Szekeres Viktor

Máris lelőtték a Mátrixos pletykákat

Úgy tűnik, hogy mégsem lesz egy ideig Mátrix 4 és 5, s nem azért, mert Keanu Reeves füllentett volna, hanem mert jelen állás szerint nem is tartott olyan előadást, melyen e tervekről beszámolhatott volna.

Úgy tűnik, hogy az Ain't It Cool News kis időn belül másodjára szaladt bele a késbe, ugyanis a Screenrant információi szerint a Keanu Reeves londoni előadásáról és annak tartalmáról szóló hírek fals információn alapultak. A honlapnak ugyanis a London International School of Performing Arts egyik vezetője cáfolta azt, hogy nálunk Reeves előadást tartott volna. (Az Ain't It Cool News információit egy megbízható forrásra alapozva közölte.)

Ettől még persze valahol, valakik, valószínűleg a Wachowski-testvérek még tervezgethetik Neo új kalandjait, azonban ennek immáron sokkal kisebb az esélye. A rendezőpáros egyébként is eléggé el van foglalva jelenleg, hiszen jelenleg a Cobalt Neural 9 című meleg romantikával átitatott háborús drámát készítik, mely egy amerikai és egy iraki katona homoszexuális kapcsolatát mutatná be az érdeklődő közönségnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kkwx #18
    Ha lenne Mátrix 4 és 5, akkor abban szerintem biztos nem szerepelne Keanu Reeves, akár előzmény, akár folytatás. Max valami kisebb szerepben / cameo-ban. Amúgy meg szerintem nem lenne értelme folytatni, mert jól le volt zárva. Az meg nagyon idegesít, hogy alapból 4-5-ről beszélnek. A Matrix 2 elég jó film volt, de a 3 írdatlan gyenge, mivel felesleges és erőltetett jelenetekkel tették tele, hogy kitöltse a játékidőt és szerintem ha egyszerűen lefogatnak a 2-3 helyett egy jó 3 órás részt, akkor az akár az első résszel is vetekedett volna, de így... Ha tényleg folytatják és ilyen erőltetetten kettévágva akkor már rosszul kezdődik :(. Én mondjuk egy animációs sorozatnak jobban örülnék, mondjuk Matrix Stories címmel, és az animátrixhoz hasonló több kisebb, esetleg 1-2 nagyobb sztorit raknának össze a mátrix világában, és akár azt is lehetne ilyen több stílusban megvalósítani.
    Amúgy meg a Wachowski tesók filmjei szerintem általában jók. Talán a Matrix 3 volt a leggyengébb film amit tőlük láttam. A V mint vérbosszú elég jól sikerült darab lett, a Speed Racer meg családi filmként simán megállja a helyét (főleg ha mondjuk Rodriguez féle szánalmas gyerekfilmekkel hasonlítjuk össze), a képi világ nagyon egyedi rajzfilmes stílusú (ezt mondjuk bizonyos helyeken kicsit túőlzásnak éreztem), a rendezés pedig valami zseniális volt. Főleg a film elején az első verseny alatt amikor visszaemlékezésekben bemutatták a srác egész életét. Rég láttam olyan izgalmas autós jeleneteket :).
  • Bulics #17
    Remélem nem lesz új film. A Mátrix egy kerek egész. Folytatások nélkül is egy műalkotás. Ha most belebarmolnának valami muszáj filmet ami pl 3d lenne, szerintem biztos nem hozná a színvonalat főleg hogy tökéletesen lezárt sztoriról van szó. Az előzmény filmek meg szerintem csak az ilyen x-men tipusú filmeknek állnak jól.
  • l300d #16
    en eddig ugy voltam hogy mindenki azt csinal a haloszobabab amit akar addig amig mindkettonek jo. De amiota minden masodik hálivudi film buzikrol szol pl a csillagkaputol kezdve mindenhova beraknak egy ket buzit azota ugy gondolom hogy rohadjon meg az osszes devians es azok is akik reklamozzak.
  • pixx #15
    A fülledtség valóban jó film volt, az első Mártix is jó volt, azóta viszont lejtő van, egyszerűen nem tudnak jó filmet csinálni.

    A V mint Vérbosszú, nagyon jó film, de a képregény alkotója csak annyit mondott, hogy meggyalázták élete művét a tesók. Nem az ő alapötletük volt.
  • bippo #14
    Lehet, hogy 2007-ben még cáfolták, ma viszont Lana Wachowski néven fut már.
    Félek attól, hogy ma már nem lennének képesek egy akkora úttörő filmre, mint anno a Mátrix.
  • Atkamon #13
    De ők írták... Szerintem attól még ugyanúgy az ő érdemük is.
  • winnie #12
    lehet, hogy jó, de azt nem ők rendezték.
  • winnie #11
    "Kezdem azt érezni, hogy anno 99-ben a Matrix első részével véletlenül trafáltak bele a tutiba,"

    és a fülledtség?
  • Atkamon #10
    A V mint Vérbosszú még kurva jó film szerintem.
  • Chocho #9
    Ezzel a meleg amerikai-iraki dologgal érzékeny talajra tévedtek, többszörösen is. Szerintem ebből nem jöhetnek ki jól. :-/

    Amúgy remélem, hogy egyszer még csinálnak Matrix-filmet.