SG.hu·

Mi a baja a tiniknek a scifikkel?

Újabb scifi mutatkozott be az amerikai mozikban úgy, hogy a tinédzser nézők aránya alacsonyabb volt az idősebbekénél. Ennek ellenére A Föld inváziója - Csata: Los Angeles nem nyitott rosszul, de a hiányérzet megvan a stúdióban.

A gyenge kritikák ellenére is jó első hétvégét tudhat maga mögött Amerikában A Föld inváziója - Csata: Los Angeles (Battle: Los Angeles), mely nálunk csütörtökön mutatkozik be a mozikban. Az inváziós scifi az első becslések szerint 36 millió dolláros nyitánnyal szerezte meg a hétvégi toplista első helyét hazájában, azonban ez az összeg jóval több is lehetett volna.


Bár a film három napos bevétele több, mint a hasonló tematikájú és hetedannyiba kerülő Skyline összesen termelt Amerikában, a gyártó stúdió mégsem ért el minden megcélzott nézőt reklámkampányával. Az cseppet sem meglepő ugyanis, hogy az exit pollok szerint a scifi nézőinek kiugróan magas, 68%-a volt férfi (ez eddig talán az év "legférfiasabb" filmje), azonban a tinédzsereket nem nagyon nyűgözte le az előzetesekben látott pusztítás. A felmérések szerint ugyanis a nézők 55%-a volt 25 éves vagy idősebb. (A látványfilmek nagyobb sikerének kulcsát pedig mindig a női és a tinédzser nézők megnyerése jelenti, a Transformers második része is ezért kaszálhatott gigantikusat, mert remekül teljesített a nők és a 20 éven aluliak között.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© IMYke2.0.0.02011. 03. 16.. 09:24||#11
A film: oké
A sorozat elsõ néhány része: oké
Atlantis: elsõ néhány része oké.
© Merces2011. 03. 15.. 19:01||#10
...hát meg az atlantisznál mondjuk....az elsõ sorozatban tényleg volt csomó olyan rész ami tágithatta a kisköcsögök világképét, már ha el tudták választani a mosléktol.......
© Narxis2011. 03. 15.. 16:58||#9
Nana, ez csak az Universe-nél érvényes. Az eredeti film vagy az elsõ sorozat egy nagyon jó sci-fi.
© zetortraktor2011. 03. 15.. 15:34||#8
Ejj, de sötét vagy. A hír a Battle bevételérõl szól, hogy hogy nyitott. Olvasd el. Nem lett rossz. Az, hogy kiskancsó vagy Abraham Lincoln a címe, az tök mindegy. Az más kérdés, hogy egy fiatalos mûfaj esetében valóban meglepõ, hogy nem annyira a fiatalok hozzák a bevételt, de ha te megállsz a fejlõdésben miután elolvasol egy címet, akkor szomorodj el.
© Prof William2011. 03. 15.. 14:16||#7
Cím: Mi a baja a tiniknek a scifikkel?

Aztán A Battle jól nyitott de miért nem menr el 3 nap alatt több tini?

Nagyon nincs mit írni a SG-n ahogy látom...

Sztem a 80 év felettieket is nem érdekli annyira a sci-fi mert sztem közülük még kevesebben mentek el. Várom az érdekfeszítõ cikket ebben a témában is...
© IMYke2.0.0.02011. 03. 15.. 10:42||#6
Nem személyeskedés, a sorozatnak szól:
A 'Csillagkapu' sci-fiszerûségbe oltott tucat-szappanopera. Felejtõs, hulladék.
© Nailyenugysincs2011. 03. 15.. 10:09||#5
Én 17 éves vagyok szal szerintem nem vagyok túl öreg és én imádom a Star Wars-t és a hasonlókat.(de a kedvencem a Csillagkapu😄) Erre a filmre is elmennék csak nincs rá zsetonom hogy átmenjek Szegedre megnézni, nálunk pedig franc tudja mikor vetítik. De majd letöltöm😄
© Yutani2011. 03. 15.. 06:59||#4
Az a baj, hogy a mai tinik (de az idõsebbek sem) olvasnak. Márpedig az igazi sci-fi, ami ráhangolja az embert erre a stílusra, könyvekben létezik. Ha azokat megszereti az ember, akkor jobb eséllyel ül be a moziba megnézni ilyesfajta filmeket.

Másfelõl meg nem egy embert ismerek, akik képtelenek megnézni mondjuk egy Star Wars filmet, mert nem fér bele a világképükbe a sok ûrlény, nem képesek elfogadni "elméletben", hogy ilyenek létezhetnek, nem képesek elfogani azt a stílusú ûrhajózást, és így gyakorlatilag értelmét veszti számukra az egész film.
© Locutos2011. 03. 15.. 06:43||#3
Azt mondja a trailerben hogy a Föld resource-jeiért erõforrásaiért jönnek az idegenek leigázni. Csak arra lennék kíváncsi milyen erõforrástöbblet van a Földön ami nincs meg az ûrben. Ha ásványok kellenek, ércek, meteoritok szerintem sokat tartalmaznak. Energia kell? Az ûrben sosincsenek felhõk, a napenergiát szabadon ki lehet használni.
© galocza2011. 03. 14.. 21:19||#2
a jobbakon gondolkodni kell. az meg nem fér bele az agyba, megtölti azt a tuning és a cosmo (insert misc stupidity here).
a rosszabbak meg senkit nem érdekelnek.