Szekeres Viktor

Kőkemény lesz az új Conan, a barbár

Augusztusban fog kiderülni, hogy képes-e Jason Momoa Arnold Schwarzenegger nyomdokaiba lépni Conanként. Annyi viszont már most biztos, hogy a régi Conan-filmekhez hasonlóan a reboot sem lesz vizuálisan visszafogott.

A Conan, a barbár (Conan The Barbarian) rebootját készítő Lionsgate stúdió úgy döntött, hogy nem alkalmazkodik a korszellemhez, s nem próbál meg a korhatár leszállításával plusz bevételhez jutni - elég nekik ahhoz a 3D-s konverzió. Annak pedig, hogy a stúdió nem fogta vissza készítőket, egy R-es korhatár lett az eredménye, ami azt jelenti, hogy a filmet 17 év alatt csak szülői kísérettel lehet megtekinteni. (Az R-es a legszigorúbb gyakran használt korhatár Amerikában, hiszen a csak 17 éven felüli filmeket jelző NC-17-t csak kivételes esetekben osztják ki, s általában akkor sem a populáris műfajt képviselő filmekre.)

Szerdán a korhatárral kapcsolatban Sean Hood, az egyik forgatókönyvíró is megnyilatkozott. Ő elmondta, hogy Híboria világa mér Robert E. Howard XX. századbéli Conan-történeteiben is meglehetősen nyers és brutális, melyben a lefejezések mindennaposak, mint ahogy a meztelen felsőtestű rabszolgalányok is. Természetesen a Conan, a barbárban is lesz vér és fedetlen kebel, azonban nem egy kábeltévés bé-filmes körítésben, hanem egy akciódús, epikus fantasy-ében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • m minnifield #10
    leszarom a svarci féle conant, legyen egy jó fantasy és kész, nem érdekel, hogy jobb-e mint a régi vagy rosszabb.
  • sandor8206 #9
    nem azt mondtam, hogy überszuper világ legjobb cikke, hanem azt, hogy azt be lehet látni, hogy veri az itteni SG-cikkeket, kreativitásban legalább is tuti
  • kalapos01 #8
    Ilyen béna, szenzációhajhász címeket bárhol találsz. Tele van baromsággal, de vannak jó meglátásai (vagyis maximum közepes az írás) és jó párbeszédet generál, mert a többség csak a címet olvassa el, a 10000+ karaktert már nem.
  • sandor8206 #7
    örömmel olvasnék ilyen cikkeket itt az SG-n, de lehet az nem lenne kőkemény, brutális vagy elképesztő :-)
  • fika ferenc #6
    Nagyon jo cikk, koszonom hogy felhivtad ra a figyelmet, remelem masok is elovassak.
  • Garou #5
    Igy van, ez a cikk pl jol osszefoglalja a lenyeget:

    Hollywood megoli a mozit
  • Cat #4
    A régi Conan filmek még évtizedekkel később is simán nézhetőek. Ezt sajnos az újaktól nem várom, túl fontos az azonnali pénzbevétel, hogy a mozikban csörögjön a kassza. Nomeg manapság a tinik igényei szerint csinálnak filmeket, nem pedig az érettebb korosztálynak.
  • kalapos01 #3
    A Conant senki sem várja sikernek, éppen ezért, mert véres lesz. Ha minden összejön neki, akkor is csak közepes bevételt fig összeszedni.
  • boomsly #2
    Mert viktor felelőtlenül osztogatja a jelzőket, aztán meg jöhet a cikk a "méltatlanul" nagy bukásról.
  • narumon #1
    Miért van az, hogy én már előre félek?....