Szekeres Viktor

Megszületett minden idők legnagyobb 3D-s bukása

3D ide vagy oda, úgy tűnik, hogy a Pirosszka folytatását nem moziban kellett volna bemutatni, a bukás mellett az is utal a film DVD-s kvalitásaira, hogy némely főszereplő hangját is le kellett cserélni.

Nem sokáig birtokolhatta a Gulliver utazásai a legkisebb érdeklődést kiváltó 3D-s film címét, hiszen Amerikában pénteken bemutatkozott a +int Pirosszka!: Ellenrossz a rossz ellen (Hoodwinked Too!: Hood vs. Evil), s ezt totális kudarc kíséretében tette. A viszonylag olcsó, csak 30 millió dollárba kerülő filmet 2505 moziban kezdték el vetíteni, s ezek csak 4,1 millió dollár bevételre tettek szert péntektől vasárnapig, ami mindössze a hétvégi toplista hatodik helyére volt elegendő - no meg a minden idők legrosszabb 3D-s startja címének megszerzésére.


Nálunk eredetileg még tavasz végén, nyár elején került volna bemutatásra a második Pirosszka, azonban a Fórum Hungary elhalasztotta a premiert szeptember nyolcadikára. Bár elnézve az animációs film amerikai teljesítményét, azon sem fogunk meglepődni, ha szép csendben lekerül a tervezett hazai bemutatók listájáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Spirit #16
    Felveszünk egy új integer változót "Pirosszka nem kettőspont" néven, melynek kezdőértékét "Ellenrossz a rossz ellen"-re állítjuk. :D Csak hogy trendik legyünk.
  • Mardel #15
    Trendiség van. Tercsi Fercsi fürcsi szercsi Kata Klára lávolva lájkolja.
  • stremix #14
    Soha az életben nem jöttem volna rá h mit jelent ha nem írod ide... Szóval tényleg hülye cím.
  • Loverman #13
    winnyogó ez elég szar duma, mindig is az volt. valahogy a folytatásoknak is volt első részük, ami sikeres volt, nem? na az vajon miért lett sikeres? mert folytatás volt? Nvm
  • viasz #12
    Volt első rész? :D
  • Broafka #11
    az első rész nemvolt azért annyira vészes, én kifejezetten jól szórakoztam rajta
  • skiryo #10
    Sírás helyett inkább nézzetek jó filmeket ;)
    Szutyok pirosszka helyett ott van pl. a Rango.
    Régen is ugyanennyi szar film volt, semmi sem változott, jó filmre kell beülni, és kész.
  • Laza #9
    Az első rész is borzalom volt, nem vártam ennél többet.
    A filmipar egyre mélyebbre ássa magát ... pedig manapság a technika bőven adott ahhoz, hogy bármit a vászonra álmodjanak, mégis borzalmak jelennek meg.
  • leeloodallas #8
    Válságban van a filmipar, és rossz úton (3D) erőltetik azt "kifelé". Kifejezetten idegesít, hogy borzalmasabbnál borzalmasabb, filmnek nevezett tákolmányokat próbálnak meg a torkunkon lenyomni, ezzel is siettetve az időskori elbutulást, ráadásként hülyének nézve a szórakozni vágyó embereket, mondván: ez való nektek, ez a szintetek. Egyre kevesebb a nézhető/élvezhető film, és milyen buta állat az ember: még ebben a helyzetben is igyekszik alkalmazkodni, "hozzá butul" az elé tett "etalonhoz".
  • Yutani #7
    Szerintem is jópofa volt az első rész. Sok film rosszabb ennél. Szerintem.