Szekeres Viktor

Harrison Ford nem akart meghalni - nem készül el a film

A Drive - Gázt! rendezője egy szokatlan filmet képzelt el következő munkájának Harrison Forddal a főszerepben, de végül minden terv kútba esett, ugyanis Ford kijelentette, hogy nem akar meghalni a vásznon.

A Bronsont, valamint a Pusher, azaz az Elátkozott város-trilógiát rendező dán Nicolas Winding Refn új filmjét, a Drive - Gázt! című alkotást hétvégén mutatták be szinte egyszerre Amerikában és Magyarországon. A sokak szerint az év filmjét az asztalra letevő Refn (és a film sztárja, Ryan Gosling) hetek óta járja Amerikát és a világot, hogy így népszerűsítse filmjét. Az egyik sajtótájékoztatón nemrég elárulta, hogy miképp fuccsolt be egyik friss filmterve.

A rendező a Taxisofőrt is jegyző Paul Schrader által forgatókönyvből szerette volna leforgatni a The Dying of The Light című filmet, melynek főhőse egy fokozatos megvakulással küzdő CIA ügynök volt, akit Harrison Ford játszott volna. Azonban a projekt útközben valamiért elhalt, s Refn csak most lebbentette fel a fátylat arról, hogy mi is okozta ezt.

Refn korábban csak annyit mondott a The Dying of The Light-ról, hogy "Sajnos nem jött össze a film, amit nagy veszteség. A forgatókönyv fantasztikus volt, de szétesett az egész. Nehéz erről beszélni, mert tényleg kedvelem Harrisont, jól kijöttünk egymással." Legutóbb viszont részletezte is: "Csodálatos, csodálatos szkript volt egy CIA ügynökről, aki kvázi egy egzisztencialista utazáson vesz részt a film folyamán, s meghal a legvégén, Gondoltam, hogy ha tudnék készíteni egy olyan filmet, amiben meghal Harrison Ford, akkor már hozzájárultam valamivel társadalmunkhoz. Mindenképp el akartam készíteni. Ott ültem Harrison Forddal a nagy hangárjában, benne a magánrepülőgépeivel, amikor rájött, hogy ő nem akar meghalni, mire én azt mondtam, hogy "Basszus, akkor nincs film, Harrison". Gondolkozott még egy sort, megkérdezte, hogy nem lehet-e más megoldás, agyaltunk, oda-vissza dobáltuk egymásnak a labdát, de végül semmi nem történt, én meg rettentő mérges voltam magamra, hogy hinni kezdtem abban az illúzióban, amivel Hollywood csábítja az embert, hogy aztán ne történjen semmi."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #2
    Nyilván nem csak izgalmas akciófilmeket forgatnak. Amúgy így látatlanban is mondom, az Oscar-on zabálták volna a filmet, tipikusan olyan téma.
  • opeca #1
    "egy CIA ügynökről, aki kvázi egy egzisztencialista utazáson vesz részt a film folyamán, s meghal a legvégén"

    Borzasztó izgalmas lehetett volna, sajnálom