SG.hu·

Vadonatúj plakát a Sikoly 4-nek

Bár még két hónapot kell várnunk a Sikoly negyedik részének premierjére, a kampány úgy tűnik, hogy finisébe érkezett, hiszen kikerült a végleges plakát is, rajta a film öt legfőbb szereplőjével.

Megérkezett a Sikoly negyedik részének hivatalos plakátja is, melyről többek között kiderül az, amit eddig is tudtunk, hogy a filmet Amerikában április 15-én mutatják be (nálunk egy nappal hamarabb lesz a premier), valamint az, hogy 5 színészt tartottak kiemelésre érdemesnek a stúdiófők és a marketingesek. A meglepő sorrendben szereplő nevek mellett még olyanokat láthatunk Wes Craven filmjében, mint Rory Culkin, Nico Tortorella, Anthony Anderson, Marielle Jaffe, Anna Paquin és Kristen Bell.

A Sikoly negyedik részével kapcsolatosan egyébként a napokban Wes Craven is megnyilvánult Twitterén és jelezte, hogy valóban visszatért stábjával Michiganbe, hogy újabb jeleneteket vegyenek fel, illetve már elkészült anyagokat kijavítsanak, esetleg újraforgassanak. Ez többek között a film nyitójelenetére vonatkozik, melyben a Mad Men - Reklámőrültek című sorozatból is ismert Alison Brie is feltűnik.


Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ender Wiggin2011. 02. 03.. 09:57||#1
Ajánlom a Sikoly 3 plakátját.