SG.hu·

Amerika kapitány: Az első bosszúálló

Végre egy film, amiben jól elláthatják a nácik baját, hiszen Amerika egy szuperkatonát is fejlesztett ellenük. Igaz, német oldalon ott volt a Kozmikus Kocka.

Hogy tetszett az Amerika kapitány:<br> Az első bosszúálló?

Hulk, Vasember és Thor után megérkezett az utolsó bosszúálló saját filmje is - azé, aki egyébként a legelső volt a sorban. Az Amerika kapitány: Az első bosszúálló az egyik legemblematikusabb Marvel-szuperhősről szól, Captain Americáról, akit 1941-ben talált ki Joe Simon és Jack Kirby. A filmben a Fantasztikus Négyesben is főszereplő Chris Evans kapta meg Steve Rogers szerepét (lőttek a crossovernek?), őt bámulhatjuk, hogyan válik szánalmas és satnya, ámde lelkes fiatalból az amerikai hadsereg büszkeségévé, a világháború egyik hősévé, s a világ megmentőjévé.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A Marvel-univerzum hajnalára tett bepillantás érdekesnek és szokatlannak tűnhet, kár, hogy az X-Men: Az elsők is idén került bemutatásra (illetve dehogy kár!), így azért nem olyan egyedi a kosztümös, nem mai megközelítés, mint lehetett volna. A történet Steve Rogers, közlegény kvázi önkéntesként részt vesz egy kormányprogramban, minek eredményeképp szuperkatonává válik. Más kérdés, hogy Amerika közel sem azokra a célokra kívánja őt bevetni, amikben Rogers reménykedik. Pedig az amerikai hadsereget, sőt, a világot is fenyegeti a gonosz H.Y.D.R.A. szervezet, valamint annak vezetője, Johann Schmidt.

A felállás tehát klasszikusan II. világháborús, a felhasznált panelek is abszolút ismertek, de ezen kár meglepődni, hiszen többek között az Amerika kapitány-képregények is segítettek ezek megteremtésében. A szokásos szuperhősös kunsztok körítéseként nyomokban némi humor is előfordul a filmben, de az írók merítenek a régebbi mitológiákból, valamint scifis elemekből is. És persze ne feledkezzünk meg a konvertált, "balek3D"-ről sem, aminek idén sokadjára nincs szinte semmilyen funkciója, mindössze annyi, hogy az örök álmodozókról legomboljon pár plusz forintot.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

Az Amerika kapitány: Az első bosszúálló tetszési indexe nagyban függhet a befogadó retró iránti fogékonyságától: van, aki el fog olvadni egyes kikacsintásoktól, más viszont kifejezetten röhejesnek fog tartani pár megoldást, s valószínűleg az önirónia látszólagos hiánya miatt is falnak fog menni. Ez utóbbi egyébként érdekes tényező, s többek között azért is furcsa lesz látni Amerika kapitányt, Thort és Vasembert egy közös filmben, mert mindegyik karakter más hangvételű saját filmmel került a közönség elé. Joe Johnston, Kenneth Brannagh és Jon Favreau rendezései hangulatban igencsak másképp közelítik meg az alanyul szolgáló Marvel-hőst - talán nem is baj, hogy A bosszúállók-, azaz a The Avengers-filmet egy negyedik rendező, Joss Whedon fogja dirigálni.

Az Amerika kapitány: Az első bosszúálló nem bír különösebb téttel, nem fenyegeti a legjobb képregény-adaptációkat, de ettől még jópofa, élvezetes film, ha helyén kezeli az ember. Ez viszont nem lesz egyszerű, hiszen egyes pátosszal teli megoldások másképp csapódnak le az amerikaiakban, és másképp mondjuk bennünk, semleges nézőkben. Aki tudja, hogy nagyjából mire számíthat egy Amerika kapitány-filmtől, vagy ismeri a képregényt, annak érdekes lehet az eredettörténet, másoknak pedig az, hogy Amerika kapitány mégiscsak II. világháborús szuperhős, és nem a modern kor gyermeke. Persze ez a plusz buké a folytatásban, ha követni akarják a jövőre bemutatásra kerülő Bosszállók-mozifilm idővonalát, melyben összeröffentik a Marvel-szuperhősöket, el fog tűnni. S bizony a jelenben már közel sem biztos, hogy jól fog működni a karakter, mert ebben a filmben nem lett annyira érdekfeszítően megalapozva.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Amit a végén még muszáj kiemelnünk az Amerika kapitány: Az első bosszúállóból, az a szinkron, s sajnos nem pozitív előjellel. Ezúttal azonban nem a színészeket, a hangválasztást vagy a fordítást bántanánk, mivel azokkal meg lehetünk elégedve. Azonban Tabák Kata szinkronrendező azon ötlete, hogy hallassa a nézőkkel a szereplők különböző akcentusait, túlzás nélkül az év szinkronos mélypontjának nevezhető. Egyszerűen röhejessé és komolytalanná tette a filmet, ami nem túl szerencsés, hiszen többen eleve mosolyogtak egyes megoldásokon, így viszont már-már paródiának hatott, amikor Rosta Sándor elővette rendezői instrukció alapján az "ahogy azt Móricka elképzeli" német akcentusát, ami pár betű kiejtésének véletlenszerű változtatásából állt. El lehet képzelni, hogy milyen volt a norvég és német párbeszéde a film elején...

(Az már csak hab a tortán, hogy mindebben semmi következetesség nem volt, hiszen Peggy Carter karaktere angol, ami az eredeti verzióból kihallható, azonban a magyarban természetesen nem - ráadásul még céloznak is akcentusára a filmben. Ha egy rendező efféle változtatásokban gondolkodik, akkor vagy legyen következetes, vagy ne változtasson.)

Magyar nyelvű filmelőzetes letöltése

Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz
Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger)
színes, magyarul beszélő, amerikai sci-fi akciófilm, 125 perc, 2011
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott

rendező: Joe Johnston
forgatókönyvíró: Christopher Markus, Stephen McFeely
operatőr: Shelly Johnson
producer: Kevin Feige

szereplők:
Chris Evans (Steve Rogers)
Hugo Weaving (Johann Schmidt)
Dominic Cooper (Howard Stark)
Tommy Lee Jones (Chester Phillips)
Stanley Tucci (Abraham Erskine)
Hayley Atwell (Peggy Carter)
Natalie Dormer (Private Lorraine)
Sebastian Stan (James 'Bucky' Barnes)
Richard Armitage (Heinz Kruger)

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© opeca2011. 09. 04.. 13:36||#42
Azt hiszem, a lényeg inkább a mangán van. Mert azt egyértelmûen lehet definiálni, és ami manga-adaptáció, az biztos, hogy anime.
© opeca2011. 09. 04.. 13:34||#41
Hát, azért a Gantz egy kicsit beteges, legalábbis nekem, de valóban a felnõtt tartalom kategória.
© TreDoR2011. 09. 02.. 18:51||#40
Szokásos unalmas képregény-hõs adaptáció. Mondjuk a Green Lanternnél jobb volt.
© Szolnokboy12011. 09. 02.. 12:17||#39
"A filmben a Fantasztikus Négyesben is fõszereplõ Chris Evans kapta meg Steve Rogers szerepét (lõttek a crossovernek?)"

Viktor, azért ekkora barom kérdést nem illik feltenni. Crossover nem lehetettt volna semmiképp, mert a F4 jogai a Foxnál vannak. Meg amúgy is rebootolják.
© JMáté2011. 09. 01.. 16:29||#38
Azért elég fura lett volna ha a '40-es években kiadnak egy képregényt amiben Objektivitás kapitány a gonosz amerikaiak túlkapásai ellen harcol, természetesen a törvényes keretek között: panaszt nyújt be, kérvényt ír, stb. Csak semmi önbíráskodás! Sõt, ma is fura lenne. Én nem olvasnám.
© JMáté2011. 09. 01.. 16:26||#37
Gantz. Legjobbforevör!
© JMáté2011. 09. 01.. 16:24||#36
Ahogy vesszük. A japánoknak nincs külön szavuk a rajzfilmre az animén kívül. A Narutot meg koreaiak rajzolták és animének tartjuk. A Niels Holgersson-t japánok és nem animeként került be a köztudatba. Ez számomra azt mutatja hogy mindenféle különbségtétel önkényes.
© opeca2011. 09. 01.. 14:11||#35
Amúgy csak jótanács, ne a MyAnimeList-bõl indulj ki mert csúnyán ráfázhatsz. Nézd meg pl. ott a Gintama-t, na az valami überfos egy darab, legalábbis nekem az és mégis milyen helyen szerepel.

A legjobb, ha szépen magadra hagyatkozol kicsi utána nézel, milyen stílus, mirõl szól stb.
© opeca2011. 09. 01.. 13:57||#33
Na jó, lehet, hogy kicsit erõs volt, de ne egy csihi-puhi anime-al példálozzunk ha már a felnõtteknek vs gyerekeknek szóló darabokon diskurálunk.

Ha neked a Black Lagoon tetszik, akkor kétlem, hogy a Renmei is tetszeni fog, de azért tehetsz egy próbát.
© cateran2011. 09. 01.. 12:39||#32
Nem mondod..ouch...nos, csak neked..az anime szo jelentese animacio, mindazonaltal a nyugati orszagokban a japan (stilusu) rajzfilmeket hivjak igy, ebbe beletartoznak a full cgi-k is..de nem tolem tudod, okes? (Japanban meg mondjuk mindent, ami animacio...)
Bovebben