SG.hu·

Az Álomháború magyar előzetest is kapott

A Sucker Punch hazai forgalmazója szerencsére nem ragaszkodott az eredeti címhez, a magyar elnevezés nem tükörfordítást kapott. A beszédesebb cím azonban még nem elég a sikerhez.

A Sucker Punch-ot már többször is emlegettük 2011 egyik legvártabb filmjeként, s e címet továbbra sem vesztette el, még úgy sem, hogy magyarul is átélhetjük a honosított trailer eseményei. Ha a fantáziadús téma, a történet és a látvány nem lenne elegendő, akkor elég csak Zack Snyder rendező nevét említeni, aki ugyan eddig egyszer sem alkotott remekműveket, de megbízhatónak bizonyult és a közönség által kedvelt alkotásokat (Az Őrzők legendája, Watchmen: Az őrzők, 300, A holtak hajnala) készített - ezt jelzik az IMDb-s osztályzatok is, melyet 7.1/10 és 7.8/10 között szóródnak.)


Snyder az Álomháborút követően legközelebb az új Superman-filmmel fog jelentkezni, a Superman: Man of Steel-lel, mely minden bizonnyal ismét meg fogja hozni számára az anyagi sikert, ugyanis a 300 remek szereplése után mind a Watchmen, mint az animációs Az Őrzők legendája csalódást okozott a jegypénztáraknál. Az Álomháborút Amerikában március 25-én mutatják be, de itthon már egy nappal hamarabb is láthatjuk a filmet.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© darkerlomy2011. 03. 13.. 17:40||#21
Hát ez egy igazi ribancháború 😄
© szepherceg2011. 01. 27.. 09:23||#20
DeviloftheHell-nek üzenem szidhatsz nyugodtan mert én adtam a címét😊😉
© hunscripter2011. 01. 01.. 12:06||#19
szerintem is jó lesz , feltéve ha a filmbõl nem csak 15 perc fog szólni az álmokban történt dolgokról :/
© menpe2010. 12. 31.. 17:25||#18
a wocsmen rendezõjétõl -.-
A szöszi legalább jól néz ki, egy próbát megér.
© DeviloftheHell2010. 12. 31.. 12:02||#17
ribanc pofon találobb lett volna 😄
© Wittgen2010. 12. 31.. 08:40||#16
Lehet, hogy nem mindegyik filmje volt kasszasiker, viszont mind a 4 az én szememben nagyon jó kis film. Pl a Guardians kivételével 3x-4x már megnéztem mindegyiket.

Ezt a filmet is nagyon várom, a mûfaj, az akciók és látványvilág az én ízlésvilágommal teljesen kompatibilisek. 😊
© Loverman2010. 12. 31.. 01:22||#15
az életedrõl beszélsz? akkor igen
© SBKMoses2010. 12. 30.. 23:48||#14
a címet meghirdették fordításra, az origón bárki beküldhette az ötletét és ezt választotta a forgalmazó
© newil2010. 12. 30.. 23:23||#13
Lehetett volna "Szivattyúdugattyús lyukasztógép",amit kidobott a webfordító.
Álomháború nem olyan rossz,címnek.
© Murder32010. 12. 30.. 20:59||#12
vagy aki szeretne végre egy igazi elrugaszkodott fantasyt látni annak pl.