SG.hu·

Előzetes alapján a The Darkest Hour veszett jó scifi lesz

A The Darkest Hour, azaz A legsötétebb óra valószínűleg még idén látható lesz a hazai mozikban, aminek csak örülhetünk, ugyanis az előzetes alapján rettentő látványos filmben lesz részünk.

Mese nincs, az oroszok megint győztek. Vagyis első pillantásra úgy tűnik, hogy győzni fognak. A The Darkest Hour egyik készítője (produceri minőségben) ugyanis nem más, mint az a Timur Bekmambetov, aki többek között az Éjszakai őrséget, valamint a filmre épülő trilógiát készítette el, első amerikai munkája pedig a Wanted volt. Bekmambetov producerként a 9, a Fekete Villám, avagy Zúg a Volga, valamint a nemsokára bemutatásra kerülő Apollo 18 munkálataiban vett részt.


A Summit Entertainment premierjére, mely a magyar keresztségben A legsötétebb óra címet kapta, Amerikában december 23-án kerül sor, de a hírek szerint a hazai forgalmazó, az Intercom is bemutatja idén a filmet, ami vagy 22-ét vagy 29-ét jelent. Az idegeninváziós moziban többek között olyan színészeket láthatunk nagyobb szerepekben, mint Emile Hirsch, Olivia Thirlby, Max Minghella, Rachael Taylor és Joel Kinnaman - ők fogják azt az 5 fiatalt alakítani, akik Moszkvában szembeszállnak a földönkívüliekkel. A legsötétebb órát 2D-ben és 3D-ben fogják vetíteni a mozik, s a rendező, Chris Gorak is megérdemli, hogy megemlítsük a nevét, neki 2006-os debütálása, az Otthon, biztonságban óra ez lesz az első filmje. (Gorak nagyon ért a látványtervezéshez, hiszen korábban olyan filmet művészeti rendezéséért felelt, mint a Harcosok klubja, a Félelem és reszketés Las Vegasban vagy Az ember, aki ott se volt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© adampierson2011. 08. 07.. 22:31||#19
Ha nem lehet látni a "koboráramzabálót" honnét tudják a suhancok hogy a kocsi alatt kerüljék ki? Hmm, most már meg kell néznem. XD
© Mister2011. 08. 06.. 21:11||#18
jó lesz ez 😊
© monster32011. 08. 05.. 23:52||#17
A Darkest Hour meg veszett jó zenekar. Mehet bele filmzenének tõlük valami.
© Bulics2011. 08. 05.. 20:19||#16
Bírom ezeket a orosz illetve kelet európai scifiket, mindig láthatatlan, érthetetlen, jelenségeket találnak ki. Példával Piknik az árokpartonban(és ebbõl a játék: a stalker) a különös tárgyak stb amiket a zónában találtak, Metró 2033-ban az az "anomália", Staniszlav Lem: Solariszában a földönkívüli "tenger"...
Mondjuk ezek mindegyike rohadt jó, remélem ez nem lesz egy üres menekülös akciófilm.
© ffxi2011. 08. 05.. 17:37||#15
Mitõl orosz a film? Mert Moscow-ban forgatjál? Mert a producer ruszki? Színészek viszont amcsik. Sztem tök fölösleges ezen filózni. Ami jó az úgyis jó. Ami szar az úgyis szar. Független, hogy melyik ország/nemzet csinálja.
© shenmuedc2011. 08. 05.. 16:32||#13
Hát a sci-fi általában nem a pörgésrõl szól, bár a sok mai akciófilm sci-fi köntösben az igen.
© Grodt2011. 08. 05.. 16:28||#12
Ha az orosz sci-fiket nézzük, akkor elég nehéz olyat találni, amiben ha nem is drámázás, de egy kis lelkizés, az ember létének okának keresése ne lenne benne, úgyh valszeg ebben is lesz, de én pont ettõl szeretem az orosz sci-fiket. Mondjuk ez a rendezõ nem a kedvencem, de biztosan megnézem.😄
© IMYke2.0.0.02011. 08. 05.. 14:00||#11
Kihagyom.
© m minnifield2011. 08. 05.. 13:40||#10
speciel a konyecben öreg bácsi és öreg néni a szereplõ. és magyar is, nem gaboni 😄 amúgy meg tök jó 😊
mellesleg meg hótt mindegy, fekete vagy fehér, öreg vagy fiatal, amerika vagy európa, egy film legyen jó és akkor a kutyát nem fogja érdekelni, hogy ki, kivel, hol és mikor és hány évesen játszik benne.
© koschwarz2011. 08. 05.. 12:32||#9
meg ha egy öreg bácsi lenne a fõ karakter, akkor tuti hogy bruce willist hívnák, az meg megdobná a költségvetést 😄