Szekeres Viktor

Későn érkezett az eddigi legjobb Transformers 3-előzetes

Sokféle előzetest láthattunk már a Transformers, minap bemutatásra került harmadik részéhez, azonban még egyik sem volt annyira telitalálat, mint a TheMonocularGroup által készített.

A Transformers 3 premierje előtt pár nappal került fel a netre a TheMonocularGroup által készített "előzetes" a filmhez, mely amellett, hogy kellőképpen mulatságos, remekül ragadja meg a Transformers-film nem létező esszenciáját. A látványorientált mozi rajongói és gyűlölői már évek óta vitatkoznak azon, hogy kell-e történet egy hasonló filmben, illetve, hogy le lehet-e hordani egy efféle filmet akkor, ha tökéletes látványt nyújt.


Furcsa belegondolni, hogy az annak idején kliprendezőként befutó 47 éves Michael Bay 16 éves pályája során eddig kilenc filmet készített, s mindegyik meglehetősen nagy költségvetésű volt, tipikus Bay-es rendezői védjegyekkel teletömve. Persze a kezdő Bad Boys - Mire jók a rosszfiúk? óta meglehetősen hosszú, általában sikerekkel kikövezett út vezetett a Transformers-trilógiáig, mely rendezését Bay egyetlen, azonban gigantikusra sikeredett bukása, A sziget bemutatása után vállalt el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Imee #24
    Mi a zene címe, vagy előadója? Nekem csak az tetszik.
  • smaszi #23
    "Attol a szoke picsatol meg kesz vagyok, az minek kellett bele...."

    Foxika helyett kellett nyálcsorgatásra...nálam már ez az 1 dolog +, mivel valahogy nem bírom a csajt...
  • jamboox #22
    Nézd meg még egyszer!
  • sad1976 #21
    szerintem a A sziget a legjobb filmje...:) a transformers 1 részét láttam,de az nagyon nem jött be.
  • tibisan #20
    a sziget még elment, de a bad boys 2-nél se tudta már hogy hozza ki a filmet jól , ha folytatást csinál..
    megnéztem ez a tf-3 at, de a vége ua a semmi, mint az előző 2 résznek..2 perc alatt vége a filmnek a gyilok után , a story meg nincs lezárva ..
    akkor meg ne kell csodálkozni , ha hőzöng a sok nép , meg lehúzza a filmet , aki többet vár egy bay filmtől , mint egy összecsapott látványorgiát...
    moziban követni sem lehet normálisan szemmel, csak ha otthon nézi meg mégegyszer az ember ha lesz nézhető lemezverzió.
  • kerge30 #19
    People Looking Up:-)
    Na nem mintha más rendezőnél nem néznének állandóan felfelé,mikor jönnek az Idegenek...Személy szerint én nagyon élveztem a filmet,de tény,hogy Bay valamiért ragaszkodik a gyermekded humorhoz.Talán a kisebbeket célozza meg ezzel,ami nem is volna baj,ha nem robbantana cafatokra néhány tucat embert a vége felé.Egyébként amikor beülök a filmjeire az esetek nagy többségében azt kapom amire befizettem.Nem értem a sok gyűlölködést,mert a Bad Boys óta ezt csinálja és amikor komolyabbra venné a figurát (lásd A sziget),akkor meg az a baj.jellemző,hogy ez az egyetlen bukása!
  • Yagami #18
    Tre, annyira a szívemből szóltál, és a számból vetted ki a szavakat, hogy azt elmondani nem tudom:) Hatalmas respect!
  • bmw #17
    A zene a legjobb.:)
    Attol a szoke picsatol meg kesz vagyok, az minek kellett bele....
  • DrTre #16
    Erre mondtam, hogy vannak, akiknek nem azért nem tetszik a TF, mert nincs története, hanem mert nem ezt várták vagy csak egyszerűen nem az ő ízlésük és ezzel nincs is baj. Engem mondjuk kicsi koromban nem érdekelt a TF annyira, hogy tudjam is, mi a története, ezért nem is azt vártam tőle. És az Avatar-nak volt mondanivalója és tanulsága is, csak szájbarágós és közhelyes módon.
  • tibisan #15
    az avatar is látványfilm..attól , hogy van vége a filmnek , és nem akad el a fonál a film végén , mert akarnak folytatást csinálni neki , még nem jelenti , hogy van érdemi mondanivalója , meg hogy tanulságos, és ez fogja meg a közönséget..
    a transforos filmet ott cseszték szét , hogy nem hagyták abba már az első résznél.
    nem az eredeti storyt adták a filmnek , hanem kitaláltak neki egy másikat.
    nem is tetszett ezáltal annak , aki már várta 10-20 éve , hogy film készüljön a storyból..
    az avatár meg inkább mese , mint egy cameronos terminátor mozi.. attól hogy nincs benne semmi fordulat csak egyszer nézi meg az ember , azt el is felejti , mire jön egy másik