SG.hu·

Újabb scifit nyírt ki a magyar közönség

A Sorsügynökség után a Forráskód is besült a hazai mozikban, pedig mindkét filmet nem sokkal az amerikai premier után mutatták be. Így már érthető, hogy a Paul című scifi bemutatóját miért nem sietik el.

Múlt héten a Rio mellett a Forráskód című scifi is bemutatkozott hazánkban, s míg előbbi 37 ezernél is több honfitársunk érdeklődését keltette fel, s generált ezáltal több, mint 50 millió forint bevételt, Jake Gyllenhaal scifije még tízezer embert sem tudott a mozikba csábítani. Talán a magyar szinkron hiánya tántorította el a nézőket meglehetősen érdekes sztorival bíró film megtekintésétől, mindenesetre a 22 multiplexben látható scifi 8 973 nézővel és 11 millió forintos bevétellel zárta a hétvégét.


A Forráskód szereplése még az ugyancsak gyengén kezdő Sorsügynökség premier-teljesítményét is alulmúlta, hiszen Matt Damon scifijére 14 936-an voltak kíváncsiak a bemutató hétvégéjén - igaz, az a film szinkronizálva került mozikba. Azt, hogy mennyire nem vagyunk kíváncsiak az eredeti történetekre, az is jelzi, hogy a hétvégi top10-es listán még mindig előkelő helyet foglal el Adam Sandler feldolgozás filmje, a Kellékfeleség, mely a hétvége hatodik legnézettebb filmje volt annak ellenére, hogy immáron hét hete látható a mozikban. A 171 milliós bevétele és 148 ezer nézője pedig magáért beszél, remek teljesítmény.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gyuszopapa2011. 04. 27.. 14:44||#17
Sokkal többen néznének filmeket ha nem csak a nagyvárosokban lennének ilyen mozik.Az utazás nagyságrendekkel többe kerül mint a mozijegy.Ezért nem járok el moziba én se,de ha itt a lakhelyemen lenne a normális mozi havi 1-2 filmet is megnéznék.
© Attila12342011. 04. 27.. 14:06||#16
Egyrészt nem húzták el, csak másfél óra, és teljesen más, mint amit a trailer alapján gondolna az ember. Én is egyike vagyok annak a 8973 nézõnek, aki moziban látta, és elmondhatom, hogy az egyik legjobb amerikai film, ami az utóbbi egy évben készült. (Véleményem szerint. Ezt ilyenkor mindig le kell írni. 😛 )
© Laza2011. 04. 27.. 12:49||#15
Ja igen, a Titánok Harca pl nekem tetszett ... és abban nem emlékszem, hogy lettek volna kölkök. De jó is volt 😊
© Laza2011. 04. 27.. 12:48||#14
Persze-persze ... az animációs filmek nem rétegmûfaj, mert a csordának ez kell 😊
Mégis mindenki a csordán kívülre helyezi magát ... de akkor ki volt a moziban? 😊
© Laza2011. 04. 27.. 12:43||#13
Én sem értem ... a múltkor ment a TV-ben a 'Király nevében', ami a Dungeon Siege játék megfilmesített változata ... OMG, a karatézó farmer ... majdnem sírtam.
© zetortraktor2011. 04. 27.. 12:15||#12
A LOTR óta is volt jó fantasy. De a fantasy rétegmûfaj.
© grobs2011. 04. 27.. 11:10||#11
LoTR elõtt sem sok igényes fantasy volt moziban. Az a furcsa, hogy lenne sok olyan sztori amiben van látvány, akció bõven, és mégsem azt csinálják meg amikor nekállnak egy sci-fi, vagy fantasy filmnek. Lásd pl. DnD film. Van kismillió kurvajó történet DnD világokra, mégis amikor filmet csinálnak akkor iratnak valami szart.
© Laza2011. 04. 27.. 10:55||#10
Nem láttam még a Forráskódot, de vártam. Szomorú, hogy az átlagostól kissé eltérõ filmekre nem kíváncsi a kutya sem, míg egy ilyen szaros huszadik egykaptafa animációs szarra, amit ingyen sem néznék meg, tolonganak az emberek.

Ne csodálkozzunk, ha egy idõ után már csak ezek lesznek a mozikban, mert ez is csak egy profitorientált vállalkozás, és azt fogják majd készíteni, amit a sok bárgyú 'báb' megnéz.

Hol vannak a régi szép mozis idõk ...

Már egy épkézláb normális felnõtt fantasy sem kerül moziba, csak a sok idióta tini szereplõs baromság. A LotR volt az utolsó jó.
Legalább most a HBO-n a Trónok Harca végre nem a tini hülyegyerek kategóriát célozza meg, legalábbis az elsõ rész alapján.
© zetortraktor2011. 04. 27.. 09:33||#9
Neked lehet, hogy nincs. Nekem van. Mekkora barom.
© grobs2011. 04. 27.. 09:14||#8
Egyik sem látványfilm, vagy fingós vígjáték, így Magyarországon nem lehet mozi siker. DVD-n lehetne mindkettõ ha azt a piacot a kiadók nem darálták volna be.