Szekeres Viktor

Besült az első félév legjobban várt komédiája

Hiába tűnt előzetesek alapján remeknek a Király! című komédia, sem a közönség nem érdeklődött iránta, sem a kritikusok nem voltak elájulva tőle. Ilyenkor pedig a bukás elkerülhetetlen.

Lehet, hogy mégis igaza volt a magyar forgalmazónak, amikor úgy döntött, hogy nem lesz itthon világpremier a Király! (Your Highness), hiszen egyrészt nincs esélye a sikerre, másrészt pedig egy pár hónapos késéssel kitűzött premier esetén még könnyedén vissza is lehet táncolni attól, hogy moziba kerüljön a film. A Király! ráadásul olyan filmnek néz ki első látásra, mely Amerikában jóval sikeres, mint világszerte - elég csak arra gondolni, hogy a rendezője az a David Gordon Green, aki az Ananász expresszt is készítette. A drogos komédia hazájában bankot robbantott (87 millió dolláros bevétel), Amerikán kívül azonban a kutyát nem érdekelte (14 millió dollár).


A Király! a múlt heti négy premierfilm közül csak a negyedik lett, a hétvégi toplistán ez a hatodik helyre volt elegendő. Az 50 milliós költségvetéshez képest pedig a 9,4 milliós nyitóhétvége kifejezetten alacsony. A bukás egyik okaként megemlíthető a középkori környezet, mely mostanában nem sok sikert hozott, a fiatalokat pedig a drogos poénok, valamint az idei Oscar-gála két üdvöskéje (James Franco és Natalie Portman) nem igazán mozgatta meg. (A nézők 55%-a 25 éves vagy idősebb volt.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Wittgen #13
    Nincs igazad, mert vígjátékot is jó moziban nézni. A tömeg miatt, amikor másokkal együtt nevethetsz...
  • opeca #12
    Pedig alapvetően semmi más célja nincs a mozinak, mint az, hogy látványügyileg felülmúlja az otthoni rendszereket.

    Persze idevehetjük a társasági összejövetelek egy állomását is, de ha szigorúan technológiailag nézzük, akkor bizony csak a látvány, illetve a hangzás az, ami miatt megéri moziba járni.

    Ezt az előzetest nézve nekem ez egy se füle se farka típusú gagyinak tűnik. Nem mintha a többi jó lenne, csak azokra legalább a tiniket sikerül becsalogatniuk. Ennek még az sem sikerült.
  • winnie #11
    rég rossz lenne, ha az ember csak látvány miatt menne moziba.

    " Jó, hogy nem nézték meg sokan. Ilyen egy gagyit..."

    itt hiányzik valami, nem? "nem nézték meg sokan, mert gagyi?". inkább "nem nézték meg sokan, mert NEM gagyi."
  • opeca #10
    Gratulálok, erre kiadsz pénzt?
    Komolyan, minek mész egy ilyet moziban megnézni? Van benne valami full látvány? Vagy jó, hogy az 50 IQ-s surmók nyerítenek a füledbe valami elcsépelt klisés poénon?

    Nem értelek én benneteket, erre kinek lehet igénye?
  • opeca #9
    Ezt a baromságot. Jó, hogy nem nézték meg sokan. Ilyen egy gagyit...

    Na ezért nem nézek évek óta élőszereplős vígjátékot...
  • Narxis #8
    Már leírtam neked miért számít ez annyira. Leírom akkor rövidebben: belőlük több pénzt lehet kisajtolni.

    Ennyi. Ne legyen emiatt kisebbségi komplexusod.
  • Narxis #7
    :DDDDDDDDD
  • Loverman #6
    attól hogy a kritikusok nem rajonganak érte (ami a vígjátékok nagy részénél így van) és hogy elsőre kevesen nézték meg, honnan tudod hogy gyatra? én moziban fogom megnézni a barátaimmal
  • Spudlingus #5
    Főként a Jobb kezed! XD
  • Teppik Amon #4
    azért Natalie Portman engem megmozgat ;)