Szekeres Viktor

Érkezik a Farkasember 2

Valószínűleg csak a lakossági piacra, de el fog készülni a 150 millió dolláros Farkasember című film folytatása, illetve rebootja - természetesen nem az eredeti szereplőkkel. A forgatás ősszel indul.

A Moviehole információi szerint a Universal nem mond le a Farkasember-franchise-ról, egyszerűen csak jobb híján DVD-n folytatják a filmeket. Pár hónapja még csak tervbe volt véve a Farkasember 2, mostanra azonban már írót is szerződtettek a projekthez: Michael Tabb fogja elkészíteni a forgatókönyvet. A hírek szerint azonban ez, a stúdió kérésére inkább lesz reboot, mint folytatása a 2010-ben bemutatott Joe Johnston-filmnek, melynek Benecio del Toro és Anthony Hopkins volt a főszereplője. A stúdió ugyanis inkább azt szeretné, ha az új Farkasember inkább az 1941-es, George Waggner által rendezett horrorral lenne rokonítható.


A tervek szerint a forgatás ősszel kezdődne, egyelőre a stúdió még keresi a rendezőt, akinek jóval kisebb költségvetésből kell gazdálkodnia, mint az említett mozifilm esetében. Az a produkció ugyanis 150 millió dollárba került, és meglehetősen hosszú ideig halasztották a premierjét, hiszen a forgatás még 2008 első felében véget ért. Mindez a film bevételeire is kihatással volt, hiszen az megbukott: Amerikában mindössze 62 millió dollárra volt jó, de világszerte is csak 78 milliót bevételezett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CaptainRumi #8
    "...Farkasember című film folytatása, illetve rebootja"

    Na most döntsd már el akkor melyik...vagy esetleg mind a kettő? Nem! Reboot lesz és nem Farkasember 2
  • davidka003 #7
    Jó volt, 8/10.
  • Axlkenobi #6
    Szerintem baromi jó volt a Farkasember. Régi vágású, gótikus hangulatú horror, semmi trendi szar, csak a trükkök voltak modernebbek.
  • Garou #5
    Akkor a Hobbitot se nezd majd meg, mert ott is volt mar minden, rendezovaltas, helyszinek miatti balhe, stb.
  • kalapos01 #4
    Persze, mert nyilván azért halasztanak évekkel egy filmet, mert annyira jó lett. Nem is értem, hogy min vitatkozol. A Farkasember rossz lett, ez tény.
  • Zombee #3
    Te bajod. Egy film nem ettől lesz jó vagy rossz.
  • kalapos01 #2
    Engem speciel rohadtul nem érdekel az a film, aminek 2 évig nyomják a reklámjait és nem mutatják be.
  • Zombee #1
    Baromság. Hülyeség azt állítani valamiről, hogy azért hasalt el a jegypénztáraknál, mert csak 2 évvel a forgatás befejezése után került moziba. Amúgy 2008 őszére volt eredetileg tervezve a bemutató, és semmi köze a bukáshoz. Egyébként tipikus sikeres horrorfilmes bevételek, csak épp nem 30M $-ból forgatták, hanem 150-ből. A közönséget nem hozta lázba, hogy ez egy 1941-es film remake-je (ami regényadaptáció), és egy farkasember tépkedi szét a statisztákat. Még akkor se, ha maga a történet nem erre van kihegyezve, hanem a szerelemre.