SG.hu·

Végérvényesen megbukott a Zöld Lámpás

Péntekig lehetett reménykedni abban, hogy a Zöld Lámpás szolid sikert érhet el, de a filmről továbbra is menekülnek a nézők, így egyre kisebb az esély arra, hogy folytatása születhessen.

A kritikusok kegyetlenül lehúzták az Amerikában múlt héten rajtoló új képregényfilmet, a Zöld Lámpást (Green Lantern), és a közönség sincs túl jó véleménnyel a filmről, legalábbis ezt mutatja, hogy az IMDb-n már most csak 6.3/10-es osztályzaton áll a film. (Az idei nyári képregényes premierek kritikái sokkal jobbak voltak és az IMDb-n is sokkal jobban állnak: a Thor 7.4/10, az X-Men: Az elsők pedig 8.1/10.) Ettől persze lehetett volna anyagi siker a film, ha a második hétvégéjén nem veszít sok nézőt, de pénteken kiderült, hogy a Zöld Lámpás ezt a harcot is elveszítette.

Az első becslések szerint ugyanis csak 6 millió dollár bevételt termelt Amerikában a film, ami az előző heti 21 milliós péntekhez képest hatalmas visszaesés, a Zöld Lámpás hétvégi eredménye várhatóan 18 millió dollár lesz, ami nagyjából 66%-os bevételcsökkenést jelent. Illetve azt is, hogy a film még az olyan nagy anyagi bukásokat is képes lesz alulmúlni, mint a 130 millió dollár körüli bevétellel "büszkélkedő" két Hulk, illetve két Fantasztikus Négyes.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© winnie2011. 06. 30.. 00:42||#11
ilyen fan filmeknél nagyon.
© m minnifield2011. 06. 29.. 20:21||#10
azt is beletekerve, a felénél elaludva
© lammaer2011. 06. 28.. 07:52||#9
MI a fene, az Imdbn a 6.3 az már irdatlan lehúzásnak és bukásnak számít? 😊
© endrev2011. 06. 28.. 00:50||#8
Hú de osztogatják itt a nagy szakértõk az ítéleteket... Etinger kemény 6 percet is látott!
© Teperinke2011. 06. 27.. 14:01||#7
Nem rosszak ezek, csak kezd kipukkadni a megfilmesített-képregény lufi.
© vato loco2011. 06. 26.. 21:58||#6
Mondjuk lehet hogy ez a zúd pilács is az, még nem láttam.
© vato loco2011. 06. 26.. 21:57||#5
A Thor meg sztem egy fos volt, tipikus amcsi popcorn szarság, a germán mitológia kigúnyolása.
© vato loco2011. 06. 26.. 21:57||#4
6.3-as IMDB pont az elég jónak számít. Az Uwe Boll filmek 1-2 pontot szoktak elérni. 😊
© Suffering2011. 06. 26.. 21:28||#3
hát ugy nem is fog nagy bevételt termelni ha europában másfél honappal késöbb jön. Amugy kár lenne ha nem lenne második rész, mert a stáblista utáni jelenet erõsen folytatást követel 😊
© kalapos012011. 06. 26.. 16:32||#2
Véletlenül élt meg csak, mert hatalmas bukta volt. De megpróbálták még egyszer, hátha. De koppantak. A Hulkot is megpróbálták. A Züld Lámpást is meg fogják próbálni.