Szekeres Viktor

Ők lehetnek az élőszereplős Akira-mozifilm főszereplői

Nyáron már elkezdik forgatni az Akira élőszereplős, hollywoodi verzióját, így nem meglepő, hogy elkezdődött a főszereplők keresése. A stúdió első körben nem szervez meghallgatást, csak színészeknek küldte ki a szkriptet.

A Deadline értesülései szerint pár színésznek kiküldték a Warner Bros. és a Legendary Pictures által gyártandó élőszereplő, hollywoodi Akira-adaptáció forgatókönyvét. Azt már tudjuk, hogy Katsuhiro Otomo 80-as évek elején elindított cyberpunk mangáját Albert Hughes fogja rendezni, s az is biztos, hogy a forgatás augusztusban kezdődik, a casting azonban csak most vette kezdetét.

Az infók szerint a készítők először a két főszerepet akarják betölteni. Tetsuo karakterére Robert Pattinson, Andrew Garfield és James McAvoy jött egyelőre számításba, ők kapták meg az új, feljavított szkriptet, Kaneda pedig jelen állás szerint a következők közül kerülhet ki: Garrett Hedlund, Michael Fassbender, Chris Pine, Justin Timberlake és Joaquin Phoenix.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • opeca #15
    Hát az NGE-t azt szerintem nem nagyon tudná senki sem értelmesen visszaadni. Az egy beteg alkotás.
  • opeca #14
    Ezért hülyeség más nemzetek dolgaiból remake-elni, feldolgozni. És egyébként ez nem csak az amcsiknál van így. Pl. meg lehet nézni, hogy a Japánok mit műveltek Wolverine-el. Tisztán látszik, hogy abban az esetben meg a japánok nem értették mi a lényege az egésznek.

    Itt valószínű, hogy csak egy sima akciófilm lesz, főleg miután az amerikai atombombák hatására jelent meg anno annyi, poszt-háborús manga - nagyon borúsan látták akkoriban a jövőképet -, szóval úgy innen indulna az egész, amire kéne építkezni.
  • opeca #13
    Úgy marhára nem tűnik fel nekik, hogy Tetsuo egy nyomott fejű, torz ember? És akkor van három gigolo a szerepre:)

    Persze lehet sminkelni meg minden, de komolyan, hihetetlen, hogy már az előkészületek szintjén is elszúrják:)
  • Kensin #12
    Ahhoz hogy jól meg tudják filmesíteni, kéne a japán gondolkodásmód és kultúra, anélkül csak egy üres akciófilm lesz.
    Nem hinném hogy a célközönség csak a fanatikus rajongók lennének, úgyhogy ezt a kulturális dolgot és mondanivalót kihagyják belőle, hogy az átlag amerikainak jó legyen, egyszóval pont a lényeget fogják kiszedni belőle.
    Azért kíváncsi leszek rá, de szerintem nem fog hanyatt vágni.
  • Tetsuo #11
  • NovaTerra #10
    Nem Mr. Troll, nem fogom letölteni.
  • Loverman #9
    Szóval nem fogod majd letölteni? csak nem? :O
  • NovaTerra #8
    Engem már meggyőztek, hogy kihagyjam. Az Akira nem véletlenül lett klasszikus kultfilm. Ha egy az egyben átvennék, akkor csak egy sima másolat, élő szereplőkkel. Ha meg módosítanak rajta komolyabban, nem a helyszínre, nevekre és hasonlóra gondolok, akkor az meg már nem Akira.
  • pokolfiu #7
    ezen nevek közül csak McAvoy és Pine tett le az asztalra valamit... jah, meg a csálészájú a gladiátorban, de szerintem azt hozta volna ezek közül mindegyik...
  • Zomil #6
    Pfff...csak azt ne...kizárt, h értelmesen vissza tudnák adni az NGE-t :)
    Ráadásul az amcsik tuti nem lennének vevök rá csak ha egy ilyen eltulzott akciofilmet csinálnának belöle.