Szekeres Viktor

Az év legjobb filmje visszakerül a mozikba

Amerika örülhet, hiszen akinek nem volt még lehetősége moziban megnézni az év legjobb filmjének tartott Social Network - A közösségi hálót, az péntektől minden bizonnyal gond nélkül megteheti.

A Social Network - A közösségi háló az idei Oscar-díjátadó legnagyobb esélyese a legjobb film kategóriában (is), ami annak köszönhető, hogy a 2010 végén és 2011 elején kiosztott 27 filmes díjból 22-t megszerzett. (Ezeket a díjakat Amerikában szakmai szervezetek, napilapok, illetve különböző államok kritikusi bizottságai ítélik meg.) David Fincher filmjén kívül eddig a Winter's Bone kapott két "legjobb film" elismerést, míg egyet-egyet a 127 óra, A király beszéde és a Fekete hattyú zsebelt be.


Azonban mivel a Social Network - A közösségi háló elsődlegesen nem a díjszezonra készült, így mostanra, amikor igazán beindult a hájpgépezet, már nem nagyon látható a mozikban, sőt DVD-n is napokban jelenik meg. A Columbia Pictures éppen ezért úgy döntött, hogy január hetedikétől még egy lehetőséget ad a nézőknek, hogy láthassák "mitől döglik a légy", s 600 filmszínházban ismét bemutatják a valóban remek alkotást.

Anyagilag sem számít sikertelennek az 50 millió dollárba kerülő Facebook-film, hiszen a napokban a 200 milliós világbevételt is el fogja érni, s talán az ismételt bemutatóval az eddigi 93 milliós amerikai bevétel fel fog kúszni 100 millió dollár fölé. (Hazai ismételt premierről nincs hír, de egyelőre nem is tűnik szükségesnek, hiszen a Social Network - A közösségi háló itthon nem volt különösen sikeres, és még mindig legalább két tucat moziban lehet megnézni.)

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tower Guard #5
    Pedig ez a szánalom akar az lenni...
  • Zolthen #4
    Talán tavalyi év
  • Zoliz #3
    Hát ha ez az év legjobb filmje akkor felakasztom magam :)
  • Quantumleap #2
    Azt hittem, az Avatar.
  • Stranger666 #1
    na jó holnap megnézem.. de ha nem lesz jobb a black swannál akkor bekaphatja a facebook...