Szekeres Viktor

Itt az új Majmok bolygója-mozifilm első előzetese

Már csak pár hónap és láthatjuk az új Majmok bolygója-mozifilmet. Kérdés, hogy a nagy nyári durranásnak szánt produkció hány embert fog érdekelni, ugyanis sokak szerint elkerülhetetlen a bukása.

A 20th Century Fox a neten is elérhetővé tett a legújabb Majmok bolygója-mozifilm, a Rise of the Planet of the Apes első, kedvcsináló előzetesét. Az Amerikában augusztus 5-én mozikba kerülő filmről egyelőre nem tudni, hogy nálunk mikor lesz látható, azt viszont már most el lehet mondani a közönséget megnyugtatandó, hogy nem folytatásról vagy feldolgozásról lesz szó, hanem előzményfilmről. Aki pedig ismeri a Majmok bolygóját, az tudja, hogy a történet előzmények után kiált.


A Rupert Wyatt által rendezett film főszereplője James Franco lesz, mellett még Freida Pinto, John Lithgow, Brian Cox, Tom Felton és David Oyelowo fog feltűnni fontosabb szerepben, no meg a Gollamot is alakító Andy Serkis, aki ezúttal Caesar bundájába fog belebújni. (Abba a bundába, mely lehet, hogy csak virtuális lesz, ugyanis, ahogy azt az előzetesben is kiemelik, a Gyűrűk urán és az Avataron dolgozó Weta készítette a film különleges vizuális effektusait, s az előző részekkel ellentétben a mostani tele lesz számítógép segítségével készített majmokkal.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gombabácsi #19
    nem rossz ez, de az első rész súlyossága hiányzik továbbra is
  • Merces #18
    ...egyik szemem sir,...meg a másik is ,mi a szart csináltak már megint......
  • kalapos01 #16
    A regényt elfeledheted, az nem tudom, hogy jön ide. És az előzményt most fogod megkapni.
  • tatish #15
    Gonosz génkezelt mini-King-Kong-ok támadása :)
    Lehet ezt az előzményfilmet bemutatják, megnézik hogy mennyi pénzt tud összehozni+milyen a nézettsége, majd az összekapart lóvéból elkezdik rebootolni a régi Majmok Bolygó-jás filmeket.
  • grobs #14
    Az eredeti regény egy másik bolygón játszódik. Az előzménye nyugodtan játszódhatna másik bolygón.
    A klasszikus filmben meg az emberek önmagukat pusztították ki. Annak az előzménye maximum egy atomháborús film lehetne.
  • Narxis #13
    Ez nagyon zsír lesz!
  • Loverman #12
    én úgy tudom csak 5 film volt, de mindegy is. a régieket szépen lezárták azzal a paradoxonnal hogy a jövőből visszajött intelligens pár leszármazottja robbantja ki azt a forradalmat amiből lesz a majmok "bolygója" aminek a produktuma lesz a két.. felmenője. Ez a fenti film az egyik könyvet veszi alapul. A Burton film nem volt rossz de a stúdiónak nem tetszett azért nem folytatódott, pedig cliffhanger a vége.
  • xido #11
    Nem..noha a korábbi 6 részben ugye az volt,hogy 1:pasi az űrben-ámde időben...2:pasi után másik pasi az időben-űrben..3:asszem a pasit segítő majompár vissza az időben,akik megszülik Cézárt,aki 4:beszélő majom forradalma,majd totális hatalomátvétel....

    Ez most minden előtt,a majmok intelligencia növelésének okáról..
  • nessboth #10
    MOst ez az után fog játszódni, hogy a palit kilőtték az űrbe?!
  • CybeRick #9
    A 2001-est inkább ne! Az eredeti filmek viszont klasszikusok.