Szekeres Viktor

Plakáton a Bourne-rejtély 4 és Halálos iramban 6 is

Matt Damon távozását követően Jeremy Rennerrel fog elkészülni a Bourne-sorozat negyedik része, az Örökség, míg a Halálos iramban hatodik részében nem fog változni a két főszereplő személyes.

Újabb két, nagy érdeklődéssel várt folytatásfilm plakátja tűnt fel a Las Vegasban rendezett Licensing International Expo elnevezésű rendezvény forgatagában. Az egyik a Bourne-sorozat negyedik részéhez, a Bourne-örökséghez készült, míg a második a Halálos iramban-széria hatodik tagja lesz. (Előbbi címe biztosra vehető, de természetesen utóbbi addigra fog kapni egy alcímet.)

Klikk ide! Klikk ide!

Bár kialakításuk és információdússáguk nagyjából megegyezik a Csodálatos Pókemberhez és a Sötét zsaruk 3-hoz készült plakátokéval, mégis jó látni, hogy most már szinte biztosra vehető mindkét film eljövetele, főleg, hogy a képeken premierjeik dátuma is megtalálható. Ezek szerint a Bourne-örökség Jeremy Renner főszereplésével, aki mint írtuk nem Jason Bourne karakterének bőrébe bújik, jövő augusztustól lesz látható, míg Vin Diesel és Paul Walker 2013-ban tér vissza, hogy sorozatuk az autóversenyek világából a rablásokéra váltson át.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alien47 #2
    Most mit akarnak majd kirabolni Fort knoxot? Össze dobják ami megmaradt a 100 millából és kibérelnek egy fúrópajzsot....
  • alien47 #1
    És mit csináltak az 5 ben elrabolt 10 milliójukkal? Elverték ribikre?