Szekeres Viktor

Itt az új Emlékmás első fényképe és sztorija

Colin Farrell lett az utódja Arnold Schwarzeneggernek a 2012-ben bemutatásra kerülő Emlékmás című filmben, mely azonban már nem a Marson fog játszódni, hanem két, egymással szemben álló földi nemzetről fog szólni.

Az Entertainment Weekly legújabb száma nem spórol az exkluzív anyagokkal, ezzel jelezvén mintegy azt, hogy még nem érdemes temetni a nyomtatott mozis sajtót. A havilap többek között a Colin Farrell főszereplével készült Emlémásból (Total Recall) közöl egy fotót. A Sony Pictures új scifije az 1990-es Arnold Schwarzenegger-film új verziója, de még inkább Philip. K. Dick eredeti novellájának újragondolása lesz.


A filmet az Underworld rendezője, Len Wiseman jegyzi, és még jelenleg is tart a forgatás Kanadában. Farrell mellett még látható lesz az új Emlékmásban Bill Nighy, Bryan Cranston, Kate Beckinsale, Jessica Biel és John Cho. A történet pedig egy olyan világról fog szólni, amelyben két nemzet, EuroAmerika és Új Sanghaj áll egymással szemben, hőse pedig egy egyszerű gyári melós lesz, aki elkezdi azt hinni magáról, hogy kém, bár nem tudja, hogy melyik oldalé. A premierre 2012. augusztus harmadikán fog sor kerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vato loco #18
    Mert a H. P. Lovecraft neve alatt futó borzalmaknak több köze van az eredetihez? ^^
  • Tombi #17
    Menj el a marsra! Menj el a marsra !
  • koschwarz #16
    "Ebben egyetértünk, csak sajna Dick írásait szerintem elég nehéz lenne úgy megfilmesíteni, hogy azok a nagyközönség számára is fogyaszthatók legyenek."

    na, pont valami ilyesmit írtam én is :D
  • koschwarz #15
    p. h. dick novellái alapötletnek nagyon jók, de nehezen lehetne egy az egyben mozit forgatni belőlük, annyira azért nem "filmesek".
  • tatish #14
    Na erre kíváncsi leszek, jó szereplőgárdát tudtak összeszedniük.
  • Yutani #13
    Sebaj, Reviczky szép magyar nyelven szinkronizálta.
  • tmk #12
    Én örülök annak, hogy Colin Farrell játsza a főszerepet.
    Javaslom nézd meg az Erőszakik c. filmet. Ettől a filmtől kedveltem meg Colin Farrellt.
  • KillerBlue #11
    Mi kellet volna még neked a különvéleménybe, hogy ne csak "jövőhatású" legyen?

    "colin játssza a főszerepet"-> És? Játssza inkább egy német akcentussal beszélő, ex testépítő?
  • NEXUS6 #10
    Ebben egyetértünk, csak sajna Dick írásait szerintem elég nehéz lenne úgy megfilmesíteni, hogy azok a nagyközönség számára is fogyaszthatók legyenek.

    Mellesleg sajna a TR az egyik leggyorsabban retrósodó alkotás. Néha megnézem, hogy röhögjek rajta.
  • sandor8206 #9
    túl értékelt film=semmi köze dickhez, gratulálok