SG.hu·

A Csillagkapu-filmeknek is annyi

Nem elég, hogy befejeződik a Stargate Universe, de a rajongók megnyugtató lezárásban sem részesülnek, hiszen nem készülhet el a szériához tervezett film. Hasonló a helyzet a többi tervezett tévéfilmmel is.

Pár napja Brad Wright, a Csillagkapu-tévésorozat egyik készítője bejelentette, hogy a közeljövőben semmilyen Stargate-film vagy -sorozat nem fog készülni. A Stargate Universe megszüntetését követően esély nyílott még egy SGU-filmre, azonban ez a lehetőség is megszűnt, egyszerűen azért, mert a készítők kifutottak az időből, minek köszönhetően már nem lehetne sem a színészeket, sem a stábot ismét összetrombitálni. Ennek hatására ráadásul a Csillagkapu díszleteit is ledózerolják.

Nem csak a retteneteset bukó Stargate Universe-hez nem készül tévéfilm, hanem az előző sorozatokhoz sem. Ez azt jelenti, hogy az MGM stúdió anyagi helyzete miatt parkolópályára állított Stargate: Revolution és a Stargate Atlantis-hoz tervezett Extinction sem valósulhat meg, pedig mindkét film forgatókönyve elkészült, s az előző, DVD-re gyártott próbálkozások, mint a Csillagkapu: Continuum és a Csillagkapu: Az igazság ládája meglehetősen sikeresek voltak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kishalasz2011. 06. 20.. 21:19||#29
Szerintem jo volt az egész, ha szereted eltekintesz a hibáktol. Kár érte!
Aki noszlalgiázni szeretne annak ajánlom oldalam ,összegyüjtöttem minden linket ami csak SG!Stargate es Battlestar Galactica epizod letoltesek
http://sgate.hupont.hu/
© jackoneill902011. 05. 11.. 19:49||#28
20 év múlva írhattok sg-re ha még lesz. Mert akkor jön a feldolgozás és az mindhárom sorozatot kenterbe veri majd. lesznek benne az eredeti színészek is, tolókocsival meg járókerettel és megmentik a fiatal szereplõkkel együtt a világot ismét. Hát nem lesz jó ?
© adampierson2011. 05. 01.. 16:08||#27
+k a neki(k) hez. :D
© adampierson2011. 05. 01.. 16:07||#26
Szerintem nem fostalicska, legfeljebb csak kicsit szar, már ami az Atlantist illeti. SGU Inkább a színészekkel csábított a képernyõ elé. A két filmmel sincs semmi bajom, most meg inkább örülök neki, hogy tudom nem is lesz több. sajnálom ezt az egész Csillagkapus dolgot. Jó kis szombat délutánok voltak akkor még.
© VvD2011. 05. 01.. 15:03||#25
Hát nem tudom, ez nagyon megfájdította a szívemet. Az atlantison "nõttem" föl, és amit az sgu-val mûveltek az undorító volt. Remélem 1-5 éven belül azért újra napirendre kerül a csillagkapu. :P
© wraithLord2011. 05. 01.. 14:24||#24
Ez az, hogy nem volt célom meggyõzni. :) Sõt, burkoltan indokoltam, hogy szerintem miért fostalicska, ha már annak nevezzük.
© debut122011. 05. 01.. 13:11||#23
Véleményem szerint nem, sõt nekem jobban bejött, mint a sima SG sorozat. Megkockáztatom, hogy ha elõször az elsõ sorozathoz készült 2 filmet (szerintem ultra gagyik)látom akkor eszem ágában sincs az Atlantist végignézni. Még a szereplõk is szimpatikusabbak, és Atlantis városa hihetetlenül jól volt megcsinálva. A legjobban az ehhez készülõ film törlését sajnálom.
© Merces2011. 05. 01.. 11:45||#22
az meg miböl?
© Merces2011. 05. 01.. 11:41||#21
..most jól meggyõztél egyébként az SG1 et szerettük de az atlantisnál már meredek volt a lejtõ<#smile>
© wraithLord2011. 05. 01.. 04:22||#20
Ilyen erõvel az SG-1 is "fostalicska". Csak az Atlantis egy kicsit nagyobb "fostalicska"... Én azért szeret(t)em, fõleg az SG-1-et. :)

A Universe-ben is voltak jó dolgok (az SG-1 és az Atlantis "fostalicskaságán" is javított), jó ötletek, de általában pont azokat nyírták ki...sajnos.
Alig született (volna) meg az igazi sci-fi, és tûnt el a sci-fi környezetben játszódó fantasy, mindjárt le is lõtték aránytalanul hangsúlyos drámázással.
Hoppá, egy kicsit elkalandoztam. :)