. A második gyengébb lett, de legalább a hent része oké. A harmadik meg alulmúlta a második részt is. Ettõl független valószínûleg megnézem a 4. részt is. Ez nálunk családi program az unokaöcsémmel (9éves). Neki minden úgy jó ahogy van, csak ûrdongót lássa harcolni :))))
© zetortraktor2011. 10. 18.. 20:59||#16
Akkor te vagy az egyetlen, akinek tetszett az anyuka és apuka idióta botladozása, vagy a 10-20-30 perc szappanopera. Ha ez neked kiváló. Ha nem lett volna benne ilyesmi, akkor lehetne kiváló, de rossz belegondolni, hogy neked, ha nem lett volna benne szappanopera, nem tetszett volna ennyire.
+1
© miszterfasz2011. 10. 18.. 19:59||#15
ti olyan hülyék vagytok mint a kárszeg :D:D
hahaha
© Cef2011. 10. 18.. 18:49||#14
Én még nem láttam a harmadik részt, de nem vagyok rá igazán kíváncsi. Az elsõ rész még szódával elment (rengeteg szódával), de a második rész már nagyon kiverte a biztosítékot. Ettõl a két filmtõl utáltam meg Michael Bay-t. Gyerekkorom kedvenc képregénye volt a trasformers, de ennek ellenére nem volt semmiféle elvárásom a filmekkel kapcsolatban és még így is csalódás volt.
+2
© Bhalage2011. 10. 18.. 18:46||#13
:DDD:D:D
© Narxis2011. 10. 18.. 15:12||#12
Szerintem mind a 3 rész kiváló volt.
© Guren2011. 10. 18.. 14:52||#11
ha az az akció nem tetszett, akkor mi az istenért ültél le megnézni a filmet? mire számítottál az elsõ két rész után?
-1
© Reg52011. 10. 18.. 14:49||#10
Csak az elsõ másfél óra semmirõl nem szól.
© gombabácsi2011. 10. 18.. 14:39||#9
ja, brutálisan szar akció