SG.hu·

Uwe Boll még mindig nagy kedvenc Magyarországon

Uwe Boll idehaza legsikeresebb mozifilmjét második nekifutásra is több mint egymillióan nézték meg, s ezzel az RTL Klub megverte a TV2-t a vasárnap esti tévéfilmek versenyében.

Uwe Boll ismét lecsapott Magyarországra, mondhatnánk, hiszen a német rendező filmjeit nem nagyon mutatták be itthon mozikban, azonban a Dungeon Siege című videójáték alapján készült A király nevében (In the Name of the King: A Dungeon Siege Tale) nálunk is látható volt nagy vásznon, s nem is bukott meg, több tízezer nézőt vonzott. Tavalyelőtt a film tévés premierjére is sor került, s már akkor is megírtuk, hogy a héten minden filmet maga mögé utasított vele az RTL Klub.


Múlt hét vasárnap csak majdnem ismételte magát a történelem, hiszen az RTL Klub programját tervezők ismét vasárnap esti szuperfilmnek vetették be A király nevében-t, mely teljesítette is a feladatát, hiszen 1,24 millió nézővel ismét nyerte a vasárnapot, ezúttal Jennifer Garner romantikus komédiáját, a Hirtelen 30-at győzve le a teljes lakosság és a kereskedelmi korosztály körében egyaránt. A különbség mindössze annyi volt, hogy az RTL szombati esti kínálatában szereplő Szeretném, ha szeretnél című komédiát 1,26 millióan választották, így Uwe Bollnak ezúttal meg kellett elégednie a heti filmes toplista második helyezésével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zolorado2011. 01. 12.. 23:43||#24
A mamutot nem láttam, csak olvastam róla, és kb fél percre beletekertem egyszer.
Néha nézem az rtl-t, nem is tagadom. Csak arról beszélek, hogy egyeseknek csak ez a két csatorna létezik: "két rossz közül a kisebbik rossz". Néha vannak jó filmek, az esetek többségében régi sz.rokat ismételnek, sajnos.
Annyi értelmes mûsor von még a TV-ben is, nem kellene ennél a két trágyánál leragadni. Vannak, akik még mindig elhiszik, hogy az X-faktor nem megrendezett, stb... <#szomoru2>
© 37lz552011. 01. 12.. 18:13||#23
Jason Statham még mindig nagy kedvenc Magyarországon

ez lett volna a helyes címe a cikknek
© Laza2011. 01. 12.. 15:40||#22
És ez a cím??
Azért, mert egy filmjét sokan megnézték, már maga Uwe is kedvenc??
OMG!
© Laza2011. 01. 12.. 11:15||#21
Mert ez nem mese volt, hanem a szomorú valóság ... ahol minden hatalommal megkent emberek fia 'paraszt' 😄
© Laza2011. 01. 12.. 11:13||#20
Még ez a film ... bár Uwe többi filmjéhez képest mégis jónak nevezhetõ 😊
Már az eleje, azokkal az orkszerû lényekkel, meg a karatéjozó paraszttal ... akirõl persze kiderül, hogy a király fia ... meg ez a Jason Statham, a kommersz akciófilmjeivel ... omg.
De a konkurencia borzalmasan szar filmjéhez képest ez még mindig felüdülés volt, bár ezt is csak szokás szerint fél szemmel hallgattam 😊
© Ender Wiggin2011. 01. 12.. 11:12||#19
A Hirtelen 30 jó film. Boll nem azért nyert, mert jobb, hanem mert a lakosság többsége primitív állat :-D
© Aldo Moro2011. 01. 12.. 10:46||#18
Én nem néztem a filmet, mert elõtte való napokban néztem meg videon. Igen, megvan, lehet utálkozni. Nekem tetszik. Olyan ártatlan kérdésem lenne, hogy ha valaki nem nézi az RTL-t, akkor honnan tudja, hogy mikor lesz a Mammut, meg, hogy lesz egyáltalán? Én szoktam kereskedelmi tv-t is nézni, de annyit nem, hogy belebotoljak egy ilyen reklámba. Hogy van ez?
© skiryo2011. 01. 12.. 10:44||#17
fater a gyûrûk urára azt mondja: "mesefilm, utálom az ilyesmit". De ezt a szart tátott szájjal nézte..! 😄
© Chocho2011. 01. 12.. 09:34||#16
Basszus, az nem ma lesz? 😄 Akkora trashfilmet ígért a bemutató, hogy húúú...
© labzo2011. 01. 12.. 09:17||#15
"Uwe Boll még mindig nagy kedvenc Magyarországon" - ilyen cikket is csak Szekeres Viktor írhatott... .