Egyelőre lőttek az egyik élőszereplős mozis anime adaptációnak

Oda lettek az Akira jogai.
Annak idején 2021. május 21-i mozis premierre tűzte ki a Warner Bros. élőszereplős Akira-filmje premierdátumot, azonban a népszerű manga hollywoodi változata sosem készült el, és most arról számolhatunk be, hogy a stúdiónál nem is fog, ugyanis a megfilmesítési jogok visszaszálltak a manga kiadójára, a Kodanshára.
Az Akira adaptációs jogait még 2008-ban vásárolta meg Andrew Lazar és Leonardo DiCaprio produkciós cége, az Appian Way, s korábban 2012-ben került legközelebb a megvalósuláshoz, amikor is arról volt szó, hogy Jaume Collet-Serra rendezheti meg a filmet Garrett Hedlund főszereplésével, és olyan színészek közreműködésével, mint Kristen Stewart, Ken Watanabe és Helena Bonham Carter. Később a Warner Bros. Pictures 2015-ben szerződtette Marco J. Ramirezt a projekthez, de ebből a nekibuzdulásból sem lett semmi, ahogy a 2018-asból sem, amikor Taika Waititi dolgozott a filmen, ami 18,5 millió dollár adókedvezményt is kapott Kalifornia államtól helyszíni forgatás esetére. Az említettek mellett egy-egy ponton még Stephen Norrington és Albert Hughes neve merült fel rendezőként, főszereplőként pedig Michael Pittnek is volt esélye szerepelni egy potenciális filmben.