Szekeres Viktor

Nem lesz Másnaposok 4

Todd Phillips, a Cool túra, a Másnaposok és a Másnaposok 2 rendezője elmondta, hogy filmsorozatával kapcsolatban trilógiában gondolkodik, azaz a harmadik részben lezárná a történetet.

Még be sem mutatták a Másnaposok második részét a mozikban, de Todd Phillips, a franchise rendezője előrelátó, és azt mondta ComingSoon-nak, hogy a fejében már megvan a harmadik résznek is a laza koncepciója. Az esetleges Másnaposok 3-ról semmiképpen sem elbizakodott dolog gondolkodni, hiszen a hatalmas sikerű első részt követő a folytatásra várhatóan már az első napokban rengetegen fognak elzarándokolni.

Phillips konkrétumokkal természetesen nem szolgált a harmadik epizód történetével kapcsolatban, azonban annyit elmondott, hogy természetesen mindig is trilógiában gondolkodtak alkotó társaival, azaz a harmadik rész a finálé szerepét töltené be, lezárással rendelkezne. Ezzel kapcsolatosan a színészekkel sem beszélt, így még minden a levegőben van, de azt biztosra vehetjük, hogy a Másnaposok 3 nem az első két rész felépítését követné, hanem új alapötletre épülne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AZTA #7
    Na ez az, nem a szaros rendező fogja eldönteni hogy vége, közbe meg iszonyat nagy pénz van benne..
  • Barakukk #6
    Nem lesz Másnaposok 4... legalább is Todd Phillips nem rendezi, de úgy tudom, nem is nála vannak a jogok, hanem a stúdiónál. Az pedig új rendezővel, mi több, stábbal addig húzza a sorozatot, ameddig jó neki.
  • adler30 #5
    Nem lesz Másnaposok 4

  • Victor1103 #3
    VITYAAAAA!!!!!!
  • Nailyenugysincs #2
    De am milyen lezárása lehet a történetnek? Azt nem tom hogy mi lesz a második rész vége de az első szerintem egy kerek egész történet. Max azzal a táncos csajjal lehetett volna vmi kezdeni mert a fogdoki azt mondta hogy majd még találkoznak.