Szekeres Viktor

Nagy változásokkal jön a Halálfutam 3

A 2008-as Halálfutam mindössze tucat akciófilm lett, nem volt túl sikeres a mozikban. A 2010-es folytatás azonban megtalálta közönségét, hiszen eleve csak lakossági forgalomban jelent meg és a tékákban. A 3. részre is ez a sors vár.

A Moviehole értesülései szerint a a Universal stúdió DVD-filmek gyártásával foglalkozó részlege elkészíti a Halálfutam-sorozat következő részét. A Halálfutam 3-at a hírek szerint Paul W.S. Anderson írná, a történet pedig egy mexikói sivatagban rendezendő autóversenyre koncentrálna. Hogy mindez miképpen állna kapcsolatban az első két részben megismert börtönszigettel, azt nem tudni.

A Halálfutam első része még 2008-ban került bemutatásra a mozikban Jason Stathammel a főszerepben, a folytatás azonban már csak lakossági forgalmazásban jelent meg. Az eredeti film egyébként nem is volt annyira eredeti, hiszen az 1975-ben készült Halálos futam 2000 (Death Race 2000) című, elég gyenge alkotást dolgozta fel, melynek egyik főszereplője Sylvester Stallone volt. Ha igaznak bizonyulnak a pletykák a 3. résszel kapcsolatban, akkor valószínűleg abban sem kell kételkednünk, hogy a korábbi karakterek közül Danny Trejo (Tanit Phoenix) vissza fog térni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #3
    Egyik sem volt rossz, de annyira jó se. Minőségileg voltak tucat akciók, a Doomsday egy fokkal jobb volt a poszt-apokaliptikus világ és Malcolm McDowell miatt.
  • zetortraktor #2
    A Doomsday és a Halálfutam két nagyon gyenge film. A folytatás szerintem csak jobb lehet.
  • tibisan #1
    nehogy már attól legyen ám egy halálfutam "tucat akciófilm" , mert gyengén teljesített a mozikban...ez fasza cikk volt, így tovább.
    ez most olyan volt , mint hogy nem B vagy C kategóriázunk le egy transformes2-t , mert igaz szar volt , egy retek , de folyt a vizuális effektekben az egész , meg hozta a is pénzt a konyhára ..
    a doomsday meg a hálálfutam volt abban az évben a két legjobb film ..