Szekeres Viktor

Terra Nova: biztató jelek

A nem túl erős bemutatkozást, hasonló folytatás követte, hiszen a Terra Nova múlt heti nézőit megőrizte, ami mindenképpen siker. Ha a trend folytatódik, akkor a sorozatra akár szép jövő is várhat.

Amerikában múlt héten mutatták be egy 2 órás kiemelt dupla premier keretében a Terra Nova című scifisorozatot, mely azonban az inkább pozitív kritikák ellenére jókora csalódást okozott, hiszen mindössze 9 millió embert érdekelt. A szám persze nem alacsony, de idén és korábban a hasonló hájp mellett adásba került új sorozatok szinte mind jobb nézettséget produkáltak - igaz nagy részük pár hét alatt el is vesztette a premier közönségének nagyjából felét.

Nos, ez a veszély a Terra Novát egyelőre nem fenyeget, hiszen a hétfői 3. részre a múlt heti nézők többsége megmaradt, mindössze 700 ezren kerestek más elfoglaltságot, ráadásul a kereskedelmi, 18-49 éves korcsoportban állandó maradt a nézettség. Így az öregebb nézőkön kívül szinte mindenki továbbnézte, hogy mihez kezd időszámításunk előtt 85 millió évvel a Shannon-család. Ettől még idősávjában a Terra Nova az Így jártam anyátokkal és a Dancing With The Stars című valóságshow mögött csak a harmadik helyre volt jó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kelta #3
    Én már a 20. másodpercben röhögtem... csikorog a gumi fékezéskor a dzsungelben..hát ez kész :) tele, mekkora bugyutasággal...és gyenge kaptafás sablonokkal...ez milyen vacak
  • endrev #2
    Nem volt rossz, csak megint nem bírtak eltávolodni a kaptafától...
  • FoodLFG #1
    Terranova = Flintstones + Avatar + X Files + Beverly Hills 90210 + dinók szeretik az idiótákat