Szekeres Viktor

A tavalyi év legjobb filmelőzetesei - videókkal

A Mátrix óta nem sikerült az a bravúr, ami idén, miszerint a tavalyi év legjobb mozis előzetese mindhárom fő kategóriában győzedelmeskedett.

Melyik volt a legjobb előzetes tavaly?
  • Social Network - A közösségi háló
  • Eredet
  • Blue Valentine
  • Az élet fája
Nehéz, egyszerre imádott és gyűlölt műfaj az előzeteseké, de nélkülözhetetlen. Nehéz, mert a marketinges szakembereknek 90-150 másodpercben kell megmutatniuk azt, hogy miért érdemes megnézni egy adott filmet. Ezt persze meg lehet tenni a látványjelenetek vagy a poénok egymásra halmozásával, a film kvázi teljes elmesélésével, vagy pedig a néző totális megvezetésével. Az elmúlt években bőven láttunk példát ezekre, de valószínűleg a legmulatságosabb (vagy legbosszantóbb), amikor egy előzetes teljesen tévútra viszi az embert, amikor valaki abszolút mást kap, mint amire számít - bár ekkor legalább mondhatjuk azt, hogy a nézőt érte némi meglepetés a filmet nézve.


Ugyanis gyakori kritika az előzetesekkel kapcsolatban az, hogy utánuk olykor már felesleges megnézni a filmet, hiszen az a történet minden lényeges pontjára kitért a bemutató anyag. Éppen ezért gyakoriak is a bosszankodások az előzetesekkel kapcsolatban nézői körökben, de sosem szabad elfelejteni, hogy a trailer a filmek első számú, nézői figyelmet leginkább felkeltő marketing eszköze, a legtöbben, akik nem olvasnak utána a premiereknek, leginkább egy ajánló videó során tudják eldönteni, hogy érdekli-e őket egy adott film.


Az előzetesek zömét természetesen nem filmesek készítik, hanem erre szakosodott marketingesek, reklámszakemberek a gyártó stúdiók részvételével, ezért sokszor a készítők szándékával ellentétes dolgok is kerülnek bele, ráadásul talán éppen ezért nem is nagyon kezelik a trailereket művészi megnyilvánulásként, nem kapnak készítőik jelentős elismeréseket a szakmától. Ezért is örömteli, hogy létrejöttek olyan díjak, melyek az előzeteseket ismerik el, melyek közül az egyik legjelentősebb a Golden Trailer Awards, amit idén tizenkettedik alkalommal rendeztek meg. Az elismeréseket június 29-én egy rendezvény keretében osztották ki.


A több tucat kategóriáról és díjazottról, valamint a jelöltekről itt lehet tájékozódni videók kíséretében (az előzetesek mellett tévészpotok és plakátok is kaptak díjakat), de pár kategóriagyőztest mindenképpen érdemes kiemelni. A legjobb, műfajtól függetlenül A The Social Network - Közösségi háló második előzetese lett, melyet a Mark Woollen & Associates rakott össze. A fő kategóriában egyébként még jelölték ki a cég másik előzetesét, ami Az élet fájához (Tree of Life) készült, plusz nominációt kapott még a Blue Valentine első előzetese, az Eredet "Control" című filmecskéje, valamint a A király beszéde ajánlója.


Az Eredet Control-előzetese vigasztalódhatott a legjobb akcióelőzetesnek járó díjjal, ahol az Álomháború, a Tolvajok városa (This Side) és a Száguldó bomba amerikai trailerje küzdött. Az animációs előzetesek közül a Rango remek elő-előzetese nyert, a komédiaelőzetesek királya a Pancser Police "Return to Glory" alcímű anyaga lett, a horroroké a The Last Excorcism fő reklámanyaga, míg a thrillereknél a Fekete hattyú nyert.


Voltak olyan kategóriák, ahol a győzteseket nem volt nehéz megjósolni, hiszen a fő kategória jelöltjei közül kerültek ki. Így a drámák között természetesen az összesített győztes, a The Social Network - Közösségi háló előzetese lett az első, a független filmek között Az élet fája győzött , a romantikus kategóriában a Blue Valentine - az akcióban pedig a már említett Eredet.


Az előzeteseknél nem csak az összhatást díjazták, hanem egyes alkotóelemeket is, így például a David Fincher Social Network-je, mely ugyebár a tavalyi év magasan legjobb filmje volt, megszerezte a legjobb, előzetesben alkalmazott zene díját is (Scala & Kolacny Brothers - Creep. Ez azért is elismerés, mert sok előzetesben csak más filmek zenéit használják fel, s épp emiatt volt valahol csalódás, hogy az Eredeti előzeteseiben felhasznált Hans Zimmer-zene, mely a film zenei anyagából való, még csak jelölést sem kapott. Alkotóelemeknél maradva a legjobb feliratok és grafikák a Fűrész 7. részének előzetesében voltak, a legjobban vágott hanggal pedig A Föld inváziója - Csata: Los Angeles trailerje rendelkezett.


A The Social Network - A közösségi háló a totális tarolást megkoronázandó egyébként még a legeredetibb előzetesnek járó díjat is begyűjtötte - ebben a, talán legérdekesebb kategóriában Az élet fája mellett még az Élve eltemetve és A Föld inváziója - Csata: Los Angeles egyik első trailerje kapott jelölést. (A mellékelt videók a legjobb előzetes kategória jelöltjei (természetesen a teljesen tipikus A király beszéde-előzetes nélkül), valamint a legjobb animációs trailer. És mivel minden díjat idegen nyelvű filmekre is kiosztottak, ezért két külföldi és meglehetősen eredetinek számító előzetest is mellékeltünk.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Quki #14
    Hagyjanak már ezzel a Social network-kal....bealudtam a filmen...annyira unalmas volt...az Eredet-et úgy néztem meg , hogy nem is láttam a trailert...és mit ne mondjak kellemes meglepetés volt, az egyik kedvencem a Mátrix és a Vihar sziget óta...
  • z99999 #13
    azért pityeregni ugye nem fogsz?
  • NovaTerra #12
    Ha eléd tesznek egy ételt, néhány falat után megállapítod, hogy pocsék, erre azt mondják neked, hogy te se csinálnál jobbat, akkor nekik van igazuk és az kaja úgy jó, ahogy van? Vagy egy zenét csak akkor értékelhetek, ha zeneszerző vagyok, egy verset csak akkor, ha költő vagyok?

    Lépjün kmár túl azon, hogy te se csinálnád jobban! Mindenkinek van vélemyéne és egy film megnézése után kell is, hogy legyen valami véleményed róla. És bizony lesznek emberek, akik nem lesznek veled azonos véleményen. Az sg olvasói, de még inkább a "cikkek" írói rájöhetnének arra, hogy egy filmet sem a díj, sem a bevétel nem minősít.
  • zetortraktor #11
    Majdnem megfulladtam a röhögéstől. Épp az szánalmasozik, aki a legszánalmasabb? Nem lehetne az ilyen barmokat bannolni? Hadd ne soroljam, miért. Senki nem kritizál minden filmet, mindenkinek van kedvence. Akinek meg nem tetszik valami, az hadd írja már le, hogy nem tetszik. 10 éven felül amúgy sincs olyan sötét ember, aki képes leírni, hogy "mintha ők jobbat csinálnának". Egyrészt mert ilyet csak sötét ember ír le, másrészt, mert nem tudja, hogy mi lenne, ha 200 millió dollárt hozzávágnának.
  • Inquisitor #10
    Szép kis trailer gyűjtemény. Nem is tudok szavazni, hiszen maga módján mind zseniális. De például ki tudna vagy akarna összehasonlítani egy Inception-t egy Tree of Life-al?
    Anubys véleményét pedig nem osztom. A film jobb volt, mint vártam, pedig már a trailerek is lenyűgöztek. Ha jól számoltam a "mi a vége" kérdésre sikerült valamelyik fórumban 23 féle verziót összeszedni :)
    Az amit pedig az Édith Piaf számmal bűvészkedtek és hozzá a vágás, az fenomenális volt, többek között.
  • BoneDragon #9
    +1
    Egyesek minden filmet kritizálnak, mintha ők jobbat csinálnának. Szánalmas komolyan.
  • Etinger #8
    Finchert osztom, Nolant nem. Eddig egy Nolan filmben sem csalódtam.
  • Krinyo #7
    +1
  • narumon #6
    Szerinte = Szerintem!
  • narumon #5
    Szerinte maga a film volt tízszer jobb mint a bemutató. Hopp ez is egy vélemény.