Szekeres Viktor

Olyan jó lett a Transformers 3, hogy hamarabb mutatják be

Amerikában péntek helyett, jó pár nemzetközi piacon pedig csütörtök helyett már szerdán meg lehet nézni a Transformers: Dark Of The Moon című Michael Bay-filmet, melyet 3D-ben forgattak.

A Deadline értesülései szerint a Paramount stúdió úgy döntött, hogy július elsejéről június huszonkilencedikére hozza előre a Transformers: Dark Of The Moon című scifi amerikai premierjét. Ez a lépés nem jelenti azt, hogy ne mesélhetnénk büszkén, hogy hamarabb láttuk a filmet Amerikánál, hiszen a hír szerint Kína és Japán kivételével a nemzetközi piacokon is szerdától lehet megtekinteni Michael Bay robotzúzdáját.

A lépés okát firtató Deadline-nak egy belsős azt mondta el, hogy a film korai tesztvetítéseinek, főleg a 3D-nek olyan jó a visszhangja, hogy a stúdió szeretné, ha mindenki értesülne arról, hogy a Transformers 3 legalább olyan jó, ha nem jobb, mint az első rész és sokkal jobb, mint a gyengén sikerült folytatás. Az már csak hab a tortán, hogy Amerikában június 24-e és július 15-e között más akciójellegű mozifilm nem kerül bemutatásra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kalapos01 #16
    "Off: Pénteken a nagyi meg azt mondja majd: Olyan jó lett a vasárnapi rántott hús, hogy már ma megehetitek!"

    Megértetted a hírt? Arról szól, hogy egy nappal hamarabb mutatják be a Transformerst. Hamarabb láthatod. Ennek nincs sok köze a rántott húsodhoz, amit ki nem szar le.

    Mondjuk látni, hogy nem nagyon vagy képben. Egyrészt azért, mert a filmes cikkeket ugyanazon ember neve alatt hozzák le. Másrészt meg a filmes híreket nem magyarok írják, hanem amerikaiak, akiknek a híreit a magyar oldalakra lefordítják. Ott van a hír elején, hogy melyik filmes oldal írta meg ezt a hírt, hogy mi a forrás, hogy honnan fordították.
  • tizedes1 #15
    A cikkíró ismét hozta formáját. :((
    lassan ott tartok, hogy megnézem ki írta a cikket, s ha ő, 80%, hogy meg sem nézem a cikket.
    Off: Pénteken a nagyi meg azt mondja majd: Olyan jó lett a vasárnapi rántott hús, hogy már ma megehetitek!
  • tibisan #14
    így is elég sötétek már akik csinálják 1 rész óta..
    netre jó lesz
  • mukievil #13
    Talán átmegy egy kicsit sötétebb hangulatba, az jót tenne a filmnek!
  • mg1992mg #12
    Remélem nem a Transformers 2-höz hasonló borzalmat kapjuk... Most, hogy kikerült Megan Fox, talán egy fokkal emészthetőbb film lesz. Csak ne rontsák el ezt is a gyerekes poénokkal...
  • zoliii #11
    nem a TF3-ra értettem hogy szar
  • ZeGa #10
    Attól, hogy valami 3D-s attól még egyáltalán nem biztos, hogy jobb. Egyébként tőlem még trágya is lehet ez a film akkor is megnézem, mert engem szórakoztat és kikapcsol.
  • zoliii #9
    már az elejétől fogva a 3-dik rész 3D-ben tervezték és forgatták le szóval bízom benne hogy jó lesz. a 3D-s konvertál filmekről meg ne is beszéljünk mert elég tré
  • Zombee #8
    Attól hogy jobb valami mint az az igen szarra sikeredett 2. rész, még nem jelenti azt, hogy jó is :). Látványosnak látványos, a Karib-tenger kalózai előtt már nyomják az előzetesét, a rombolással nem spóroltak (legalábbis abban a másfél percben nem :)).

    Mindig elfelejtem, hogy ezt most eleve 3D-ben forgatták, vagy konvertált 3D lesz.
  • IMYke2.0.0.0 #7
    Te még hiszel a mesékben?